Tudomány

Hármas együttállás február 22-én alkonyatkor

Megfigyelhetjük majd, amint a Hold nem megvilágított része halvány derengéssel egészíti ki koronggá a sarlót

A Vénusz, a Jupiter és a holdsarló gyönyörű trióját figyelhetjük meg az alkonyi égen 2023. február 22-én – írta meg a National Geographic.

Hármas együttállás február 22-én alkonyatkor
Jupiter
Fotó: Facebook/Jupiter2022

Február 22-én alkonyat után érdemes lesz a nyugati égre nézni: látványos hármas együttállást figyelhetünk meg – írta meg a National Geographic. A Vénusz és a Jupiter ragyogó fénypontjaihoz, amelyek már egy ideje fokozatosan közelednek egymáshoz, 22-én csatlakozik az ekkor 8 százalékos megvilágítású holdsarló is.

A 22-i látványosságra már 21-én edzhetünk, ha jól rálátunk a nyugati horizontra: ekkor a Hold még egészen vékonyka, 2,8 százalékos megvilágítású sarló lesz, s a két bolygónál még jóval alacsonyabban jár. 18 óra körül, még igen világos nyugati láthatárnál a Holdat nagyjából 5 fok magasan láthatjuk majd.

A 22-i alkonyon a három égitest egymástól jó 3 fok távolságban látszik, legalacsonyabban a Vénusz, felette a Hold, majd legfelül a Jupiter. Az együttállás megfigyelésébe 18 óra után bármikor belefoghatunk, a bolygók nagy fényessége miatt már akár napnyugta után pár perccel is észre lehet venni őket. A fényviszonyok szempontjából azonban 18:30 – 19:15 körüli időszak lesz a legjobb, az időszak elején még láthatjuk az alkonypírt, ami majd hamar átadja a helyét a sötétségnek, s még hangsúlyosabb lesz a három égitest.

Megfigyelhetjük majd, amint a Hold nem megvilágított része halvány derengéssel egészíti ki koronggá a sarlót, ez a Föld légköréről visszaverődő derengés a földfény, vagy régies nevén hamuszürke fény.

Először a Vénusz nyugszik le, majd rá 20 percre (körülbelül 20:10-kor) a Hold, végül újabb 20 perc elteltével a Jupiter is – olvasható a portálon.

Kapcsolódó írásaink

A Titán barlangjai

ĀA Titán sokban hasonlít a Földhöz, sűrű légköre van, esik az eső a felszínén, folyók, tavak, tengerek tagolják