Történelem

Zrínyi Miklós titokzatos halála

Kódolt üzenet lett volna a szemtanú Bethlen Miklós börtönben írt visszaemlékezése?

Jövő májusban ünnepeljük Zrínyi Miklós költő, hadvezér és politikus születésének 400. évfordulóját. Az ünnepi év előestéjén vessünk egy pillantást e kimagasló történelmi személy halálának körülményeire. Ezzel kapcsolatban Péter Katalin történészprofesszor azt írta: „Zrínyi halálának körülményeit mindenki ismeri; a magyar történelem legtöbbet emlegetett eseményei közé tartozik a kursaneci vadászat, ahol az őszi este leszálló félhomályában megsebzett vaddisznó végzett azzal, aki száz csatán eshetett volna el.” Haláláról mindent tudunk – tette hozzá a neves történész, akinek véleményét más kutatók is osztják.

Zrínyi Miklós titokzatos halála
Zrínyi Miklós halálának elképzelt ábrázolása egy korabeli rézmetszeten
Fotó: Wikipedia

Klaniczay Tibor irodalomtörténész, Zrínyi Miklós című nagyszabású művében már korábban így vélekedett: „Zrínyi halála tisztázott kérdés: a szemtanú Bethlen pontosan leírta az esetet, a Zrínyi halálát tudósító levelek pedig halvány célzást sem tesznek esetleges gyilkosságra.” Bene Sándor a Zrínyi és a vadkan című (Borián Gellérttel közösen írt) könyvében ezzel kapcsolatban leszögezte: „A Zrínyivel foglalkozó szakirodalomban a vadászbaleset régóta elfogadott igazság.”

Valóban pontot lehet tenni a különös história végére? Zrínyi halála kapcsán máig felmerülnek olyan megválaszolatlan kérdések, amelyek miatt érdemes szemügyre venni néhány összefüggést, hátha újabb felismerésekkel gazdagodunk.

A végzetes vaddisznó

Gróf Zrínyi Miklós horvát bán, hadvezér és költő (a szigeti hős dédunokája) 1664. november 18-án, ebéd után bizalmas embereivel, Vitnyédi István soproni ügyvéddel, a köznemesi ellenzék vezéralakjával, a fiatal Bethlen Miklóssal, a későbbi erdélyi kancellárral, a szintén ifjú Zichy Pállal, Guzics Miklós udvari kapitánnyal, annak öccsével és másokkal vadászni ment a Csáktornyához közeli kursaneci erdőbe. Bethlen Önéletírás című munkája szerint Zrínyi lőtt egy vaddisznót, és a szolgái ugyancsak leterítettek egyet. A szerző így írt a vadászat befejezéséről, illetve Zrínyi haláláról:

„Kisereglénk a hintóhoz, az úr is, hogy immár haza menjünk; estefelé is vala. Azonban odahozá a fátum egy Póka nevű vadászát, ki monda horvátul: én egy kant sebesítettem, mentem a vérén: ha utána mennénk, elverhetnők. Az úr mindjárt mondá nekünk Zi­chyvel kettőnknek, látván hogy el akarunk vele menni: öcsém uraim, kegyelmetek csak maradjanak itt; Vitnyédinek, Guzics kapitánynak: csak beszélgessenek itt kegyelmetek, öcsém uraimékkal, meglátom, mit mond ez a bolond… Csak bocskorban lóra kapa, puska kezében, Póka után elnyargala; egy Maglani nevű szabaudus [savoyai – B. A.] ifjú gavallér, Guzics öccse, meg egy Angelo nevű kedves olasz inasa és a lovász nyargalának utána. Mi ott a hintónál beszélgettünk. Egyszer csak hamar ihol nyargal Guzics, mondja a bátyjának: hamar a hintót, oda az úr. Menénk, amint hintó nyargalhat; és aztán gyalog a sűrűbe befuték én. Hát ott fekszik, még a bal kezében, mint tetszett, az ér gyengén lüktetett; de szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghala.”

Zrínyi haláláról akkoriban sokan írtak, és jó néhányan megfogalmazták kételyeiket azzal kapcsolatban, hogy a főúr halálában nem (vagy nem csak) a sebzett vaddisznó játszott közre. E kételyeket nagymértékben táplálták a haláleset tisztázatlan, gyanús körülményei, valamint az a tény, hogy a Habsburgoknak súlyos érdekei fűződtek Zrínyi félreállításához. A horvát bán korának egyik legjobb hadvezére és politikusa volt, nevét Európa-szerte ismerték. A császárt és környezetét aggasztották Zrínyi tervei, Magyarország esetleges önállósodási törekvései. Zrínyi halála a lehető legjobbkor jött a bécsi udvarnak.

