Történelem
Trón helyett az ágyból kormányzott XIV. Lajos
Évezredek alatt sem változott a bútordarab szerkezete és formája – Gyöngyház és elefántcsont, díszítésben a rómaiak az elsők
A legrégebbi korokból származó régészeti leletek már bőven tartalmaznak adatokat arról, hogy miféle ágyakat használtak az emberek. A talajszintről előbb-utóbb, az ókor beköszöntére legalábbis, feljebb kellett emelni a nyugvóhelyek fekvőfelületét. A puszta földön ugyanis sok minden zavarhatta a pihenést. Bogarak, férgek, csúszómászók és egyéb kellemetlen lények.
Az ókor kezdete óta az ágy formája és szerkezete alig változott. Küllemében természetesen az idők haladtával sok-sok újdonság jelentkezett, ám a szerkezet, ha mondjuk, egy asszír és egy mai ágyat összehasonlítunk, ugyanaz. Van az állvány, a fekvőfelület és a fejtámla. Ebben minden korábbi és modern bútor megegyezik. A különbségek a világ népeinek életmód- és szűkebb környezetbéli eltéréseiből adódnak.
Az ókori Keleten az ágy nemcsak fekvő-, hanem ülőhely is volt. Nagyobb összejövetelekkor a vendégek az ágyakon kaptak kényelmes ülőhelyet. A görögök is átvették ezt a szokást, és ágyaikat – szófáikat – kanapéként használták. Már a görögök előadták a félig ülő helyzetű étkezési módszert, amelyet aztán a rómaiak teljesítettek ki. A rómaiak voltak egyébként azok, akik a legváltozatosabb módon használták az ágyakat. Erről a képi ábrázolásokon túl ágyneveik is bizonyítékul szolgálnak, külön neve volt a nyugágynak, a nászágynak, a háziasszony ülőhelyének vagy az asztal körüli fekvőhelyeknek. Az ágyak díszítésében korábban és később is alig volt időszak, ami a rómaiak pompáját lepipálta volna. A drága nemes fából vagy bronzból készült fekhelyeiket ezüst, elefántcsont, gyöngyház és teknőcpáncél berakásokkal díszítették, nehéz selyem vánkosokat raktak rájuk, és pompás függönyökkel választották el egymástól, adott esetben a külvilágtól.
Ha évszázadokat ugrunk az időben, és elérkezünk a keresztes hadjáratokig, felfedezhetjük, hogy a keleti pompát megtapasztalt keresztes vitézek nem haboztak a valódi keleti kényelmet jelentő fényűző fekhelyek első példányait hazahozni Európába. A szigorúbb román kori ágytípusok inkább egy vízszintes szekrényre hasonlítottak, a gótikus elemeket is hordozó fekhelyek egészen a 19. századig meghatározták a köznép ágyainak formáját. A középkori főúri kastélyok hálótermei viszonylag kicsik voltak, ám bennük az ágyak annál nagyobbak. Az ágyak a függönyeikkel együtt általában a szoba felét is betöltötték. Az ágy két oldalán szőnyeg volt, majd pad vagy padláda, amelyekbe a levetett ruhákat rakták, hiszen ekkor még nem találták fel a ruhásszekrényt. A korabeli ábrázolások igen sok párnát és takarót mutatnak, elterjedt volt a baldachin, így a képek arról is árulkodnak, hogy akkortájt az emberek meztelenül aludtak. Kevéssé ismert, hogy csupán a 18. századtól jött divatba az éjszakai ruházat, a hálóing és a pizsama.
A reneszánsz új lakáskultúrát hozott. A házak legfontosabb részévé vált a hálószoba. Úgy írják a hozzáértők, hogy a reneszánsz ember fedezte fel, hogy az emberi élet minden jelentősebb eseménye – születés, nász, halál – az ágyban történik, ezért ennek a bútordarabnak a ház és az ember életében igen fontos szerepe van. Ezzel természetesen bőven lehet vitatkozni, hiszen az emberiség már a reneszánsz kor előtt igen jelentősen szaporodott, született és múlt ki a világból, így tehát nekik is életük fontos kelléke volt az ágy. De ne vitatkozzunk, állapítsuk meg, hogy a reneszánszban az emberi fekhely díszággyá vált, a hálószoba meg szalonná. Az ágyközpontúság aztán, mondhatjuk, a barokk kor uralkodóházaiban tetőzött. Az udvari ceremóniák a baldachinnal és koronával díszített ágy körül zajlottak. Itt fogadta az uralkodó az alattvalóit, itt hallgatta meg a miniszterek jelentéseit, és itt ítélkezett. Ezt a műveletet a Napkirály, XIV. Lajos vezette be a francia udvarnál. Ez volt az úgynevezett lever, amit aztán minden európai előkelőség követett. A hálószobai nyüzsgésnek aztán a francia forradalom ugyan véget vetett, ám a forradalom vezérei az arisztokráciától elvett fényűző ágyakban aludtak. Ezt a furcsa ellentmondást aztán egy hálószobai ellenforradalom oldotta fel, a kor meghatározó gondolkodói, mondhatni, szellemi vezérei: Goethe, Schiller, Kant és Herder egyszerű, minden díszítéstől mentes, igaz, kényelmes ágyaikban pihentek.
A 19. század első felében a biedermeier kor polgársága szintén egyszerű ágyviszonyok között élt, de a század második felében az újgazdagok ismét létrehozták a régi korok pompáját másoló díszes otthonaikat, egyre csak szaporodtak náluk a neobarokk és neorokokó díszes fekhelyei. A 20. században aztán a hálószobák berendezését is az ekkorra befutott iparművészek határozzák meg. Előtte kis kitérőt jelentett a szecesszió néhány évtizede, ami gyönyörű ornamentikájú, hatalmas ágyakat hagyott az utókorra, ezek szépsége nem, ám kényelme alaposan megkérdőjelezhető. Aki nem hiszi, menjen el Párizsba a Musay de Orsay-ba és nézze meg azt a monumentális ágyat, amely a váróteremből szinte kilóg a peronra. Ne legyünk igazságtalanok a szándékaikban igen tisztességes, a természethez visszataláló szecesszió híveihez, gyönyörű és kényelmes, igaz a párizsinál jóval kisebb művészi fekhelyeik nálunk is megcsodálhatók Gödöllőn vagy az Iparművészeti Múzeumban.
Ha napjainkig végigfutunk gyorsan az ágytörténeten, felidézhetjük a Bauhaus csővázas reformágyait, vagy az ötvenes évek szocialista szellemben készült műanyag, faimitációval borított rekamiéit vagy panelkanapéit, máris elérkezünk napjainkhoz, amikor aztán csak kapkodjuk a fejünket, ha ágyat vásárolni támad kedvünk. Tudniillik annyiféle fekhely közül választhatunk, mint a történelemben eddig még soha, senki. A legkülönbözőbb formájú, stílusú, anyagú ágyak százai közül kell megtalálnunk az igazit.
A legújabb kor alapvető ágytípusai
