A kakapó régi és mai étrendje

Meleg mohazöld tollazatával beolvad a növények közé, jórészt éjszakai életmódú, földön fészkelő és röpképtelen madár a kakapó (Strigops habroptilus), egyike Új-Zéland ikonikus és a kihalás szélén álló madarainak. Egy új-zélandi és ausztrál kutatókból álló csoport nemrégiben a madár mai, illetve sok száz évvel ezelőtt hagyott ürülékét vizsgálta meg, arra keresve a választ, hogy vajon mit ettek régen a madarak, s miként módosult az étrendjük.

A súlyosan veszélyeztetett státusú madárfaj ma a behurcolt ragadozók miatt olyan helyszínekre kényszerült, ahol nem épp a legideálisabb számára az élet, mindössze 3 kicsiny szigeten van szabadon élő állománya. A megmentése nem reménytelen, ám ehhez jó lenne tudni, mivel is táplálkozott akkor, amikor még kisebb volt a baj, és válogathatott is a táplálékban. A madárnak ma mintegy 250 példánya él.

A Frontiers in Ecology and Evolution folyóiratban közzé tett kutatási eredmények szerint 24 rendbe, 56 családba és 67 nemzetségbe tartozó, őshonos új-zélandi növényt sikerült azonosítaniuk a madár elmúlt 2000 évben hagyott ürülékének DNS-vizsgálatával.

Kiderült, hogy a magasabb régiókban élt madaraknak a déli bükk (Nothofagus) volt a legfőbb eledelük, emellett szívesen és gyakran ettek egy mikrotápanyagokban igen gazdag fagyöngyfélét és egy Dactylanthus taylorii nevű parazita növényt is – ez igen tápanyagdús és mára szintén súlyosan veszélyeztetetté vált ritkaság, amelyet Darwin legjobb barátja, Joseph Hooker botanikus Hádész virága névvel illetett. E növények a madárfaj ma élő egyedeinek ürülékéből hiányoznak.

A déli bükkből a ma élő kakapók már nem nagyon esznek, ám ha sikerül tovább bővíteni a madárfaj állományát, ez azt is jelentheti, hogy a déli bükkerdők ideális élőhelyei lehetnek. Szintén e fákon éltek azok az igen tápláló fagyöngyök is, amelyet a korábbi idők bagolypapagájai oly boldogan ettek.

A vizsgálatok szerint az is könnyen elképzelhető, hogy a Dactylanthus taylorii eddig ismeretlen beporzója is a kakapó volt, ugyanis a parazita növény virágporát is rendre megtalálták a madár régi ürülékeiben. A növényről eddig úgy hitték, kizárólag egy denevérfaj a beporzója. Ha a kakapó is részt vett a beporzásában, akkor a madárfaj eltűnése megmagyarázza a növény igen súlyos egyedszám-csökkenését is.

Mivel a kakapó étrendje ma alapvetően kis tápanyagtartalmú növényekből áll, a tápanyagdús étrenddel talán a szaporodását is serkenteni lehetne. Ma csak a Dacrydium cupressinum nevű tűlevelű néhány évente bekövetkező tömeges termése hat serkentőleg a madár szaporodására, de valószínű, hogy a múltban a déli bükk ugyanilyen hatású lehetett.

A déli bükk körülbelül 6 évente érleli tömegesen a termését, ilyenkor a normál években szokásos mennyiség többszöröse áll az állatvilág rendelkezésére. Ezt a madárfaj áttelepítése során ki lehetne használni a szakemberek szerint.

A kutatás még egy fontos következtetésre jutott: bár most a kakapó volt a vizsgálat tárgya, ám más veszélyeztetett állatok esetében is fontos volna a múltban élt példányok ürülékének vizsgálatával feltárni, mit ehetett régen az adott faj, és ezt figyelembe venni a modern kori védelme során.

Ez is hozzájárulhatna a veszélyeztetett állatok megmentéséhez, s mellette a korábbi ökoszisztémát is teljesebbé lehetne így tenni.