Bethlen Miklós Majláni elmondása alapján rögzítette, hogy először Majláni ért a helyszínre. Állítólag ő lőtt rá a Zrínyit döfködő vadkanra, és a horgas fán kapaszkodó fővadász mellett ő volt a jelenet másik szemtanúja. Bethlen szerint Zrínyi meg sem próbált védekezni: „csuda, olyan vitéz, sem lőtt, sem vágott a kanhoz, puska, kard lévén nála.” Majláni lövése után a vaddisznó elfutott, Guzics és Angelo megérkezett.

A gyanús vadász

Álljunk meg egy pillanatra ott, hogy a vadkan meglepetésszerűen ráront Zrínyire, és földre dönti. Póka talán elsüti a fegyverét, azután felkapaszkodik a horgas fára, és onnan jajgat, miközben az urát, aki mellesleg horvát bán, híres törökverő, az ország egyik nagyhatalmú főura, egy dühödt vadkan marcangolja. Póka, aki megsebesítette a vadkant, és valameddig egymaga követte a vérnyomokat, a vadászat terén feltehetően nagy tapasztalatokkal rendelkezett. Ebből következik, hogy nem lehetett olyan ember, aki ennyire megrémül egy vadkantól, és még akkor sem jön le a fáról, amikor látja: a támadás nem ellene irányul. Azokban az időkben szinte elképzelhetetlen volt, hogy egy alattvaló ebben a helyzetben gyáván megfutamodjon, és magára hagyja az urát. Az ilyen magatartást súlyosan megtorolták, ami Póka esetében elmaradt, és erre nem találtunk elfogadható magyarázatot.

A család házi történetírója, Forstall Márk (Mark Forstall) Ágoston-rendi ír szerzetes Zrínyi Miklós közeli embere volt, és a tragédia után is híven szolgálta a családot. A Zrínyiek titkos történetét feldolgozó, Stemmatographia című munkájában többek között megjegyezte: „Senki sincs, aki a gyászesetet a vadkannal látta.” Azután említést tett Zrínyi sérüléseiről. Ezt a sérülést Bethlen így írta le: „a bal fülén alól, az orcáján a szeme felé rút szakasztás”. Forstall, aki feltehetően közelről és többször láthatta a halott Zrínyit (egy hónapig feküdt a ravatalon) és megismerhette mások véleményét is, néhány nappal a haláleset után ezt írta ugyanerről a sérülésről: „Sebe a szeme alatt még a tapasztaltaknál is gyanút keltett, hogy golyótól ered.”

Póka István nyilvánvalóan kulcsfigurája volt az eseményeknek. Éppen ezért elgondolkodtató, hogy alig találni róla megbízható adatot. A történészek is csak futólag említik, és általában szemet hunynak a fölött, hogy nem vonták felelősségre. Még arra vonatkozó feljegyzés sincs, hogy valaha is megszólalt volna. Persze akadtak, akik kutatták ennek az okát. A Magyar Katonaujság 1943-ban megjelent, Zrínyi halálát taglaló cikkéhez a szerkesztő megjegyzést fűzött, és ebben azt állította, hogy Zrínyi halálos sebe származhatott lövéstől is, majd hozzátette: „Az orgyilkosság feltevését látszik valószínűsíteni az az adat, hogy Paka [régebbi kiadványokban Póka neve így is szerepelt – B. A.] és később családja is bizonyos kegydíjat kapott Bécsből…” E megállapítás forrását nem ismerjük, de azért több mint megdöbbentő, hogy Pókát nem állították bíróság elé gyáva magatartásáért, amit egy magyar főméltóság halálakor tanúsított.

A halálesetet aprólékosan bemutató, Zrínyi és a vadkan című kötet szerzői sorra vették az egykorú visszaemlékezéseket, és íróik politikai hovatartozását is vizsgálták. Megállapították, hogy a merénylet teóriája mellett többnyire a Habsburgok ellenlábasai törtek lándzsát, és ebből arra a következtetésre jutottak, hogy ez a teória valamiféle politikai nyomás vagy meggondolás hatására erősödött fel. Emiatt a vadkanbalesetről szóló változatot a Habsburg-párti történetírók támogatták.

Mi adhat mégis fogódzót, biztosabb útmutatót a Zrínyi-rejtély felderítéséhez?

Amikor Bethlen Miklós az Önéletírást készítette (1708–1710), Zrínyi már csaknem fél évszázada nem élt. Bethlen ezalatt fényes pályát futott be. Előbb Udvarhelyszék főkapitánya, majd Máramaros vármegye főispánja, 1689-ben pedig a fejedelmi tanács tagja lett, s 1690-ben jelentős szerepet játszott a Diploma Leopoldinum kiadásában. Bethlen kiérdemelte az udvar elismerését, és már 1691-ben kancellár lett. Öt évvel később grófi rangot kapott, de a könyörtelen ellenreformációs törekvéseket látva kiábrándult a Habsburgokból. A Rákóczi-szabadságharc idején már nyíltan elpártolt tőlük, és röpiratot adott ki, amelyben Erdély önállóságát szorgalmazta. Rabutin tábornok ezért elfogatta, és hamarosan bebörtönözték. Az Önéletírást 1708-ban, az eszéki börtönben kezdte írni, majd 1710-ben, bécsi fogságában fejezte be.  

