Tudomány

Magzatot műtöttek ki egy egyéves csecsemő agyából

Lábcsontjai, felső végtagjai és ujjszerű kinövései voltak

A Live Science számolt be a Neurology című szaklapban bemutatot esetről: egy extrém ritka orvosi beavatkozásról, amelyben egy magzatot távolítottak el egy egyéves gyerek agyából – írja az rtl.hu.

Magzatot műtöttek ki egy egyéves csecsemő agyából

Az orvosok azután találták meg a magzatot, hogy a gyermek motoros fejlődése lelassult, fejkörfogata megnövekedett, és agyában folyadék gyülemlett fel.

A Neurology című folyóiratban 2022. december 12-én közzétett publikáció szerint a kisgyermek fejében lévő elváltozás egy „rosszul alakult monochorionos diamniotikus ikertestvér” volt. Az anyaméhben a magzatok egykor ugyanazon a méhlepényen osztoztak, de külön magzatburokkal rendelkeztek. Az ilyen típusú ikrek ugyanabból a megtermékenyített petesejtből származnak, vagyis egypetéjűek.

Az a rendellenesség, amikor az egyik magzatot beburkolja a másik, leginkább parazitaiker néven ismerhető. Az elnyelt iker jellemzően leáll a fejlődésben, míg a másik tovább növekszik.

A jelenség a becslések szerint minden 500 ezer élveszületésből 1 esetben fordul elő, a rendellenes magzat általában a másik magzat hasában, a hasfalat szegélyező szövetek mögé ékelődve jelenik meg. Ebben az esetben azonban nem ez történt, így valószínűleg a fejlődés nagyon-nagyon korai szakaszában alakult ki a rendellenesség, akkor, amikor a megtermékenyített petesejt egy blasztocisztának nevezett sejtcsoportot alkot. A sejtcsoportok, amelyeknek két különálló magzattá kellett volna fejlődniük, összetapadtak.

Az egyéves gyermek fejének agyi vizsgálata kimutatta, hogy a parazitamagzatnak volt gerincoszlopa és két lábcsontja (a combcsont és a sípcsont), és hogy a fejlődés során fellépő probléma miatt a magzatnak gerincvelőferdülése volt. Miután eltávolították, azt is megállapították, hogy felső végtagokkal és ujjszerű kinövésekkel rendelkezett.

Az esetleírás nem tartalmaz részleteket az egyéves gyermek műtét utáni állapotáról.

Kapcsolódó írásaink