Tudomány
Szinte sértetlen 28 000 éves oroszlánkölyök tetemét tárták fel + VIDEÓ
A bajsza és a belső szervei is épek

A lelőhelyet az Oroszország észak-keleti sarkában fekvő Jakutia örök fagyában találta egy helyi lakos még 2017-ben. Ahogy a vadon élő állatok vadászata és kereskedelme egyre visszaszorult, úgy az agyarvadászok elkezdtek ősi, jégbe fagyott mamutcsontok után kutatni. Ezeknek az értéke olykor meghaladja az élő állatok és trófeák árát, és ebből kifolyólag vannak erre szakosodott bűnbandák is.
Az éghajlatváltozás miatt egyre jobban enged fel az örök fagy, így kitolódik az agyarvadászati szezon, és egyre több ősi maradvány kerül elő – és nem csak mamutoké.
Mint írják, az oroszlánkölyöknek még a bajsza és a belső szervei is épek.
A helyi lakos még 2017-ben talált egy jégbe fagyott barlangi oroszlánkölyköt, amely a Borisz nevet kapta, de a tetem részben sérült volt. Rá egy évre jött elő Spárta immáron teljesen ép teteme. Mind a két kölyök alig pár hónapos, de 15 ezer év különbséggel estek a fagy fogságába.
Spárta szervezetében a lágy szövetek is épen maradtak, beleértve a belső szerveket és az olyan apróságokat, mint a bőr, fogak és bajusz.
A barlangi oroszlán egy azóta már kihalt faj, amely a jégkorszak idején egész Eurázsiát benépesítette, de máig vita tárgyát képezi, hogy egyedül vagy csoportosan éltek.
A kutatók úgy vélik, hogy egyszer klónozni is képesek lesznek az állatot, és erre nagyobb az esély, mint a mamutok esetében – zárja cikkét a greendex.hu.