Történelem
Történelmi emlékvonat az Isonzóhoz
A négynapos program egyben tiszteletadás is a hazát egykor védő hősöknek

A háborús helyszínek felkeresése a Doberdó-fennsíkra és az Isonzó völgyére összpontosul (Fotó: MH)
Doberdó a magyarság számára szimbolikus jelentésű, s annak a gyászos emlékű történelmi-földrajzi fogalomsornak a része, amelybe Mohács vagy a Don-kanyar is tartozik. A súlyos veszteségeket, szomorú emlékeket idéző jelentésen túl azonban Doberdó a magyar hadtörténelem egyik legfontosabb emlékhelye és egyúttal a magyar katonai helytállás és hősiesség jelképe is. Az első világháború centenáriuma alkalmából történelmi emlékvonat közlekedik július 20. és 23. között az egykori olasz front déli szakaszára, Isonzóhoz.
A négynapos program egyben tiszteletadás az elesett hatszázezer magyar, szlovén, ruszin, román, szlovák, cseh, sváb és bosnyák katona előtt, akik az egykori közös hazát, az Osztrák–Magyar Monarchiát védték hősiesen. Az emlékutat az Indóház Közlekedési Kiadó, a MÁV Nosztalgia Kft., a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány és a Budakeszi Kultúra Alapítvány szervezi. A fővédnök Hende Csaba honvédelmi miniszter. Az Isonzó expressz törzsszerelvénye a Budapest Keleti pályaudvarról indul július 20-án a reggeli órákban. A Budapest utáni útvonal: Székesfehérvár–Nagykanizsa–Gyékényes–Koprivnica (Kapronca)–Dugo Selo–Zágráb–Zidani Most–Ljubljana–Sežana–Nova Gorica. A különvonat július 21-én és 22-én Nova Goricából Most na Soči (St. Lucia) állomásig közlekedik, de csak az utasok felével. A szűk keresztmetszetek miatt ugyanis a körülbelül hatszáz utast két nagy csoportra kell osztani: amíg az egyik csoport Most na Sočiból indul buszokkal a felkeresendő helyszínekre, addig a másik Nova Goricából kerekedik fel az olasz oldalra.
Előbb Goriziába (Görz), majd onnan tovább a Karsztra és Foglianóba. Másnap csere lesz. Az utazás idején a háborús helyszínek felkeresése az olaszországi Doberdó fennsíkra és Goriziára, valamint a szlovéniai Isonzó (Soča) völgyére összpontosul. A szervezők erős szakmai programot állítottak össze, erről árulkodnak a felkeresendő háborús helyszínek is: Gorizia (vár és vármúzeum), Visintini (temető és magyar kápolna) San Martino del Carso (a nagyváradi négyes honvédezred emlékgúlája), Monte San Michele (Lukacich- és Schönburg-alagút, ágyútermek, emlékmű), Fogliano (magyar temető), Kobarid – Caporetto – (osszárium és múzeum, Kolovrat-gerinc (olasz lövész- és futóárkok), Tolmin-ločei (katonai temető).
Hazaútban, július 23-án a különvonat megáll Štanjelben, ahol a vasútállomáshoz közeli, az Osztrák–Magyar Monarchia ötezer-ötszáz katonájának örök nyughelyéül szolgáló katonai temetőben központi megemlékezés lesz. A szerelvény Orfeum kocsijában, a témában jártas történészek előadásait hallgathatják meg az utazók, és hagyományőrzők mutatják be részükre a korabeli felszereléseket és fegyvereket.
Az emlékvonat közlekedtetését bonyolult szakmai felkészítő munka előzi meg, mivel az ottani vonalakat csak pályadíj ellenében és az adott ország mozdonyával lehet igénybe venni. Ezen kívül az adott ország feladata, hogy vonatvezetőt (nem mozdonyvezetőt) bocsásson a rendelkezésre, a kocsikba – amelyek közlekedési engedély birtokában indulhatnak el – pedig vizet kell tölteniük.