Történelem
Holttestek a kútban – Jancsó Ladányi Piroska
A 20. század híres magyar bűnügyei
Törökszentmiklóson, 1953. október 13-án a vásárolni küldött, 11 éves K. Marika nem ment haza. A szülők és a rendőrség is hiába keresték, és a helybeli szovjet alakulat katonái sem jártak sikerrel. A kislányt senki nem látta többé élve.
Semmi sem mutatott arra, hogy a kislány a haza vezető útról letért volna, így a szülők kikérdezése után legalább a ruházatáról részletes leltárt készítettek. Ezek a rutineljárások sokszor tűnnek szinte pótcselekvésnek, pedig a „babramunkának” akár sorozatgyilkosok kézre kerítésében is kulcsszerepe lehet. Az idő csak a szülők számára telt eseménytelenül: semmiféle hírt nem kaptak többé a lányukról.
1954. június 12-én a 13 éves H. Piroska elindult a piacra, csirkéket árulni. Nyomtalanul eltűnt. Megoszlottak a vélemények, hogy van-e köze ennek az esetnek az októberihez; és a legtöbben úgy gondolták, igen. Hiszen ismét egy helybeli gyermeklány tűnt el nyomtalanul, márpedig Törökszentmiklóson szinte mindenki ismert mindenkit. Ez volt a legriasztóbb. Az emberek úgy élték a mindennapjaikat, hogy sejtették: egy gyermekgyilkos jár közöttük.
Augusztustól a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitánysághoz került az ügy. Sorra elszámoltatták azokat a környékbeli férfiakat, akiket gyermekek elleni bűncselekmény miatt tartottak nyilván, és szinte valamennyi „lakossági bejelentésnek” is utánajártak. Két hónap telt el így, eredménytelenül. Ki gondolhatta volna, hogy a kisvárosban lapuló fenevad nem egy szexuálisan aberrált férfi – hanem egy alig húszéves lány?
Augusztus 9-én a 17 éves S. Irén a helyi mezőgazdasági gépgyárban reggel nem állt munkába. Nyoma veszett. A fiatal munkáslányok nem voltak éppenséggel a megbízhatóság élő szobrai, azonban a részletek félelmetes azonosságokat mutattak az előző két esettel. Ő is minden előzmény nélkül tűnt el, senki nem látta többé, és hír sem érkezett felőle.
Augusztus 11-én a 13 éves mezőtúri B. Mária Törökszentmiklósra indult autóbusszal a keresztanyjához. Soha nem érkezett meg. Megtörtént a ruhadarabok leltározása, és megszólalt a hangszóró, az eltűnt kislány személyleírását és ruházatát ismertetve. Ismét semmi eredmény; pedig egy kisvárosban fényes nappal egy gyerek nyomába szegődni lehetetlen úgy, hogy ez senkinek ne tűnjön fel. Persze, gyerekek vagy fiatal nők nyugodtan járkálhattak egymással, ez senkinek nem szúrt szemet.
Augusztus 14-én a 12 éves Sz. Katalin tűnt el. Reggel a tejcsarnokba küldték, ahol 43 forintot vett fel. Hiába volt már a fényképes körözés is: a kislánynak nyomát sem találták.
A rendőrség fő feladatául az „osztályellenség” elleni harcot szabta meg a hatalom, és ők valóban tökélyre vitték többek között a „feketevágások” felderítését. Most azonban kénytelenek voltak szembenézni azzal, hogy sorozatban történnek a mindenki rémálmát megtestesítő bűncselekmények – ők pedig semmit nem tudnak tenni ellene.
Azonban volt egy hatalmas szerencséjük. Előbb-utóbb a sorozatgyilkosok is ejtenek hibákat.
Szeptember 2-án este egy 21 éves fiatalasszony, Balogh Istvánné jelent meg a rendőrségen. Bejelentette, hogy egy bizonyos Jancsó Piri a telkükre csalta, majd ott egy dróttal meg akarta fojtani. Pirit jól ismerték, voltak már kisebb ügyei, és mindenki tudta, hogy a testéből él. A húszéves lányt kihallgatták, és őrizetbe vették. A meglepő az volt, hogy simán bevallotta a fiatal nő megtámadását. A rendőrök meghökkentek, hiszen ez a teremtés sehogy sem látszott erőszakos bűnözőnek; egy gyilkossági kísérlet története erős kétkedést ébresztett. Ettől függetlenül házkutatást kellett tartaniuk.
Piroska az éppen nála levő „balkézről jött” kisfia és kislánya mellett az édesanyjával, Borbálával, és az akkor 11 éves féltestvérével élt. A kiszálló rendőröket elmondhatatlan rendetlenség és kosz fogadta, bár maga a feladat sem lelkesítette őket túlzottan. A dolgozó nép limlomok közt turkáló fegyveres fiainak háta alighanem akkor kezdett lúdbőrözni, amikor hirtelen egy kislányoknak való, „kékbabos” blúz került a kezükbe. Márpedig ezt H. Piroska viselte, aki júniusban tűnt el nyomtalanul. Kisvártatva további ruhadarabokat találtak: lányoknak való bugyikat, cipőket, szoknyákat. Mindegyik szerepelt a listákon, amiket az eltűntek ruházatáról készítettek.
