Történelem

II. András király kései házassága

Miért és hogyan lett az estei őrgróf szépséges unokahúga magyar királyné, akinek unokája, III. András lett később az utolsó Árpád-házi királyunk?

A II. András magyar király személyéhez, illetve uralkodásához köthető ismertebb események közé tartozik felesége, Meráni Gertrúd meggyilkolása (1213), az 1217-es szentföldi keresztes hadjárat, valamint az 1222-es Aranybulla megalkotása és kihirdetése. Az 1176 körül született András (uralkodott 1205-től 1235-ig) mozgalmas élete azonban ezeken kívül is bővelkedett eseményekben.

II. András király  kései házassága
II. András harminc évig ült a magyar trónon
Fotó: Wikipedia

Figyelemre méltó eredménnyel zárult II. András királynak az a Ravennába irányuló zarándoklata, amelyre ötvenhét évesen, 1233-ban szánta el magát. Az esztendő első felében veszítette el második feleségét, Courtenay Jolánt, s özvegységének ezt a kezdeti időszakát találta alkalmasnak arra, hogy zarándoklattal vezekeljen egy Szent István által a ravennai egyház számára tett, de a későbbi magyar királyok által nem megújított alapítvány elmaradása miatt. András király ravennai zarándoklatáról visszafelé tartva több észak-itáliai várost meglátogatott, így útba ejtette Estét,
VII. Azzo őrgróf székhelyét is.

A magyar uralkodó legidősebb fia, a huszonhét éves Béla ekkor már jó okkal reménykedhetett közeli trónra lépésében. Bizonyára mindenre számított, csak arra nem, hogy apja, akire a kor felfogása szerint már öregemberként tekintettek, megrázza magát, és harmadszor is asszonyt hoz a házhoz. Márpedig VII. Azzo őrgróf udvarában II. András királyt elkapta az a fajta szenvedély, amit manapság egyesek „kapuzárási pánikként” jellemeznének.

Szerelem első látásra

Estei Beatrix rövid ideig élvezhette az uralkodást
Estei Beatrix rövid ideig élvezhette az uralkodást
Fotó: Wikipedia


A házigazda őrgrófnak egészen véletlenül volt egy Beatrix nevű, eladósorban lévő, igen szemrevaló unokahúga. Az 1210 körül Ferrarában született hölgy még csecsemőkorában elveszítette édesanyját, ötévesen pedig apját, I. Aldobrandini őrgrófot (Azzo mostohabátyját) is. Ezután a kislány a nagybátyjához került, s annak udvarában nevelkedett. II. András király és Beatrix egymásra találásának históriáját báró Nyáry Albert történész, levéltáros, az MTA levelező tagja Beatrix királyné, II. Endre hitvese címmel feldolgozta a Századokban (1868). A tanulmány jól rávilágít olyan részletekre is, amelyek a történelemkönyvekből érthető módon kimaradtak.

Beatrixot a kortársak kifejezetten szép és vonzó leányzóként írták le, akinek kék szemei és vállán leomló aranyfürtjei még a lantosokat is megihlették. Huszonhárom évesen még mindig hajadon volt, ami Nyáry Albert szerint összefügghetett azzal, hogy VII. Azzo igyekezett őt az ellenőrzése alatt tartani. Az őrgrófnak egy betegeskedő fia, Rinaldo és három
lánya volt. Az Este-ház öröklési rendje szerint a fiú elhalálozása esetén Azzo nővére, az ő kiesésével pedig elhunyt bátyja, Aldobrandini árvája, Beatrix következett volna a sorban.

Beatrix tehát Azzo lányaival szemben jogelőnnyel rendelkezett. Azzo nővére már nem jöhetett szóba, mert a nagy rábeszélő képességgel rendelkező őrgróf meggyőzte őt, hogy jobb helye lesz egy zárdában, s alighanem hasonló sorsot szánt Beatrixnak is. A lány életét azonban gyökeresen megváltoztatta a magyar király látogatása.

Az őrgróf ez idő tájt már özvegy volt, férjezett lányai másutt éltek, így a vár úrnőjének szerepe Beatrixra hárult. Azzo, „királyi vendége iránti tisztelete jeléül, csakugyan díszesen felékesített unokahúgát rendelé Endre király személye mellé a lakománál, a pohárnoki szolgálat teljesítésére. Endre, a serlegezés közben szerelemre gyulladt a töltögető őrgrófkisasszony iránt”. Beatrix olyan bájosan forgolódott András királyunk (régi írásokban Endre) körül, hogy őfelsége meglátta benne
az igazit, és megkérte a kezét.

