Úgy tűnik, hogy a pszichopatáknak van egy rejtélyes evolúciós előnyük

Evolúciós szempontból azonban a pszichopátia sok kérdést felvet. A biológusok szavaival élve ez egy maladaptív, azaz hátrányos tulajdonság. Feltételezve, hogy van genetikai összetevője ennek a rendellenesség-családnak, azt várnánk, hogy idővel csökken a száma.

Ám bizonyos kontextusokban pont, hogy evolúciós előnyökkel jár, és ennek oka a kívánatos tulajdonságok megtévesztésen keresztül történő színlelésének képessége lehet.

A bizalom és a megbízhatóság fontos elemei az emberi társadalmi evolúció történetének.

A legsikeresebbek azok, akiket megbízhatónak tartanak, mivel a bizalom ösztönzi az együttműködést, és ez segített minket abban, hogy eszközöket fejlesszünk ki, városokat építsünk és terjeszkedjünk.

Amikor azonban kulturális csoportjaink túl nagyok lettek ahhoz, hogy mindenkit egyenként ismerhessünk, meg kellett találnunk a módját annak, hogy a velünk találkozó emberek ismeretség nélkül is együttműködőek legyenek, és ehhez meg kellett győzni arról a másikat, hogy nem fogunk neki ártani. De persze csalhattunk is: úgy tehettünk, mintha megbízhatóak lennénk, és utána mindenkit átvertünk. Azok a csalók, akiknek ez sikerült, előnyben voltak: több élelemhez jutottak.

Ezért a kulturális csoportok olyan erőteljes eszközöket fejlesztettek ki, mint a büntetés, hogy visszatartsák az embereket a csalástól. Ez hátrányos helyzetbe hozta a csalókat, különösen azokban a csoportokban, ahol a büntetés szigorú volt.

Ez a megközelítés arra a képességre támaszkodott, hogy bízzunk másokban, ha ez biztonságos. Egyesek szerint a bizalom csak egyfajta kognitív rövidítés: ahelyett, hogy lassan és megfontoltan döntenénk arról, hogy valaki megbízható-e, inkább megnézünk néhány jelet, sokszor tudat alatt, és azok alapján döntünk. A bizalom a mindennapi életünk része, minden szinten.

Minél összetettebb a társadalom, annál könnyebb az együttműködésre való hajlamot meghamisítani − legyen szó akár arról, hogy túl sokat kérnek egy boltban, akár arról, hogy egy multinacionális közösségi vállalatot etikusan vezetnek. És a büntetés elkerülésével járó csalás evolúciós szempontból még mindig a legjobb stratégiának tűnik.

Ez alapján nincs is előnyösebb, mint pszichopatának lenni.

Egy népszerű modern kifejezéssel élve, „fake it, ’til you make it”, azaz „addig színlelj, amíg sikerül". Akkor szerzel bizalmat, ha az hasznos számodra, és akkor árulod el a bizalmasaidat, amikor már nincs szükséged rájuk.

Van néhány meggyőző elmélet arra vonatkozóan, hogy miért nem gyakoribbak ezek a rendellenességek. Nyilvánvaló, hogy ha mindenki pszichopata lenne, akkor állandóan elárulnának minket, és valószínűleg teljesen elveszítenénk a másokban való bizalomra való képességünket.

Mi több, a pszichopátia csak részben genetikai eredetű, és sok köze van az úgynevezett „emberi fenotípusos plaszticitáshoz" − a génjeink veleszületett képességéhez, hogy különböző körülmények között másképp fejeződnek ki.

Egyesek például úgy gondolják, hogy a pszichopátiával kapcsolatos érzéketlen és érzelemmentes vonások a nehéz neveltetés következményei. Amennyiben a nagyon fiatal gyermekek nem kapnak törődést vagy szeretetet, valószínűleg érzelmileg kikapcsolnak − ez egyfajta evolúciós biztosíték a katasztrofális traumák megelőzésére.

A pszichopátia, legalábbis részben, olyan tulajdonságok összessége, amelyek lehetővé teszik az emberek számára, hogy akkor is boldoguljanak, ha szörnyű nehézségekkel kell szembenézniük. Társadalomként azonban megpróbálhatjuk újrafogalmazni, hogy mik a kívánatos tulajdonságok. Ahelyett, hogy arra összpontosítanánk, hogy csak azért legyünk jók vagy megbízhatók, mert ez segíthet előrejutni, e tulajdonságok önmagukért való támogatása segíthet az antiszociális hajlamú embereknek abban, hogy hátsó szándékok nélkül jól bánjanak másokkal.