Történelem

Pavlovi „reflexek”: tudomány és ideológia

Amikor Iván Petrovics Pavlov (1849–1936) orosz fiziológus orvos a madridi orvoskongresszuson 1903-ban a nyilvánosság előtt ismertette a feltételes reflex jelenségét, neve, kísérletei már nem voltak ismeretlenek a nyugati világ orvostársadalma előtt.

Pavlovi „reflexek”: tudomány és ideológia
Pavlovi „reflexek”: tudomány és ideológia
Fotó: Wikipedia

Korábban, az 1897-ben kiadott, Az emésztőmirigyek munkája című könyvével kivívta a szakmai körök elismerését. Kutatásai 1886 és 1903 közötti szakaszában gyakorlatilag valamennyi lényeges emésztési folyamat élettanát megvilágította. Egy évvel később, 1904-ben fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat kapott – negyedikként az 1901 óta kitüntetettek között.

Pavlov Rjazanyban született 1849. szep­tember 26-án. Apja, Pjotr Dmitrijevics Pavlov falusi pópa és felesége, Varvara Ivanovna Uszpenszkaja tizenegy gyermeke közül ő volt az első. Hétéves kori balesete (egy fal tetejéről kőre esett) miatt csak tizenegy éves korában kezdett iskolába járni, a helyi egyházi iskolába, amit papi szeminárium követett ugyanott.

A szeminárium különleges oktatási színvonalát no meg Pavlov képességeit jelzi, hogy amikor 1870-ben a szeminárium könyvtárában a kezébe került egy, az agyidegek reflexeiről szóló kötet, úgy döntött, hogy az idegműködéssel fog foglalkozni. Otthagyta a szemináriumot, beiratkozott előbb a szentpétervári egyetem jogi karára, majd tizenhét nap múlva átjelentkezett a fizika és matematika fakultásra, ahol a többi természettudományt, így az élettant is oktatták. 1875-ben megkapta diplomáját, és tanulmányait a Orvosi-Sebészeti Akadémián folytatta, amit 1879-ben kitüntetéssel fejezett be.

Ezt követően Németországban neves élettanprofesszorok laboratóriumaiban dolgozott, Carl Ludwignál Lipcsében és Rudolf Heidenhainnál Breslauban. Utóbbi kutyákon kísérletezett: az emésztőrendszerüket tanulmányozta. Az ő kutyákon végzett kísérleti metódusát vette át és tökéletesítette Pavlov, majd 1886-ban visszatért Oroszországba, és az Orvosi-Sebészeti Akadémiára került a farmakológia professzoraként, az intézményt hazatérte előtt nevezték, illetve szervezték át Katonai Orvosi Akadémiává.

1891-ben ajánlották fel neki az egyetemi katedra mellett a Kísérleti Orvostudományi Intézet élettani laboratóriumának vezetését, amit aztán 45 éven át, élete végéig látott el: a kutyákon végzett híres kísérleteit is ott folytatta.

*

Pavlov papi szeminarista volt, külföldön képezte magát, nemzetközi orvoskongresszusokon vett részt, Nobel-díjat kapott első oroszként – az európai polgári-tudományos világ egyik reprezentánsa lett. Nyugati kapcsolatai ellenére, óriási tekintélye miatt a bolsevik hatalomátvétel után az új szovjet rendszer is támogatta munkáját, annak ellenére, hogy többször is kritizálta a rendszert. Nemcsak szóban. 1927-ben levelet írt Sztálinnak, amelyben felrótta az orosz értelmiség helyzetét. A Kirov-gyilkosság után, 1934-ben pedig Molotovnál tiltakozott a tömeges letartóztatások ellen.

Ahhoz, hogy mindezek után folytathatta munkáját, valószínűleg nem lett volna elég az idősödő tudós számára a megfellebbezhetetlen tudományos tekintély. Talán az adott neki védettséget, hogy egy ízben maga Lenin nyilatkozott róla pozitívan. Emellett tény az is, hogy már épp nem élte meg a koncep­ciós pereket. Leningrádban, 1936. február 27-én hunyt el – pár hónappal azelőtt, hogy az első sztálini koncepciós per augusztus 19-én elkezdődött.

Halála a szovjet politikai propaganda számára is kapóra jött, s abból kiválóan profitált: a szovjet tudomány képviselőjének kiáltották ki Pavlovot, eredményeivel, sikereivel a szovjet ideológia felsőbbrendűségét hirdették.

Kapcsolódó írásaink