Időpiramis épül, de a ma élők fogják látni

Manfred Laber 1932. május 15-én született Wemdingben, és művészi pályájának kezdetekor valószínűleg még nem is sejtette, hogy egy olyan projekt ötletgazdájaként vonul be a történelembe, ami egyszerre állít emléket a múltnak és szól a jövő generációnak is, tesztelve az emberi kitartást, felelevenítve régi korok hosszú időkre szóló építkezési hagyományait.

A Zeitpyramide Németországban, Wemding városa mellett található, ahol Laber született, és a város fennállásának 1200. évfordulója alkalmából helyezték el az első egységet itt 1993-ban. A Wemding Időpiramis koncepciója szerint minden egyes évtizedben csak egyetlen tömböt raknak le, így az építőelemek nagyon lassan állnak össze egy nagyobb struktúrává, a létesítmény érdekességét viszont éppen ez adja – ezen mérhető fel, hogy az egymás után következő generációk tartják-e magukat egy olyan ötlet terveihez, amelynek a szülőatyja már régen nincs az élők sorában, vagy talán már a nevét is elfeledték.

A blokkokból 64 kell az első szint létrehozásához, további 36 a rá épülő második szinthez, 16 a harmadik szinthez és négy a legfelsőhöz, tehát összesen 120 blokkot adnak hozzá a teljes nagyság eléréséhez. A „szabályok” szerint minden egység 1,2 méter széles és 1,8 méter magas, és az első három darab egyszerű betonból van, de a későbbi időkben akár más, az adott korra jellemző anyagból is kialakíthatják az elemeket.

Mivel csak az első szint megépítése 630 évet vesz igénybe, ezért az alapnak egészen hosszú távon is megfelelően kell tartania, ellen kell állnia az időjárás viszontagságainak, és el kell bírnia a következő emeletek súlyát is, és a beton ugyan a régi időkben, például a római korban olyan ellenálló anyag volt, hogy időnként még a víz alatt is fennmaradtak sok-sok évszázadon át a belőle készült építmények, de a mai modern betonról már nem feltétlenül mondható ez el, így a következő korok építőinek lesz a feladatuk az is, hogy figyeljék a struktúra épségét, és biztosítsák a tartósságát is.

A Zeitpyramide jövőjét azonban éppen az egyszerűsége garantálhatja:

a felépítése nem igényel nagy erőfeszítést, sem drága alapanyagokat vagy bonyolult hozzávalókat, sem állandó ellenőrzést, lényegében csak egyetlen dolog kell a létrejöttéhez, az, hogy ne feledkezzenek meg róla végleg.

Az időpiramis terve

Fotó: wikimedia commons

Az időpiramisnak az egyiptomi piramisoktól eltérően nincs valódi, gyakorlati funkciója, viszont ugyanúgy az örökkévalóságnak szól és a múló idő megfoghatatlan jelenségére emlékeztetheti az arra járókat. Hasonló szerepet tölt be, mint a Jeff Bezos birtokán épülő óra, a Hosszú Most Órája, ami egy hegy gyomrában lesz elrejtve, és célja, hogy hosszú távú gondolkodásra sarkallja az embereket, akik valamikor a távoli jövőben meglátogatják.

Bár a 10 000 Éves Óra elhelyezkedése miatt és működése révén is jóval bonyolultabb módon készül, és ahogyan azt neve is mutatja, több időre is szól, de a kiötlőjének, Danny Hillis mérnöknek az elképzelése párhuzamba vonható Laber víziójával, ami egy őt bőven túlélő építmény megalapozásáról szól. Egy olyan struktúráról, ami az idő múlásának vizuális reprezentációja lehet, és amit majd azok az emberek is láthatnak, akik a mai körülményektől teljesen eltérő környezetben nőnek fel.

Manfred Laber csak a harmadik blokk letételét érte meg, amelyet 2013 júniusában raktak a helyére, majd 2018-ban elhunyt, de az építkezés folytatódik, és idén szeptember 9-én helyi idő szerint 15 órakor a negyedik elem is elkészül. Egyelőre csak találgatni lehet azzal kapcsolatban, hogy 3183-ra valóban teljessé válik-e az időpiramis, állni fognak-e a blokkok, és hogyan változik meg körülötte a táj és az emberek, milyen katasztrófák sújtják addig a bolygót és milyen fejlődésen megy keresztül a világ, de a mellette lévő város, Wemding történetéből kiindulva, aminek ugyebár ezerkétszázadik évfordulóját ünnepelték az első blokk elhelyezésével, talán nem is változnak majd olyan radikálisan a dolgok, mint azt képzelnénk.