Történelem

Város, amit a pokol tüzére vetettek

Február 13-án lesz hetven esztendeje annak, hogy a szövetséges légierők megkezdték Drezda katonailag értelmetlen bombázását

Bomber Harris brit repülőtábornok úgy tekintett Drezda városára, mint egy szűzre, akit épp ideje megerőszakolni. A támadásnak katonai értelemben nem volt semmiféle értelme, de az amerikai hadvezetésnek is tetszett az ötlet: alaposan megszórni egy várost, amely nem katonai létesítményeiről vált híressé, hanem barokkos szépségéről és kulturális értékeiről. Földig rombolták.

kurt
Kurt Vonnegut (Forrás: Wikipédia)

Kurt Vonnegut az amerikai 106. Gyalogos Hadosztály felderítője volt a második világháborúban. A híres, 1944-es ardenneki csatában német fogságba esett. Mint hadifogoly, éppen egy drezdai üzembe került, ahol üdítőitalokat készítettek. A február 13-i támadás kezdetekor a drezdai vágóhíd betonbokszaiba terelték őket. A boksz fölött, amelybe Vonnegut került, tábla függött, rajta pedig ötös szám volt. Csak a támadás végén hagyhatták el a bokszokat, akkor részt kellett venniük a romok eltakarításában és a holttestek összegyűjtésében.

A Drezdában átélt borzalmak hatására írta meg világhírű regényét, amely Az ötös számú vágóhíd címet viseli. Miller szerint Vonnegut később azt mondta: a drezdai bombázásnak nem volt értelme, az semmire sem volt jó, annak csupán ő az egyedüli győztese, mert írt belőle egy regényt, amelyből meggazdagodott.