Jancsóék házában a bővítésekkel a régi kút a tornácon belülre került, a nyílását pedig egy tömör vaslappal zárták el. A szemlebizottság az egész házat felforgatta, egyelőre sikertelenül. Így értek a kúthoz is, amiben csak sötétséget láttak. A rendőrök azonban már nem engedhettek meg maguknak pongyolaságot. Percek alatt rendelkezésre állt a világító alkalmatosság, amit leengedtek a kútba. Egy órán belül karhatalmi alakulat érkezett, ami hermetikusan lezárta az egész utcát. A sorfal csak a Budapestről rohamtempóban idehajtó állami luxusautóknak, aztán a tűzoltóknak, majd egy fogatnak nyílt meg, ami öt koporsót hozott.
Egy önként vállalkozó tűzoltó gázálarccal, gumicsizmával és könyékig érő gumikesztyűvel felszerelve leereszkedett a kút mélyére. Tapasztalatait jegyzőkönyvbe mondta; beszédesebbel mi sem tudunk szolgálni: „Odalenn, nagyjából ülő helyzetben, egy leányka holttestét lehetett látni. Teljesen meztelen volt. Feje oldalra dőlt, a vízből kiálló fél arca össze volt zúzva. A fej mellett egy talp látszott, a holttestre dobva, meg egy katonai nadrágszíj. Most jöttünk rá, hogy mi elé nézünk.”
A tűzoltó először a nadrágszíjat küldte fel, majd a kötelet rácsomózva az első hullát. Hajnalig további négy holttestet emeltek ki. Nemüket, méreteiket és magasságukat azonnal megállapították. Az öt eltűnt kislányt találták meg.
A luxusautók sofőrei gázt adtak, és elhajtottak, mintha ott sem lettek volna. A rendőrségi fotós pedig serényen villogott a vakujával, hogy elkészítse a huszadik század második felének talán legrémisztőbb helyszíni felvételeit. Már az elsődleges orvosi vizsgálat megállapította, hogy valamennyi áldozatot megfojtották, de egyéb sérülések is azonnal észrevehetőek voltak. A boncolás után pedig egyértelművé vált, hogy bizony nem volt könnyű haláluk.
Jancsó Ladányi Piroskát nem érdekelte különösebben a saját élete. Tett ugyan mellébeszélési próbálkozásokat, de végeredményben az egész eljárás során együttműködő volt – és teljesen egykedvű.
Piri édesapja nem tartott kapcsolatot velük, vezetéknevét azonban a lánya használhatta: így lett a neve Jancsó Ladányi Piroska. Az 1934-es születésű Piroska 1941-ben kezdte az elemi iskolát. Azonban az Alföldön átviharzott a háború, Törökszentmiklóst 1944 őszén foglalták el a szovjetek. Talán ekkor, talán kicsit később ismerhette meg Piroska a szexualitásból azt, ami jutott neki. Az egykorúakkal való barátkozás lehetősége így szertefoszlott, hiszen aki tíz-egynehány évesen katonák tucatjainak a fizetett macája, aligha tud a magával hasonló korúakkal normális kapcsolatot teremteni.
Piri apja egykori negyven holdja miatt kuláknak, gazdagparasztnak – azaz osztályellenségnek – minősült. Anyjával, Borbálával együtt úgy kerültek a társadalom perifériájára, hogy szinte reményük sem maradt a normális életre. Még örülhettek, hogy legalább a házuk megmaradt.
Igen alapos elmeorvosi szakvélemény készült, amiben igyekeztek képességeiről és szokásairól is képet alkotni.
Piroskát az átlagosnál jóval intelligensebbnek találták, aki sokat olvasott és kitűnően rajzolt, gyermekkorának érzelmi sivárságát azonban természetes dolognak vette. Az orosz katonákat a környékbeli férfiak követték. A szexualitás az ő számára a kenyérkeresetet és a rá irányuló ideiglenes figyelmet jelentette. Elfogadta társadalmon kívüliségét, és megszokta, hogy nem is várják el tőle a társadalmi normák szerinti viselkedést.
Idővel Jancsó Ladányi Piroska bevallotta gyilkosságai indítékát, ám ezekről nehezebben beszélt, mint magukról a tettekről. Hiszen ekkor derült ki, hogy ennek a fiatal lánynak a képzelete már régóta szadista, leszbikus és pedofil lázálmokban tobzódott. És biztosan nem véletlenül fordult az érdeklődése éppen az olyan gyermeklányok felé, mint amilyen ő is volt, amikor összes addigi reménye a semmibe tűnt.