Bethlen Miklóssal kapcsolatban a másik fontos tudnivaló az, hogy közvetlenül Zrínyi halálát követően, 1664–65-ben Velencébe, azután Sopronba, Bécsbe, Pozsonyba, a Felvidékre és Erdélybe utazott. Velencében tárgyalt a francia követtel, Pozsonyban pedig Lippay György érsekkel. Nem sokkal velencei tárgyalása után a francia sajtó megszellőztette Zrínyi halálának gyanús körülményeit, majd Lippay érsek értesítette a Velencei Köztársaságot arról, hogy Zrínyi halálát kitervelték. Bethlen ismeretségi körében másutt is felbukkantak a merényletre utaló vélemények. Magyarán: a fiatal Bethlen akkoriban bizalmas körben egészen másként vélekedett Zrínyi haláláról, mint negyvenöt évvel később.

A kursaneci erdő titka

Úgy gondoljuk, hogy a kursaneci erdő titkát Bethlen Miklós Önéletírása alapján fejthetjük meg. Az idős Bethlen a Habsburgok fogságában sínylődve sok mindenről hallgatott, és éppen ez az, ami elgondolkodtató. Hallgatott például a megtalált vadkanról, a szolgák által hallott lövésről (vagy lövésekről), Zrínyi lábsebéről, arról, hogy arcsebéről többen is úgy vélték: golyótól származhatott, végül és legfőképpen Póka István különös viselkedéséről (hallgatásáról és büntetlenségéről).

Pókával kapcsolatos hallgatása egészen szembeötlő. Még véletlenül sem mondott róla véleményt. Se jót, se rosszat. Aki elolvassa Bethlen szövegét, azonnal érzi a hiányt. Miközben semmit nem tudunk meg Póka valódi szerepéről, szüntelenül azon töprengünk, hogy mit követhetett el. Nem értjük, miért nem esik egyetlen szó sem arról, hogy mi történt vele a későbbiekben. Bethlen éppen azzal irányította a figyelmet Pókára, hogy nem beszélt róla. Aligha véletlenül. Bethlen Miklós olyannyira pontosan írta le a történteket, hogy egyesek ezt a leírást kódolt üzenetnek tartják. Ha valóban kódolt üzenetről van szó, akkor mit is üzent olvasóinak a kitűnő krónikás? Nézetünk szerint azt, hogy Zrínyi halálát nem egyedül a vadkan okozta. Bethlen feltehetően bízott benne, hogy írását tüzetesen tanulmányozzák az utódok, és ennek alapján rájönnek, mi mindent hallgatott el. Fontos lehetett számára, hogy az Önéletírás fennmaradjon, és ne jusson arra a sorsra, mint egyes, Zrínyivel kapcsolatos korabeli dokumentumok, amelyek nyomtalanul eltűntek. Bethlen rabtartói gondoskodtak volna erről, ha gyanúba keverte volna a császári udvart.

Zrínyi Miklós halála után öt és fél évvel, 1670 áprilisában Grémonville bécsi francia követ titkosírással ezt írta XIV. Lajosnak: „két napja tudtam meg egy jól értesült személytől, hogy valójában nem a vaddisznó ölte meg a másik Zrínyit, hanem egy vadász, akit a császár bérelt fel, mert felfedezték, hogy ő [Zrínyi] tárgyalt a törökökkel, hogy segítségükkel magát tegye Magyarország királyává.”

Történészek szerint a Grémonville-t tájékoztató, jól értesült személy Zrínyi Péter lehetett, vagy valaki a köreiből. Zrínyi Péter a merénylettel kapcsolatos gyanúját, bátyja halála után igen korán megfogalmazta, ezért inkább tarthatjuk valószínűnek, hogy Grémonville olyan valakitől nyert információkat, aki azokat Zrínyitől függetlenül szerezte. Zrínyi Péter mindenesetre tudhatta azt, amit mások csak sejtettek: Zrínyi Miklós golyót kapott, még mielőtt szembeszállt volna a vadkannal (vagy a küzdelem közben). Ez esetben Póka István fővadász nem véletlenül került gyanúba, és az sem véletlen, hogy elkerülte a felelősségre vonást. Hatalmas és befolyásos patrónus tarthatott fölé védőernyőt.

A szerző író, újságíró

Kapcsolódó írásaink

Sem erővel, sem fortéllyal

ĀSzázhetven esztendővel ezelőtt, a „hódolati szerződés” ratifikálását követően 1849. október 2-án nyitotta meg kapuit a komáromi erőd, amelyet október 4-ig adtak át a honvédek

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom