Mágneses mezők segítségével kutatják a rejtélyes elsüllyedt civilizáció nyomait

A térségben ugyanis a tengeri szélenergia példátlan felhasználása indult meg az éghajlatváltozás leküzdése érdekében, amelynek célja az Egyesült Királyság azon kötelezettségvállalása, hogy 2050-ig elérik a nulla nettó kibocsátást. Ezek a fejlesztések azonban végül azt eredményezhetik, hogy a tengeri táj egyes részei elérhetetlenné válnak. A fejlesztőkkel együttműködve viszont a tudósok felhasználhatják a mostani (valószínűleg utolsó) alkalmat a tengerfenék feltárására.

Mivel ez egy versenyfutás az idővel, így aztán nem mindegy a feltárás hatékonysága sem – lényegében ez áll a most ismertetésre kerülő módszer hátterében, amelyről a Bradford Egyetem sajtóközleménye beszámolt. A szóban forgó terület az Északi-tenger alatti, Doggerland néven ismert vidék, amely egykor Európa egyik legnagyobb őskori településének adott otthont. Doggerland az erőforrásokban egyik leggazdagabb és ökológiailag legdinamikusabb területek közé tartozott a késői paleolit és mezolitikum időszakában (i.e. 20 000–4000), amely az utolsó jégkorszak végén a globális felmelegedés során került a víz alá. A területen nem találtak in situ maradványokat, és a 185 000 km²-es lelőhely kevés műtárgya nagyrészt véletlenül került elő, ami azt jelenti, hogy ismereteink a lakosokról és az életmódjukról rendkívül korlátozottak.

Magyarán ideje kicsit felpörgetni kutatást, mielőtt lezárul a terület feltárásának a lehetősége. Jelenleg a kutatók együttműködnek a északi-tengeri szélerőművek fejlesztőivel, hogy összegyűjtsék a Doggerlandről szóló információkat még a kivitelezés előtt. A munkát pedig első olvasatra talán szokatlan megoldással gyorsítanák fel: a mágneses mezők anomáliái után történő kutatással. Ben Urmston doktorandusz épp ilyen anomáliákat keres a magnetometriai adatok elemzésével, amelyek ásatás nélkül is jelezhetik a régészeti leletanyag jelenlétét. Mint elmondta:

„A mágneses tér kis változásai a táj változásait jelezhetik, például tőzegképződő területeken és üledékekben, vagy ahol erózió történt, például a folyók csatornáiban. Felfedezhetünk szemétdombokat is, amelyek állati csontokból, puhatestűhéjakból és más biológiai anyagokból állhatnak, és sokat elárulnak az (akkori) emberek életéről. Ha olyan elemeket észlelünk, amelyek például egy ilyen szemétdombot jelezhenek, megcélozhatjuk azt a területet, és mintát vehetünk a tengerfenékről. Elküldhetjük a szerves anyagot szénalapú kormeghatározásra, amely általában egy-két évtizedes pontossággal elárulja, hogy a szeméthalom milyen korból származik.”

A Submerged Landscape Research Group korábban is vizsgálta a területet a szeizmikus térképezés, az üledékek tanulmányozása és a történelem előtti viselkedés jelenlegi ismeretei révén, a magnetometria azonban újdonság az egyetem eszköztárában – az eljárást egyébként a régészek korábban már használták a felszíni munkálatok során, de a víz alatti régészet nem igazán élt ezzel a módszerrel.