Azzo őrgróf úgy ítélte meg, hogy II. Andrástól Beatrixnak már nem születhet gyereke, ami megnyugtató volt számára. Ám Beatrix birtokaira is fájt a foga, ezért azt találta ki, hogy addig nem adja családfői áldását a tervezett frigyre, amíg Beatrix le nem mond a birtokairól. A szerelmes András királynak annyira kellett a lány, hogy rábeszélte, engedje át javait
Azzónak. Beatrix engedett, az őrgróf megkapta, amit akart, így elhárult az akadály az eljegyzés megtartása elől. Erre Roland ferrarai püspök közreműködésével került sor.

A magyar uralkodó 1234 tavaszán követeket küldött Ferrarába Beatrixért. A követek fényes ünnepség keretében átnyújtották a menyasszonynak András király jegyajándékát, egy értékes karkötőt, majd pár nappal később vele együtt elindultak Magyarországra. Nyáry beszámolt arról, hogy Beatrixot a magyar küldötteken kívül elkísérte „VII. Azzo, 200 ferrarai lovassal; a násznéphez csatlakozának Treviso, Padua és Mantua legelőkelőbb urai, jelesűl Guido, az utóbb említett város híres püspöke, a vitéz Berlinghieri Henrik s több más grófok. Beatrix útja diadalmenet volt. Amerre ment, tisztelgő küldöttségek fogadták, s ajándékokkal halmozák el. Igy a többi közt Trevisoban való két napi pihenése alkalmával népünnepélyekkel, eltávozásakor pedig ezüstserleggel tisztelték vala meg.”

Házasság után menekülés

Az esküvőre május 14-én, Székesfehérvárott került sor. Ezen a magyar királyi ház tagjain kívül II. (Harcias) Frigyes osztrák és stájer herceg is megjelent. A királyt és menyasszonyát a mantovai püspök adta össze. András bőkezűsége nagy feltűnést keltett, hiszen a házassági szerződésben megállapított ötszáz márka (egy márka kb. 23,5 dekagramm) ezüstön, valamint a magyar királynékat megillető javakon kívül további ezer márka ezüstöt adományozott Beatrixnak. (Itt jegyezzük meg, hogy a Szent István által tett ravennai alapítvány értéke harmincöt márka ezüst volt!)

A király házasságának gazdasági következményei súlyos fenyegetést jelentettek az országra. Nyáry Albert dolgozatában rámutatott, hogy „az imént megült nászünnepélyek s az olasz uraknak adott gazdag ajándékok töméntelen költséget emésztenek fel. […] Már a királyné részére lekötött összegek magokban elégségesek valának arra, miszerint az egyébként is szétzilált állam pénzügyét végromlásra juttassák.”

II. András a kései házasságával sokak ellenszenvét kivívta. Az apja politikájával régóta elégedetlen Béla ifjabb király és Kálmán herceg attól tartottak, hogy apjuk házasságából esetleg gyermek születik, s emiatt csökkenhetnek a rájuk eső javak, illetve csorbulhatnak utódaik előjogai. Beatrix így csakhamar szembekerült a két fiúval, s mindenekelőtt Béla feleségével, I. Theodórosz bizánci császár lányával, Laszkarisz Máriával. Beatrix csak a Bélával szemben álló főemberek támogatásában bízhatott. Hamarosan bizalmába fogadta Apod fia Dénes nádort, akinek népszerűsége ez idő tájt a mélyponthoz közelített (1234-ben menesztették). Több se kellett a rossz nyelveknek, a királyné és a nádor kapcsolatában a tiltott szerelem jeleit vélték felfedezni. András király ebben a cseppet sem megnyugtató helyzetben, mindössze tizenhat havi házasság után, 1235. szeptember 21-én
váratlanul távozott az élők sorából.

Október 14-én Székesfehérvárott királlyá koronázták Béla királyfit (a szertartást Róbert esztergomi érsek végezte). IV. Béla első intézkedései közé tartozott, hogy megvakíttatta Apod fia Dénest, akit felelősnek tartott II. András király rossz döntéseiért, s aki András uralkodásának utolsó évében ura ellen fellázadva II. Frigyes osztrák hercegnek felajánlotta a magyar koronát. Béla király azzal is vádolta a volt nádort, hogy házasságtörést követett el Beatrix királynéval. Beatrixszal szemben alkalmazni akarta a gyermektelen özvegy királynékra vonatkozó gyakorlatot, miszerint férjük halála után azonnal el kell hagyniuk az országot. Beatrix azonban egyházi és világi főemberek előtt kijelentette, hogy elhunyt férjétől gyermeket vár.

