Rómer Flóris, a bencés főhadnagy úr

Korunkban a tudomány sok-sok apró és egyenként is óriási ismeretanyagot felölelő részből áll. Manapság már nehezen elképzelhető, hogy valaki egy személyben lehessen kiváló teológus, természettudós, tanár, régész vagy akár mérnök-katonatiszt. A kétszáz évvel ezelőtt, 1815. április 12-én Pozsonyban született Rómer (Rommer) Ferenc márpedig ilyen ember volt. Polihisztor.

Édesapja tehetős cipészként élt a városban, családfáját egészen a 15. századig vezethetjük vissza. Édesanyja Vetsera Mária volt. Annak a városi tanácsnok Vetsera Bernátnak a húga, aki a 19. század végén máig feltáratlan körülmények között elhunyt Habsburg Rudolf trónörökös szeretőjének, a szintén Vetsera Mária nevet viselő bárónőnek volt a nagyapja. A kedves nagybácsi egyébként Rómer Flóris életében is jelentős szerepet játszott, ő volt az, aki 1849-ben elfogta, és a császári parancsot végrehajtva börtönbe záratta unokaöccsét.

Az éles eszű Rómer Ferencet papi pályára irányították szülei. Elemi iskoláit Pozsonyban, a gimnáziumot Trencsényben, majd Tatán végezte. Mint később írta, az utóbbi két helyszínre „a tót és a magyar nyelv tanulása kedvéért” volt szükség. Tizenöt éves korára tehát Rómer Ferenc már négy nyelven, németül, szlovákul, magyarul és latinul beszélt kitűnően. Pannonhalmán 1830-ban belépett a Szent Benedek-rendbe. Szerzetesi névként a Flórist kapta. Az utókor aztán már csak így nevezte, emléke ma is így él.

A jó kedélyű, csillogó eszű fiú nagy kedvvel vetette bele magát a teológiai és filozófiai tanulmányokba, ez ügyben gyakran megfordult Győrben, Bakonybélben és Tihanyban. Életének meghatározó helyszínévé vált a bencések bakonybéli monostora, itt szeretett bele a természettudományokba, és itt volt ideje arra, hogy komoly tanulmányutakat tegyen – természetesen gyalog – a Bakonyban. Érdekes adalék történetéhez, hogy a kor másik jelentős polihisztorával, a később művészettörténésszé vált Ipolyi Arnolddal tanulhatott Bakonybélben, és együtt ismerkedhettek meg a vidék népének életével. Négy év után visszatért Pannonhalmára, hogy befejezze hittudományi tanulmányait. Mindezek mellett volt ideje az apátságban összegyűjtött, szinte mérhetetlen mennyiségű tudományos forrás és tárgyi emlék kutatására. Egyformán nagy érdeklődéssel fedezte fel az oklevéltár, a könyvtár és a levéltár kincseit.

Rómer Flórist 1838-ban szentelték pappá. Az ezt megelőző időszak rengeteg munkája megrendítette egészségét, rendfőnöke Tihanyba küldte gyógyulni. Ám a nyughatatlan, fiatal szerzetes itt is elszántan folytatta tanulmányait, bölcsészdoktori diplomával tért vissza Pannonhalmára. A pihenést a rajzolás, a festés és hosszú túrái jelentették a Bakonyban és a Balaton-felvidéken.

Megerősödve fogott munkához a bencések győri gimnáziumában. Sokoldalúságát mutatja azoknak a tantárgyaknak a felsorolása, amelyeket itt tanított: magyar, latin, természetrajz, vegytan, asztronómia, növénytan és gazdászat. Mindezek mellett igen gazdag növény- és állattárat is létrehozott. A pozsonyi királyi akadémia fizika- és természetrajztanárának hívták meg 1845-ben. Abban az időben ez volt az ország legtekintélyesebb felsőbb iskolája. Rómer Flóris igen gyorsan nagy népszerűségre tett szert, kitűnő előadásaival és a természetrajzot élményszerűen megismertető kirándulásaival az iskola egyik legkedveltebb professzorává vált. Ebben az időszakban jelentek meg első tudományos közleményei. Hogy ebben a városban is előálljon valami meglepő alkotással, megtervezte és felszerelte a koronázótemplom tornyára a maga gyártotta villámhárítót.

