Történelem
Obersovszky Gyula, a mesehős hazafi
A téren gyászruhás asszonyok és lányok álltak némán, szemben a lövésre kész szovjet páncélosokkal, mint akik temetésre jöttek
Egy éjjel falat bontottak és megszöktek. „Már csak a Gyűjtőfogházban tudtuk meg, összeakadván hármójuk egyikével, akit nem akasztottak fel – mert két társával megtették –, hogy szökésük végül sikerült. Ám nem tartott sokáig, mert rövidesen – amint ezt rabnyelven mondják – begyűjtötték őket.” A fennmaradt iratok alátámasztják az író visszaemlékezését. „Sipos Zsigmond 1956 októberében szabadult a börtönből. Fegyveres csoportjával sorozatos rablásokat követett el. 1957 januárjában pisztolyával agyonlőtte Bojti Imre karhatalmi őrnagyot … Az általa vezetett fegyveres szervezkedés tagjai röpcédulákat készítettek és terjesztettek, fegyvert rejtegettek, diverziós cselekmények elkövetésére készültek. Egy illegális »Fekete Könyv« elkészítését tervezték. 1957. március 15-én tüntetést akartak kirobbantani. Sipos Zsigmondot, Bakosi Pált és Erdész Józsefet halálra ítélték. 1957 júliusában falbontás útján kiszöktek a Markó utcai börtönből. Sipost és Erdészt felakasztották.”
A lelke mélyén Oby, a fegyvertelen mesehős talán még irigyelte is őket.
Részletek a szerző hamarosan megjelenő, Egy világváros három börtöne című kötetéből
A szocialista nevelés csődjét még nem ismerték el
Fogolyzendülés a Markóban
A szökések és egyéb rendkívüli események tárát lapozgatva 1969. október 26. nevezetes nap volt a Markóban. A fiatalkorúak körletén nyolcan elhatározták, hogy kitörnek az intézetből. „Tervük – mint a bévé belső kiadványában olvashatjuk – az volt, hogy leütik az őröket, elveszik tőlük a zárkaajtókulcsot és kiengedik a fogvatartottakat. Megtámadják a fegyverszobát, ahonnan fegyvereket szereznek, és kitörnek az intézetből. Ezt követően elfoglalják a rádió épületét, és rádión közlik, hogy kitörtek a börtönből, s felhívást intéznek a lakossághoz.
A kitörést 1969. október 26-án (vasárnap) a 12.00 órai őrségváltásra tervezték, amikor is a szolgálatba lépő őr ellenőrzi a zárkában lévő letartóztatottak létszámát. Megbeszélték, hogyan fogják leütni az őröket. A zárkában szándékosan nem csináltak rendet, a csajkákat nem mosták el, az ágyat rendetlenül hagyták, hogy az őrök figyelmét ezekkel lekössék … A zárkába belépő átvevő őr a rendetlenséget látva utasítást adott a rend helyreállítására, majd megfordult, hogy kilépjen a folyosóra. Ekkor lépett elő Gáspár Ferenc előzetesen letartóztatott; a kezében lévő széttört ülőkelábbal hátulról fejbe vágta az őrt és zubbonyánál fogva visszahúzta a zárkába. Az ajtóban álló átadó őr azonban társa segítségére sietett, kirántotta őt a zárkából a folyosóra.”
Hárman az őrök után nyomultak a folyosóra és megtámadták őket. „Fejbe vágták a társa segítségére siető őrt is, aki megszédült, a zárkakulcsot azonban le tudta dobni a földszintre.