Az özvegy királyné jó okkal tartott IV. Bélától, s nyilván egy pillanatra sem érezte magát biztonságban, de nagy dilemmát jelenthetett számára, hogy távozásával le kellett volna mondania mindenről, amivel férje elhalmozta, s ami jogosan megillette. Ám a sorsáról való döntés már ellenfeleinek kezében volt. Amikor 1236 elején II. Frigyes császár Magyarországon tartózkodó követei hazafelé készülődtek, elküldte hozzájuk elhunyt férjének volt olasz orvosát. Az orvos azt kérte a követektől, hogy titokban látogassák meg Beatrixot, mert fontos közlendője van a császár számára. A találkozón az özvegy sírva könyörgött, hogy mentsék ki szorult helyzetéből. Ezt a követek megígérték. IV. Bélánál tett búcsúlátogatásuk alatt a férfiruhába öltözött Beatrix elvegyült a követek kísérői között, majd velük együtt kilovagolt a királyi palotából, és sietve elhagyta az országot.

Az özvegy német földre menekült, s ott szülte meg gyermekét, utószülött István herceget. Fél évvel később fiával együtt nagybátyjához, Itáliába utazott. VII. Azzo azonban nem azért forgatta ki mindenéből, hogy most nagylelkűen visszaadjon valamit a javaiból. Beatrix nem is maradt nála, 1236. augusztus elsején Veronába érkezett, majd a helyi pártviszályok miatt hamarosan Estébe menekült.

Magyarországot 1241-ben gyászba borította a mongolok (tatárok) pusztító támadása, amelynek kis híján maga a király is áldozatul esett. Nagy szerencsével elmenekült, de egészen az Adriai-tenger partján fekvő Trauig kellett mennie, hogy családját és önmagát biztonságban tudhassa. IV. Béla már a szörnyű állapotba került ország talpra állításán fáradozott, amikor Beatrix a fia számára (is) segítséget kért tőle. A magyar király azonban kitartott azon meggyőződése mellett, miszerint az özvegy gyermeke nem II. András fia, s Beatrix értésére adta, hogy utószülött Istvánt nem tekinti az Árpád-ház tagjának. Beatrix nyomorúságos helyzetén végül az 1243-ban megválasztott IV. Ince pápa enyhített azzal, hogy húszezer franknyi támogatást nyújtott neki.

A kanyargós út vége

Beatrix azonban nem egykönnyen adta fel a IV. Bélával szembeni játszmát. A Velencei Köztársasághoz fordult, amely a magyarokhoz pártolt Zára ostromára készült. A velenceiek a hadüzenet egyik okaként az utószülött Istvánt ért jogsérelmet is feltüntették. Zárát visszavették, de azután igyekeztek kiengesztelni IV. Bélát, 1244. június végén megkötötték a békét. Béla király lemondott Záráról, de megkapta a zárai vám kétharmadát, ráadásul Velence megígérte, hogy nem támogatja
II. András utószülött fiát, Istvánt. Beatrix ügye ezzel háttérbe szorult. Velence azonban továbbra is szerepet játszott István herceg életében. Ott nevelkedett, kétszer nősült, s második feleségétől, Morosini Tomasinától született András nevű fia (1265 körül), aki később III. András néven lépett a magyar trónra. Őt tekintjük az utolsó Árpád-házi királyunknak.
Beatrix a fia esküvőit nem láthatta, sorsának alakításában nem vehetett részt. Nemsokára, 1245-ben az Este városához közeli Gemula kolostorába vonult, „mert büszkeségében – úgymond az egykorú krónika – királynál kisebb méltóságú férjet nem akarván, a minden királyok urával, Krisztussal lépett házasságra nem sokkal azután, hogy oda visszavonult”. Ám még ebben az évben búcsút kellett vennie a földi élettől. Mindössze harmincöt évet élt. Éppen annyit, amennyit egyetlen fia, István herceg, aki 1271 áprilisában távozott az élők sorából.

A szerző író, újságíró

Kapcsolódó írásaink