Nyilván nem a véletlen és nem a divat késztette arra József nádort, hogy Rómer Flórist bízza meg fia, József főherceg nevelésével. A közvetlen, kedélyes bencés és tanítványa között Rómer Flóris haláláig tartó barátság alakult ki. Gyűjtőszenvedélye itt sem lankadt, növényekkel gazdagította a pozsonyi természetrajztárat.

Szinte törvényszerű, hogy a kiemelkedő tehetségű, népszerű és sikeres tanárnak igen sok irigye volt. (Támadásaik később oda vezettek, hogy kilépjen a bencés rendből, aztán 1875-ben a pápa feloldozta szerzetesi fogadalma alól, így világi papként dolgozott tovább.)

Még szülővárosában, Pozsonyban volt, amikor az 1847-1848-as országgyűlésen történtek, az ország függetlenségének eszméje magával ragadta a fiatal papot. A Pressburger Zeitungban lelkesítő toborzó felhívást tett közzé – ennek aztán később nagy ára lett. A tudós tanár elszántságát és hazaszeretetét legjellemzőbben talán az a tény jellemzi, hogy nevét is megmagyarosította: Római Ferenc néven állt a szabadságharc szolgálatába. Nemzetőrként besorozták a pozsonyi második hidász zászlóaljba.
Parancsnokától, Kazinczy Lajos őrnagytól – mint Pásztor Emil kitűnő monográfiájából tudjuk, Kazinczy Ferenc fia a szabadságharc leverése után a tizenötödik aradi vértanúként maradt meg a nép emlékezetében – példamutatóan hatékony hidász mérnöki munkájáért és a harcokban tanúsított bátorságáért főhadnagyi rangot kapott. Rómer Flórist 1849-ben az osztrákok elfogták és Pozsonyba vitték. Nagybátyja, Vetsera Bernát városkapitány adta át a haditörvényszéknek. „Fegyveres zendülésben való részvétele miatt vasbilincsben töltendő nyolczévi várfogság”-ra ítélték. Bécsben, Olmützben és Josephstadtban töltötte börtönéveit. Nem lett volna azonban Rómer Flóris, ha idejét tétlen szomorkodással tölti. Megtanult franciául, tovább művelte a rajzot, klasszikus római költőket tanulmányozott, és folytatta matematikai, mérnöki ismeretei bővítését. Közkegyelemmel szabadult 1854-ben.

Visszament Pozsonyba, ám a hatóságok tartottak tőle, emiatt nem dolgozhatott papként. A bencés rend vezetői úgymond vezeklésre Bakonybélbe küldték. A győri bencésekhez 1857-ben került vissza. Folytatta a természetrajzi gyűjtemény kiteljesítését, amelyet 1859-ben múzeummá nyilvánított. Ez volt Magyarország első vidéki múzeuma. Fejlesztési terveit a Győri Közlönyben tette közzé, s ezekben komoly szerepet adott a történelmi emlékek gyűjtésének is. Ekkor írta meg a korábbi bakonybéli és tihanyi terepmunkái alkalmával összegyűjtött jegyzeteiből Bakony-monográfiáját. A mű folytatásokban jelent meg, aztán 1860-ban önálló kötetként is helyet kapott a magyar tudománytörténetben. Ipolyi Arnold segítségével még ebben az évben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. Ettől kezdve életét teljesen a tudománynak, közelebbről a régészetnek szentelte. Őt tartják a magyar régészet megalapítójának. Archeológusként a természettudomány eredményeit és módszereit felhasználva dolgozott. Pozsony környékén az egyházi műemlékeket többnyire Ipolyi Arnolddal együtt tárta fel. Természetesnek mondható, hogy Rómer Flóris összegyűjtötte, feldolgozta és bemutatta Győr és a város környékének tárgyi emlékeit. Az sem meglepő, hogy Simor János győri püspök régészeti tanszéket állított fel a papi szeminá­riumban, amelynek vezetésével Rómer Flórist bízta meg. A tudós bencés Ráth Ká­roly levéltárossal 1861-ben útjára indította Magyarország első történelmi szakfolyóiratát, a Győri Történelmi és Régészeti Füzeteket.

