A Jelenések könyvének terminológiája hasonló az ősi átoktáblákéhoz

A Jelenések könyve az Újszövetség utolsó könyve, amely három irodalmi műfajt ölel fel: a levelek, az apokaliptikust és a próféciák. A könyvről hagyományosan úgy gondolják, hogy valamikor az Kr. u. 1. században íródott, bár a szerző pontos kiléte (aki egyszerűen „Johnnak” nevezi magát) régóta tudományos vita tárgya.

Az ókorban, a görög–római világban az átoktáblák nagyon elterjedtek voltak. Ezekben arra kérték az isteneket, szellemeket vagy az elhunytat, hogy végezzenek valamilyen műveletet egy személyen vagy tárgyon, vagy más módon kényszerítsék az átok alanyát.

Az átkokat vékony ólomlapokra karcolták, majd feltekerték, összehajtogatták vagy szögekkel átszúrták és a föld alá helyezték: sírokba temették, vagy kutakba, medencékbe dobták, föld alatti szentélyekbe zárták, vagy kiszögezték a templomok falára.

Az átoktáblákat a társadalom minden tagja használta, gazdasági vagy osztályhelyzettől függetlenül. A római korból mintegy 1700 táblát találtak, amelyek főként Kr. e. 500 és Kr. u. 500 között származnak.

Egy kutatási projekt azt vizsgálta, hogy az átoktáblák milyen szerepet játszottak a római társadalomban, és hogy miként hasonlítanak a Jelenések könyvéhez.

Dr. Michael Hölscher, a JGU munkatársa ezt mondta: „A Jelenések könyvében vannak átoktáblákkal kapcsolatos feliratok és gyakorlatok. Ez valószínűleg a szegregáció szükségességének és egy gyakran fenyegetett korai keresztény közösség önfenntartási kísérletének közvetett kifejezése volt.”

„Az átok rituáléjának egésze nemcsak a varázslat megfogalmazására korlátozódott, hanem magában foglalta volna a lejegyzést, a táblák átszúrását vagy a szándékosan kiválasztott helyeken való eltemetését” – mondta Hölscher. A régiek a boszorkányság vagy a fekete mágia egyik formájának tartották, amelyeket a római jog ír elő.

A táblákon használt kifejezések elemzésével a kutatók azt vizsgálták, hogy ezek miként hagytak nyomot a Jelenések könyvében, és hogyan értelmezhették a Krisztus utáni első század végének olvasói a Biblia szövegét.

A kutatás a két forrás átfedését vizsgálta annak a hátterében, hogy egyrészt a mágiát, másrészt a vallást hogyan értelmezték az ókorban.

„A Jelenések könyvében olyan megfogalmazásokat és kifejezéseket találunk, amelyek nagyon hasonlítanak az átoktáblákon megjelentekhez, bár az utóbbiakról nem jelennek meg tényleges szó szerinti idézetek” – mutatott rá Hölscher.

Példaként egy angyal leírását hozza fel, aki hatalmas követ dob ​​a tengerbe, a következő szavakkal: „Így erőszakkal lerombolják azt a nagy várost, Babilont, és többé nem találják meg.”

Hölscher szerint ez egyfajta átokrituálénak tekinthető. Azok, akik akkoriban szembesültek ezekkel a szavakkal, közvetlenül összefüggésbe hozhatták volna azokat az átoktáblák rutinszerű használatával, amelyeket már ismertek.

„A Jelenések könyve hozzájárul az önfelfedezés folyamatához, egy keresztény kisebbség sajátos identitásának kereséséhez a pogány római többség által uralt világban, amely nemcsak a császárnak, hanem a fő római isteneknek is rutinszerűen hódolt” magyarázta Hölscher.