Dulakodás kezdődött az őrök és a három letartóztatott között, akik az őröket derékszíjuknál fogva be akarták húzni a zárkába. A dulakodás zajára felfigyeltek a többi szinten szolgálatot teljesítő őrök és a körletparancsnokok. A megtámadott őrök segítségére siettek. Erre a letartóztatottak beugrottak a zárkába, eltorlaszolták az ajtót, lepedőket, matracaikat és törülközőket gyújtottak meg.” A torlaszt az őrök felszámolták, a tüzet eloltották, és a kor erkölcseinek megfelelően alaposan helybenhagyták a zendülő fiatalokat. (Ezekről az „erkölcsökről” rántotta le a leplet a nyolcvanas évek második felében a sajtó előtt Mikus Gyula, a Bokréta utcai, fiatalkorú bűnözőknek létesült zárt intézet igazgatója. Az őket felügyelő rendőr ezredes elvből a verés mellett volt, mondván, ezzel emberei megkönnyítik a pedagógus munkáját.) A szocialista nevelés csődjét ekkor még senki sem ismerte el, pedig soha nem látott mértékben nőtt a fiatal bűnözők száma.
A nyolcvanas években már az összes elkövető négy százaléka gyerekkorú, azaz tizennégy éven aluli volt, tizenkét százaléka tizennyolc év alatti fiatalkorú, és majd harminc százalékuk tizennyolc és huszonhat év közötti, lényegében katonakorú fiatal volt. Az állami gondozottak száma elérte vagy meghaladta a néphadsereg sorozott állományának szintjét. Technocol Rapiddal szipóztak, részegre itták magukat, erkölcsileg károsult családokból származtak, és a kedélyesnek mutatott országkép eleven cáfolataiként mind a szocializmusban születtek. A hetvenes éveket a társadalomtudósok még az „üvegbúra” évtizedeként értékelték, hiszen az 1956 utáni nemzedék látszólag konfliktusmentesen növekedett fel. Ezt a manipulált generációt – a galerik nyolcosztályos lázadóinak megtörése után – egy évtizeddel később olyan kamaszok ezrei követték, akik mindenből kiábrándultak, s nem tudtak különbséget tenni szocializmus és kapitalizmus között. De Fradi-meccsek után hajlandók voltak némi zendülésre.
Népbírósági, avagy koalíciós idők
A koalíciós idők felszínen könnyednek tűnő életstílusára és nyelvi fordulataira jellemző a Képes Figyelő egy 1946-ban készült riportja Halassy Jucival, az Aszfaltvirág szerzőjével.
„ – Kamelós?
– Az annyi, mint fülig szerelmesnek lenni. Ez a szívügyem még ma is sokszor megríkat, mert hiába próbáltam bujtatni, szerelmem tárgyát megölték a nyilasok. Egyébként amikor a drágámat elvitték, sokáig bőgtem utána a Franzstadtban. De élni kellett. Az Erzsébet körúti Star eszpresszóban lettem kiszolgálólány Fogoly Margit barátnőm jóvoltából. Mikor barátnőm eladta a Star eszpresszót, visszavonultam anyámhoz és fiamhoz a Franzstadtba a megspórolt levessel együtt. Rém örültek, hogy spisz házinő lettem … Rengeteget flamóztunk, a felszabadulás után Debrecenbe rohantam át kajáért, mert megszasszeroltam, hogy ott habos kávé és sok finom kaja van. Akkor csak ez izgatta a fantáziámat, különben is azt hittem, hogy mint országos hírű írónő leimra lehet majd kajálni. …. Nehezen jöttem vissza Debrecenből, mert drukkoltam: felplankolták, hogy átejtettem a fél várost. Azért vártam, hogy új könyvet rendeljenek meg nálam az Aszfaltvirág nagy sikere alapján, sajnos, nem tudtam a dörgést, és elmulasztottam levágni a kiadót előlegre új könyvemre, amiért utólag nagyon zabos vagyok magamra. A felszabadulás után sok pali balhézott velem, miért nem írok most már? Erre azt a süket dumát adtam le nekik, hogy úgy sincs papír, minek melózzak.”
A bulvárújságok tele voltak az amerikai hírességek és sztárok képeivel: a város a szovjet megszállás ellenére egy Amerika ihlette illuzórikus jövőben élt, s mint a riport sugallta, „Halassy Juci vídám regényének folytatása van”.