Történelem
Több vizes élőhelyre lenne szükség
Nem csökken, de egyre sérülékenyebb a magyarországi fehérgólya-állomány
A 2014/2015. évi 7. Nemzetközi Fehérgólya-felmérési Akció keretében 2014-ben került sor a 13. hazai „gólyanépszámlálásra”, melynek idei adatokkal kiegészített eredményeit a napokban hozta nyilvánosságra a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Az MME által szervezett cenzus során 8574 fészket és 2272 üres, fészekanyag nélküli gólyafészek-magasítót jelentettek a részt vevő természetvédők. Ennek alapján az ország 2014. évi gólyaállománya 4950 fészkelőpárra volt tehető. Ennek negyven százaléka az ország északkeleti megyéiben, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Hajdú-Biharban költött. A legkevesebb madár Komárom-Esztergom, Nógrád és Heves megyében él. Az átlagos fiókaszám 2,55 volt (a sikeres fészkelőpárokra kalkulált adat három), ami az átlagosnál jobb eredménynek számít. Az idén a tavalyinál tíz százalékkal kevesebb pár foglalt fészket mint tavaly és az átlagos fiókaszám is csak 2,2 körül volt. Ehhez hasonló ingadozást tapasztaltak már a szakemberek korábban is: a gyengébb eredmény oka a tavaszi vonulás során tapasztalt kedvezőtlen időjárás és a fiókák megfázását, pusztulását okozó kora nyári esőzés lehet.
Az állománycsökkenés hátterében álló okok óvatosságra intenek a jövőt illetően. A faj fő táplálkozóhelyéül szolgáló, hazánk egyik legértékesebb élőhelytípusát jelentő gyepek kiterjedése 1941 óta harmadával, félmillió hektárral, a szántóké pedig csaknem egymillió hektárral csökkent. Ugyanakkor a fehér gólyák által elkerült erdős területek nagysága ebben az időszakban megkétszereződött, egymillióról mintegy kétmillió hektárra, és a szakmapolitikai célkitűzések között a további erdősítés szerepel. Ugyancsak megduplázódott a beépített területek nagysága. Vagyis a földhasználat az ország egyharmadán a faj számára kedvezőtlen irányba változott. A hatvanas években az akkoriban elterjedő villanyoszlopokra átköltöző gólyaállomány stabilizálódott, az elmúlt csaknem fél évszázadban ötezer pár körül ingadozott. Az elterjedés súlypontja azonban megváltozott, mert a Dunántúlon, az Északi-középhegységben, az erdősített és a nagyrészt felszántott sík vidékeken csökken az állomány, az Alföld többi részén nő.
Sajnos a ma már tényként kezelt kedvezőtlen éghajlati változások ellenére sem változott lényegesen a vízgazdálkodás. Az évtizedekkel ezelőtt kizárólag belvíz-elvezetési céllal létrehozott sík vidéki csatornarendszerek üzemeltetése általában mellőzi a vízmegőrzési célokat, de magukon a csatornákon is igen kevés a vízvisszatartásra alkalmas műtárgy és a vízmegőrzésre alkalmas terület. Az európai fehérgólya-állomány az elmúlt két évtizedben jelentősen nőtt ugyan, és Magyarországon is állandó nagyságú, az előző tények alapján a faj rendszeres felmérését továbbra is folytatni kell, és szükség esetén megfelelő intézkedéseket kell hozni az elvesző fészekrakó helyek pótlására. Az MME szerint ugyancsak figyelemmel kell követni az agrártámogatások hatását az élőhelyek minőségére.