Történelem

Az uralkodó, akinek hirtelen halálával kihalt az Árpád-ház

1301. január 14-én a budai várban meghalt III. András magyar király

Gyakran nevezik az utolsó aranyágacskának, de származása okán hívják még Velencei Endrének is. Vele halt ki az Árpád-ház férfiága, amely a honfoglalás óta megszakítás nélkül uralkodott. Korai halála pedig zűrzavaros állapotot idézett elő hazánkban – írja cikkében az ng24.hu

Az uralkodó, akinek hirtelen halálával kihalt az Árpád-ház
III. András a Képes Krónika egyik iniciáléjában
Fotó: Wikipédia

András herceg pedigréje nem volt éppen makulátlan, hiszen bár II. András király unokájaként tartja számon a történetírás, apját, István herceget IV. Béla nem fogadta el testvéreként, így nagyanyjának, Estei Beatrixnak el kellett hagynia az udvart s az országot még fia születése előtt. Beatrix végül Itáliában telepedett le Utószülött Istvánnal, aki felnőve a velencei Morosini családban talált magának feleséget, s ebből a frigyből született 1265 táján András herceg, aki a kalmárköztársaságban nevelkedett. Apja – akiről a korabeli közvélekedés azt tartotta, hogy nem II. András, hanem Apodfia Dénes főúr fia – 1278-ban halt meg, András herceg ezután vált a trón elméleti várományosává, mint az Árpád-ház egyetlen ismert férfiági leszármazottja – írja az Archeologia-Altum Castrum online magazin.

Az Itáliában élt és nevelkedett András herceget végül az országban kialakult anarchia egyfajta rendezése után, 1290. július 23-án Székesfehérvárott koronázták meg. Elődjének, a fiatalon meghalt IV. (Kun) László királynak ugyanis nem volt fiú utóda, így az Árpád-dinasztia egyetlen férfi örököseként csak ő jöhetett szóba, mint II. András király unokája. Úgy tudni, András tudatosan készült a királyi feladatokra: házi oltárán őrizte az Árpád-házi szentek emlékeit és képeit.

III. András ott folytatta az ország konszolidációjára tett kísérletet, ahol elődje, IV. László feladta majd másfél évtizeddel azelőtt. A szövetségesei is ugyanazok voltak: az egyház (amely ezúttal biztosabb támogatást jelentett), valamint a nemesség. Már uralkodása kezdetén, 1290 szeptemberében országos gyűlést hívtak össze Óbudára, amelyet követően egy harmincnégy pontból álló királyi dekrétumot adott ki. Ezek egy része a bárók hatalmát volt hivatott korlátozni: elrendelték a korábbi birtokadományok felülvizsgálatát, illetve megtiltották a királynak, hogy egész megyét adományozzon, illetve örökös ispánt nevezzen ki.

András ezt követően több kiváltságlevelet is kiadott kereskedők számára, ami azt jelzi, hogy (talán velencei neveltetése okán) felismerte: támogatói bázisát szélesítenie kell. Erre azonban – miután a városiasodás, illetve a polgárság megjelenése még ugyancsak kezdeti fázisban volt – nem nyílt reális lehetőség. A konszolidáció lendülete megtört, részben azért, mert a nápolyi Anjouk – minden jogalap nélkül – birtokadományozásba fogtak, amellyel megosztották a magyar nemesség egy részét.

A király tekintélye drámai módon hanyatlott: III. András elindult, hogy megbüntesse Kőszegi Ivánt, aki Vas és Sopron megyét kapta hűbérül, s miután harc nélkül békét kötött az oligarchával, hazafelé foglyul ejtették. A nagyhatalmú bárókat lehetetlennek tűnt megfékezni, hiába lavírozott az uralkodó, hogy legalább ideig-óráig a saját pártján tartsa őket – idézi fel uralkodását az archeologia.hu.

Az új uralkodó 1298-ban kísérletet tett a megingott rend és a királyi hatalom helyreállítására, valamint az ország határainak és függetlenségének biztosítására, amelynek érdekében törvényeket is hozott.

III. András alig tízévnyi uralkodás után, 1301. január 14-én váratlanul elhunyt; mindössze 35 éves volt. Vele halt ki az Árpád-ház férfiága, amely a honfoglalás óta megszakítás nélkül uralkodott Magyarországon. Ákos nembeli István nádor így búcsúztatta: „Meghalt András, Magyarország jeles királya, az utolsó aranyágacska, amely atyai ágon Szent István királynak, a magyarok első királyának a nemzetségéből, törzséből és véréből sarjadt.”.

Kapcsolódó írásaink