Tudomány

Elhalasztják a japán H2A űrrakéta indítását

Japán augusztusra vagy még későbbre halasztja H2A űrrakétája eredetileg májusra tervezett indítását

Japán augusztusra vagy még későbbre halasztja H2A űrrakétája eredetileg májusra tervezett indítását, mert bizonyos alkatrészei megegyeznek annak a modernebb, H3 típusnak az elemeivel, amelynek márciusi első útja során meghibásodás miatt nem sokkal a start után elrendelték az önmegsemmisítését – közölte a japán űrkutatási hivatal (JAXA) pénteken.

Elhalasztják a japán H2A űrrakéta indítását
Tavaly októberben az Epsilon-6 nevű rakéta önmegsemmisítését is kénytelenek voltak elrendelni, mert nem tudott biztonságosan repülni.
Fotó: AFP/Getty/Joe Raedle

Japán űrprogramjához általában a H2A típusú rakétát használja, minden egyes indítás azonban 90 millió dollárba (31 milliárd forint) kerül. A JAXA ezért fejlesztette ki a H3 típust, amely jóval olcsóbb üzemeltetést tesz lehetővé. A hordozórakéta kilövése március elején gond nélkül megtörtént a Tanegasima szigeti japán űrközpontból, azonban a hajtómű második fokozata nem indult be az űrbe való kilépés után, így a misszió irányítói kénytelenek voltak kiadni a parancsot az önmegsemmisítésre, mert már nem volt remény a rakéta Föld körüli pályára állítására.

Tavaly októberben az Epsilon-6 nevű rakéta önmegsemmisítését is kénytelenek voltak elrendelni, mert nem tudott biztonságosan repülni.

Az ország űrkutatási hivatala a sikertelen kilövések után döntött úgy, hogy elhalasztja a tervezett rakétaindításokat, amíg a H3 típus meghibásodásának okait fel nem tárják.

A H2A típusú űrrakéta a japán űrrepülés egyik legmegbízhatóbb típusának számít, a januárban végrehajtott 46. sikeres indítása már a negyvenedik egymást követő sikeres küldetése volt.

A most elhalasztott kilövés fontos állomás lett volna a JAXA fejlesztői munkájában, mert a rakéta a SLIM (Smart Lander for Investigating Moon) holdi leszállóegységet szállította volna.

Japán 2007-2008-ban egy éven át a Holdtól mintegy 100 kilométerre keringetett egy űrszondát. A nemrég bejelentett tervek szerint viszont már a Hold felszínén végeznének kutatást. Ennek részeként a Holdra egy négylábú, 150 kilogrammos eszközt juttatnának fel az Epsilon rakéta segítségével. A rivális Kína időközben nagy lépéseket tett előre, és Oroszország és az Egyesült Államok után 2013-ban a harmadik országként sikerült űrszondát küldenie a Holdra.

Kapcsolódó írásaink