Első áldozata, K. Marika tehenet legeltetett a város határában. Ahogy néhányszor elbeszélgettek, Piriben egyre sürgetőbbé vált a késztetés, hogy megszerezze, így amikor újra összetalálkoztak, nem volt nehéz a kislányt meghívni magukhoz. Piri jó érzékkel kötötte le áldozata figyelmét. Egy színes mesekönyvet adott a kezébe, és mikor a kislány belemerült élete utolsó olvasmányába, egy villanydróttal hátulról megfojtotta.
Ezek után már igazi sorozatgyilkosként indult portyázni. H. Piroska csirkéket árult, és Piri felajánlotta: az összes csirkét megveszi, menjenek hozzájuk, otthon fizet. Minden pont úgy történt, mint az első esetben. Könyv a kézbe – utána a támadás hátulról, a dróttal. A kislány 200 forintját eltette, aztán ő is ugyanúgy a kútban végezte, mint az őszi áldozat.
S. Irén kilógott a sorból: Piroska szerint többször is sor került közöttük leszbikus együttlétre. Ez a lány már nem volt gyerek, és amikor Piroska hátulról a nyakára vetette a hurkot, védekezett. Azonban két áldozat után a harmadik már csak afféle rutinmunka volt. Ennél a lánynál is volt harminc forint: a pénzzel gyilkosa lett gazdagabb, a kút pedig egy újabb halottal.
A mezőtúri kislány, B. Mária megszólítása is „vadászat” közben történt; őt a buszpályaudvaron környékezte meg. Séta közben Piri felvetette, hogy lenne egy nehéz csomagja, amit ki kéne vinni a vasútállomásra. A kislány persze szívesen ráállt, hogy segítsen. A többit már kár is részleteznünk. Némi aprópénz nála is volt, de nem csak ezért kellett meghalnia.
Sz. Katalin három nappal későbbi halálára már szó szerint elmondható, hogy egy sorozat része, annyira hasonlóak voltak az előzőekkel megölésének és eltüntetésének a részletei.
Utolsónak Balogh Istvánné következett volna. A vasútállomáson ismerkedtek meg, és úgy döntöttek: együtt mennek szórakozni. Piroska azonban ekkorra már teljesen kiszámíthatatlanná vált: a nő csomagját felkapva angolosan lelépett. B-né hosszas keresgélés után lelt rá, Piri egy építkezésen a kőműveseknek épp az ő ruháit próbálta eladogatni.
Érthetetlen, de ezt is megúszta azzal, hogy visszaadta neki a csomagját. A meglopott barátnő megbocsátott, és úgy döntött, hogy Piroskáéknál piheni ki a fáradalmait. Kicsit még beszélgettek, aztán ledőlt szundítani az udvaron. Már a dróthurokkal a nyakán ébredt. Szerencséjére ki tudta szabadítani magát, így Jancsó Ladányi Piroska utolsó áldozataként nem került a kútba.
Az utókornak ismét a tanulság jut. Piroska intelligens volt ugyan, de még az abszolút kompromittáló bűnjeleket, a kislányok ruhadarabjait is megtartotta, hogy később visszaidézhesse velük az ölés és az utána következő pszichedelikus szexuális játszadozás pillanatait. Bár a vádirat és az ítélet részletekbe menően taglalta ezt, tartozunk ennek az öt szerencsétlen kislánynak annyi kegyelettel, hogy erről hallgatunk.
Piroska hol bűnsegédként, hol felbujtóként nevezte meg az anyját - később pedig azt vallotta, hogy mindent egyedül csinált. Borbála ellen nem szólt tárgyi bizonyíték, pedig még tisztázni próbálták azt is, hogy a lánya el tudja-e húzni a kút fedőlapját az ő segítsége nélkül. Sikerült neki. Bár nagyon nehezen…
A Legfelsőbb Bíróság szerint viszont Piroskát éppen anyja biztatta ölésre, ezért együtt ítélték őket halálra. Borbála halálos ítéletét azonban az Elnöki Tanács kegyelem folytán életfogytiglani fegyházra változtatta. A zalaegerszegi börtönkórház női elfekvőjében halt meg, a hatvanas évek végén.
Jancsó Ladányi Piroska nem kapott kegyelmet. A szolnoki megyei börtön udvarán, 1954. december 12-én, vasárnap délelőtt 10 órakor felakasztották. Az utolsó nyilvános kivégzés volt ez Magyarországon; az áldozatok hozzátartozói is végignézhették gyermekeik gyilkosának utolsó perceit.
A kivégzés jegyzőkönyvéből ítélve neki kegyesebb halála volt, mint az áldozatainak.
A szerző jogász, író
(A cikk a szerző Kriminális történelem – A huszadik század híres magyar bűnügyei című könyvén alapul.)
