Történelem

Nemesi seregszemle volt a koronázás

A fényűző külsőségekre jellemző, hogy a felvonuló herceg Esterházy Miklós süvegét és mentéjét drágakövek tucatjai ékesítették

A régi Magyarország, a feudális nemesi elit utolsó pompás seregszemléje volt az 1830-as pozsonyi királykoronázás, miközben ott és akkor már zajlott a modern Magyarország felé mutató első reformkori országgyűlés – mondta az MTI-nek Soós István történész annak kapcsán, hogy egész napos konferenciát tart az utolsó pozsonyi uralkodó koronázásról a Lendület Szent Korona Kutatócsoport ma az Akadémián.

A magyar király-, királynő- és királyné-koronázások 1563-tól 1830-ig többnyire Pozsonyban, a Magyar Királyság akkori fővárosában voltak – mondta az MTI-nek Soós István. A történész az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett, I. Ferenc osztrák császár, magyar és cseh király elsőszülött fiát V. Ferdinánd néven koronázták magyar uralkodóvá 1830-ban Pozsonyban. Ferdinánd apja halála után, 1835-ben lépett trónra és 1848 decemberéig uralkodott, amikor unokaöccse, Ferenc József javára a bécsi udvar lemondatta.

A középkor után bevett gyakorlattá vált, hogy az uralkodó életében megkoronázták utódját, az ifjabb királyt. Ferdinánd trónörökös beteges volt, sokan kételkedtek abban, hogy képes irányítani a hatalmas birodalmat, de I. Ferenc nem csak a Ferdinánd személye körüli kétségek eloszlatása végett döntött 37 éves fia megkoronázásáról. 1830-ban az európai helyzet labilissá válása, az újabb forradalmi hullám elindulása is indokolta a trónutódlás bebiztosítását. Júliusban Párizsban, augusztusban Belgiumban indultak el trónfosztáshoz vezető események, év végére pedig lengyel területen is felkelés bontakozott ki. Egyre fontosabbá vált az udvar számára egy olyan ceremónia, amely az uralkodó és országa egységét erősíti, reprezentálja itthon és külföldön egyaránt.

Az újkori magyar koronázás hagyományosan a legpompásabb, legnagyobb érdeklődéssel kísért közéleti esemény volt az ország életében. Itt megünnepelhette és megmutathatta magát a magyar egyházi és világi elit, és itt lehetett a leglátványosabban demonstrálni az idegen uralkodóház és az ország, az elit és a köznép közti összetartozást is. Pozsonyban 1830. szeptember 28-án reggel indult az ünnepi menet a királyi családdal és a koronázási országzászlókat hordozó főnemesekkel, főpapokkal az élen a Szent Márton-templomba. Amerre elhaladtak, az utcák, járdák deszkával és posztóval, drapériával voltak borítva. A fényűző külsőségekre jellemző, hogy a felvonuló herceg Esterházy Miklós süvegét és mentéjét drágakövek és igazgyöngyök ékesítették – jegyezte meg a szakember.

Délelőtt a templomban lezajlott a koronázás, azután Ferdinánd, immár a Szent Koronával a fején végigvonult a városon, miközben arany- és ezüstérméket szórtak a nép közé. Ferdinánd a városi ferences templomban aranysarkantyús lovagokat avatott föl, majd letette a koronázási esküt, amelyben megfogadta, hogy az ország alkotmányát, törvényeit és szokásait megtartja. Végül fellovagolt a Duna partján erre az alkalomra emelt koronázási dombra, ahol kardjával a négy égtáj felé suhintva demonstrálta, hogy megvédi országát az egész világgal szemben. A kora esti órákban kezdődött a hét országra szóló lakoma, ahol városszerte sütötték az ökröket, mérték a bort, a sört. A ceremónia és a vigasság költségeit jelentős részben a város állta, ám a rengeteg hazai és külföldi vendég miatt a kiadásokhoz hasonló arányú bevételre is számíthattak. Az 1830 őszi királykoronázó országgyűlésnek azonban csak az egyik különlegessége volt a régi Magyarországot teljes pompájában megmutató koronázási ünnepség, másfelől viszont ez volt a modern állam irányába mutató első reformkori országgyűlés is.