Tudomány
Itt a NASA 180 millió dolláros terve az ISS megsemmisítésére
Olyan űrhajót terveznének a szakemberek, amely majd az űrből leszállítja és az óceánba irányítja az űrállomást

A tervről először a Space.com számolt be, és a Fehér Ház nemrég közzétett éves költségvetésében derült ki, amelyben a NASA-nak szánt, 27,2 milliárd dolláros keretösszegben szerepel egy 180 millió dolláros, nagyjából 67 milliárd forintos előirányzat egy új űrhajóvontató kifejlesztésének megkezdésére. Erre 2030-ban kerülne sor, amikor az ISS működési élettartama hivatalosan is véget ér.
A horribilis összeget egy erre a feladatra specializált űrhajóra fordítanák, hogy a NASA-nak ne kelljen az orosz Progress teherűrhajóra hagyatkoznia, amely az ISS pályaelhagyását végzi el helyettük.
A tervek szerint egyébként az ISS az úgynevezett Nemo-ponton érne földet. A terület arról nevezetes, hogy ez az a helyszín, amely a legtávolabb helyezkedik el bármelyik szárazföldtől.
A Nemo-pont az utóbbi időszakban az űrhajók temetőjévé vált, rengeteg űrszemét található itt, és jó eséllyel minden idők legikonikusabb űrhajója is itt fog örök nyugalomra térni.