Svájc és a semlegesség buktatói

A lap megengedte magának azt a luxust is, hogy gúnyolódjon a háborúba akkor belépett olaszokon – vagyis az ellenségen –, egy másik tudósításában ugyanis így fogalmazott: „Olasz gyalogosok teljes háborús felszerelésben a harctérre indulnak Velence utcáján. Az olasz katona modernül és tökéletesen van ugyan felszerelve, de hiányzik belőle az, ami a német, az osztrák és a magyar katonában megvan és ami a győzelemnek egyedüli biztosítéka: az a tudat, hogy az igazságért harcol. Az a műlelkesedés, az a szalmaláng, amelyet a háborús párt frázisai gyújtottak fel bennük, a legelső nagyobb vereségnél el fog tűnni.” Olaszországot – az 1915. április 26-án aláírt titkos szerződés, az úgynevezett londoni egyezmény értelmében – az Egyesült Királyság, Franciaország és az Orosz Birodalom vette rá, hogy belépjen a háborúba.

Svájcot igen érzékenyen érintette déli szomszédjának lépése, hiszen mindaddig az olaszok is ragaszkodtak semlegességükhöz, s így most elhagyták azt a közös platformot, amelyen mindaddig közösen álltak a jó szomszédság jegyében. Eddig a pontig ugyanis szövetségesek voltak a semlegességében, ám 1915. április 26-tól már Svájc számára is fenyegetést jelentett háborúskodó szomszédja, amelyet a területi gyarapodás ígéretével vettek rá a titkos szerződés aláírására. Fenyegetést jelentett akkor is, ha a londoni megállapodásban nem említették Svájcot, s elsősorban a Monarchia területeit ajánlották fel Olaszországnak. De megkapták volna a taljánok a görög Dodekanészosz-szigetcsoportot, Dalmácia nagy részét, protektorátusuk alá vonhatták volna Albániát, sőt kilátásba helyezték Törökország esetleges felosztását is, amiből ugyancsak területi hasznot ígértek nekik.

Svájcnak is lépnie kellett: mozgósítást rendeltek el, és fokozták a határőrizetet, az ország legendás semlegessége – amit később a második világháborúban is sikerült megőriznie – veszélybe került. Sőt a még a második világégés idején is tartottak potenciális ellenfelei a kiválóan felszerelt és igen jól képzett svájci hadseregtől, amelynek végül mégsem kellett megmutatnia a valós erejét. Másfelől pedig az ország jelentős gazdasági potenciálja s nem kevésbé a bankjaiban – szinte minden szemben álló fél részéről – elhelyezett külföldi vagyonok biztonsága is hozzájárult ahhoz, hogy „nem rángatták bele” a háborúkba.

Nem Svájc volt az egyetlen. Kezdetben Európa országai igyekeztek kimaradni a háborúból. Ebben az időszakban, 1915 tavaszán – tehát száz évvel ezelőtt – még a semlegesek közé tartozott Spanyolország, Hollandia, Dánia, Norvégia, Svédország, Románia, Bulgária és Görögország is. Az év végéig azonban Olaszországon kívül Bulgária és Görögország is elvesztette (kényszer hatására), vagy feladta semlegességét.

Az érintetlenség védelmében

A korabeli sajtó híranyaga is egyértelműen jelzi, hogy a magyar közvéleményt élénken foglalkoztatta az ott kialakult helyzet, illetve az, hogy Svájc képes lesz-e – s ha nem, akkor meddig – megőrizni a semlegességét. A Tolnai Világlapja például rendszeresen és folyamatosan beszámolt a svájci haderő háborús készülődéseiről, fotókat publikált és tudósításokat közölt: „Tüzérség a svájci határon. Gyalogság és tüzérség erősen megszállva tartja a svájci köztársaság határát. A szomszédos országok mind háborúban vannak, s így a svájciaknak vigyázniok kell rá, hogy valamelyik semleges földre ne merészkedjen. Sűrűn egymás mellett állnak a határon a svájci ágyúk. Csövük némán és fenyegetve néz a határon túlra, készen arra, hogy megszólaljanak, ha valaki nem respektálná a köztársaság érintetlenségét” – írták.

Vagy egy másik alkalommal:
„A svájci határon. A semleges Svájcra is óriási terheket ró a háború. Egész hadserege mozgósítva van. Megerősített és teljesen hadifölszerelésű csapatok őrzik köröskörül az ország határát. A csapatok rendszeres gyakorlatokat tartanak, mintha csak maguk is harctéren volnának. Svájc készen áll arra, hogy szigorú semlegességét, ha szükség lenne rá, fegyverrel is megvédelmezze. Képünkön svájci katonatisztek láthatók a svájci–olasz határon.” Svájc és Hollandia semlegessége akkor értékelődött föl különösképpen, amikor 1914 végén a francia hadszíntéren konstituálódott az állóháború.

A hírszerzés dicsősége

A harci tevékenységekben nem érintett országok ugyanis a hírszerzésnek nyújtottak kiváló terepet, de például Németország ekkortól már csak Svájcon keresztül érintkezhetett a „külvilággal”. Így a német ügynökök is az országon keresztül „surrantak be” az ellenséges országokba, az ellenséges haderő állásai mögé. A semleges államok természetesen nem örültek ennek, hiszen ezzel jó okot szolgáltathattak akár arra is, hogy a „sértett fél” nekik is hadat üzenjen, ezért a német ügynökök számára Svájc sem volt minden tekintetben biztonságos terep. Az ország szigorú rendelkezésekkel igyekezett biztosítani semlegességét. Ennek ellenére a Monarchia ellen a francia kémek Svájcon, Olaszországon és Románián át szivárogtak be, az oroszok pedig jobbára Románia felől érkeztek. Részben ez is hozzájárult ahhoz, hogy a semleges államokban felvirágzott világháborús hírszerzés, ami egyes esetekben akár döntő jelentőségű is lehetett a harci tevékenységekkel összefüggésben. Amire aztán a következő évek eseményei a háború végéig több példát is adtak.