Történelem
Több százan kapták már vissza a nyelvvizsgadíjat
Mintegy kétszáz igénylési kérelmet elutasítottak, néhány esetben hiányosságok miatt kellett az eljárást megszüntetni
Idén januártól április közepéig összesen ezernégyszázhuszonkilenc nyelvvizsga-támogatás iránti kérelem érkezett a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz – közölte lapunkkal az államkincstár. A tájékoztatás szerint háromszázhatvanöt esetben ismerték el a nyelvvizsga-támogatásra való jogosultságot, míg kétszáztizennégy kérelmet elutasítottak. Néhány esetben a kérelem hiányossága miatt kellett azt visszautasítani, vagy az eljárást megszüntetni. „A fennmaradó ügyekben a nyelvvizsga-támogatás iránti igény elbírálása folyamatban van” – tették hozzá. Az államkincstár adatai szerint a háromszázhatvanöt fő részére összesen 10 204 475 forintot fizettek ki.
Ismert, hogy a kormány tavalyi döntése nyomán 2018. január elsejétől az állam minden harmincöt év alatti fiatalnak megtéríti egy, legalább komplex középfokú nyelvvizsga díját.
Bár korábban még arról volt szó, hogy csak az első bizonyítvány lesz ingyenes, novemberben Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár már azt közölte, hogy a visszatérítés akkor is igényelhető lesz, ha már több nyelvvizsgával is rendelkezik valaki. A legfeljebb 34 500 forintos támogatás visszatérítését a Magyar Államkincstárnál kell kérni. A külföldi nyelvvizsgák esetében a honosítás díját térítik meg a megszabott összegig, illetve minden, akkreditált nyelvvizsgaközpontban szerzett nyelvvizsga díját is.
Salusinszky András, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének alelnöke lapunknak korábban előremutatónak nevezte a lépést, annak fényében is, hogy az uniós ajánlás szerint minden európai polgárnak felnőttkorára legalább két idegen nyelven kellene kommunikálnia. Úgy vélte ugyanakkor, hogy az intézkedés nem oldja meg azok problémáját, akik még nem tudnak idegen nyelveket, mert az iskolában nem volt erre lehetőségük, a hatékony tanulást biztosító nyelviskolák tandíjának kifizetéséhez pedig szükségük lenne anyagi támogatásra akár az állam részéről is.