Rómer Flóris 1861-től Pesten élt. Az MTA levéltárának vezetését bízták rá, közben gimnáziumigazgatóként természetrajzot tanított. Kevesen tudják, hogy a pesti állatkert alapításában Rómer Flórisnak is jelentős szerepe volt. Az ötlet ugyan Xantus Jánosé, ám Rómer volt az, aki ezt 1862-ben a természettudományi társulat közgyűlése elé terjesztette, s ennek nyomán négy évvel később megnyílt az állatkert.
Rómer Flóris 1868-ban az archeo­lógia egyetemi tanára lett a pesti egyetemen. Még ebben az évben megjelent az általa irányított Archeo­lógiai Értesítő. Rómer Flóris korábbi tanítványa, József főherceg ebben tette közzé első tudományos igényű írását.

A tudós tanárt a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának igazgatójává nevezték ki, és szinte természetesnek mondható, hogy a Magyar Történelmi Társulat alapító tagja volt. A Magyar Tudományos Akadémia 1872-ben rendes tagjává választotta. Különös tények is keretbe foglalják Rómer Flóris életét, 1867-ben királyi tanácsosi címet kapott, 1873-ban a Vaskorona Rend lovagjává avatta I. Ferenc József. Ugyanaz az uralkodó, aki húsz évvel korábban várfogságra ítéltette.

Rómer Flóris óriási tekintélyt szerzett magának harminc önálló kötetből és négyszázötven tudományos közleményből álló életművével. Mi­után a magyar régészetet a nemzetközi régésztársadalommal is elfogadtatva, annak élvonalába emelte, 1877-ben lényegében visszavonult: elfogadta Ipolyi Arnold ajánlatát – aki akkor már váradi püspök volt –, a nagyváradi káptalan jól jövedelmező és nyugodt egyházi állását. Rómer Flóris innen folytatta tudományos szervezőmunkáját, amelynek többek között egy újabb múzeum lett az eredménye Nagyváradon. Gyakran vett részt nemzetközi találkozókon, ahol tovább növelte a magyar régészet tekintélyét.

Nagyváradon, 1889. március 16-án ért véget kalandosnak is mondható, eredményekben gazdag élete.

---

A Bakony – az első tudományos igényű munka a tájegységről

Rómer Flóris műve egyformán nagy elismerést aratott az átlagos olvasók és a tudományos világ képviselői körében. Az érdekes és sajátos nyelvezetű könyv a geológiától a műemlékekig, a növénytantól a régészetig mindent megmutat, ami az embereket érdekelheti egy-egy tájegység múltjából és jelenéből. Nem mellesleg ez volt az első tudományos alaposságú munka a Bakonyról. A szerző előszavában pontosan leírja, mit is akar: „Kísérletem rugója nem dicsvágy volt, hanem inkább azon óhajtás, hogy buzgó közreműködésemmel is segítsem fenntartani a Bakonyban elszórt becses régiségeknek emlékét; ezenkívül hogy e táj terményeinek bővebb vizsgálatára serkentsem azok barátait.” A bevezetőben még mindenki a laikus olvasók számára is emészthető terjedelemben, húsz oldalon mutatja be a Bakonyt: határait, földtanát, vízrajzát, növényvilágát, álla­tait, történetét, lakóit, néprajzát. A második, terjedelmes könyvrész levélformában megírt, személyes, de minden részletében tudományos megalapozottságú részletezése a Bakony adta kincseknek. A könyv sikerére jellemző, hogy megjelenése után azonnal elkapkodták, így második kiadása is rövid idő alatt elfogyott. A Bakony mondataiban ott van az a sajátos, visszafogott humor, amely Rómer Flórisra annyira jellemző, és amiért a tudós tanárt diákjai is nagyon szerethették.