Nem szabad beszélni a multikulturalizmus sötét oldaláról

Anna Hagwall (Fotó: MH)

– Hogyan ítélik meg Svédországban a magyar migrációs politikát?

– A hivatalos, a sajtó által is sulykolt álláspont szerint a magyarok kegyetlenek, lelketlenek, egy humánus ország számára elfogadhatatlan módon akarják kezelni a válságot. A médiában folyton a „magyar falról”, a „magyar kerítésről” beszélnek.

– Igaz ez a közbeszédre is?

– A blogokon, alternatív híroldalakon és az emberek egymás közötti beszélgetéseiben már más a helyzet. A többség támogatja a magyar politikát, mert felismeri, hogy ezzel a népvándorlással szemben már nem lehet mást tenni. Sokan érdeklődnek nálam a magyarországi helyzetről, sokan egyenesen ide is költöznének. A svédek saját tapasztalatai, amelyeket például turistaként szereztek, nagyon jók Magyarországról és a magyarokról. Sokat dolgozom azért, hogy megismertessem az emberekkel az igazságot a magyar kormányról és a magyar népről.

– Meghallják amit mond más pártok politikusai is?

– Tizenöt éve vagyok tagja a Svéd Demokratáknak, akkoriban még szabályosan üldöztek minket. Ma bent vagyunk a parlamentben, de összefognak ellenünk, teljesen elzárkóznak, akármilyen jó törvényjavaslatot adunk be, senki sem támogatja, mert tőlünk jött. Sok képviselő pedig kifejezetten szemtelenül viselkedik velünk, vagy levegőnek néznek a parlamentben, nem köszönnek.

– Az emberek nem elégedetlenek ezzel?

– Dehogynem, sokan fel vannak háborodva azok közül is, akik nem ránk szavaztak, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy mindenki elzárkózzon egy párttól, amely demokratikus választásokon került be a parlamentbe.

– Hogyan tud akkor dolgozni a pártjuk?

– Ha a parlamentben nem tudunk hatni, hát kimegyünk az utcára, az emberek közé. A pártunk vezetése nemrég nagyszabású akciót hirdetett meg, aláírásokat gyűjtünk, utcai beszédeket tartunk, házról házra járunk. Kötelességünk tájékoztatni az embereket, mert nagyon súlyos a bevándorlási helyzet Svédországban, csak a hatalmon lévő pártok nem akarják elismerni. Idecsábítjuk a bevándorlókat, akik aztán sátortáborba kerülnek, mert nincs máshol hely, pedig jön a tél. Az embereknek tudniuk kell, mi történik, és nyomást kell gyakorolniuk a politikusokra. Fel kell ébreszteni az embereket!

– Svédországban már eleve nagyon sok bevándorló él.

– A lakosság egyharmada első vagy többedik generációs bevándorló. A svéd humánus nép, és eddig az anyagi helyzetük is megengedte a nagylelkűséget. Az integrációhoz ugyanakkor két ember kell, aki befogad, és aki be akarja magát fogadtatni. Az újonnan érkezettek hozzáállása nagyon rossz, eleve olyan helyre költöznek, ahol jellemzően a honfitársai vagy legalábbis vele azonos vallást követők élnek, és ott leragadnak. A svéd visszahúzódó nép, egymás között sem igazán nyitottak, a svédek és az afrikai, közel-keleti bevándorlók között pedig nem jellemző a keveredés. Párhuzamos társadalmak alakulnak ki.

– Az állam eleget tesz az integrációért?

– Mindent megtesz, egy dolgot kivéve: nem kényszeríti rá a bevándorlókat az integrációra. Az állam nem hajlandó feltételekhez kötni a segélyt, megpróbálni felbontani a tömbszerű közösségeket. Arra sem tudják rábírni a bevándorlókat, hogy iskolába járjanak és megtanuljanak svédül, helyette érthetetlen módon folyton az anyanyelvi oktatást erőltetik. Az államnak pedig az lenne az érdeke, hogy a bevándorlók minél előbb megtanuljanak svédül, szakmát szerezzenek, magukénak érezzék a svéd kultúrát, vagy legalábbis ne legyenek ellenségesek vele szemben.

– Látszik némi ellentmondás abban, hogy ráerőltetik a svédekre a genderelméletet, minden liberális eszmét, de nem tesznek eleget azért, hogy integrálják azokat, akik ezzel szögesen ellentétben álló kultúrkörből érkeznek.

– Így van, ez teljesen logikátlan. Azokat a nőket nem védik, akiket szinte jogtalan személyként tart a családjuk, a férjük, hiszen akkor konfliktusba kerülnének az iszlámmal. Ezt nem akarják, ennyire már nem vagányak, csak a svéd férfiakat kritizálják folyton.

– Szó esik a politikában a bevándorlás biztonságpolitikai oldaláról?

– A biztonsági szolgálatok nyilván foglalkoznak ezzel, de nyíltan erről nem beszélnek. A multikulturális társadalom összes hátránya tabutéma.

– A dél-svédországi Malmőből azonban aggasztó híreket lehet hallani.

– Ott teljes a káosz. Vannak kerületek, ahova nem mer bemenni a rendőrség. Újabban becsalogatják a rendőröket zsákutcákba, és ott kővel dobálják őket, felgyújtják az autójukat. A bevándorlók egy része hihetetlen gyűlöletet érez a hatóságok iránt, pedig igazán nem lehet a svéd rendőröket brutalitással vádolni.

– A „másik oldalon” is erősödik az erőszak, sorra gyújtják fel a migránsok befogadására szánt épületeket.

– Ez valóban egyre gyakoribb, átgyűrűzött Svédországba a német példa. Természetesen ez nem megoldás, nagy károkat okoz.

„Itt szabadnak érzem magam”

A Svéd Demokraták volt parlamenti képviselőjével, a Magyarországon élő Erik Almqvisttel készített interjút a Demokrata. Almqvist a hetilapnak elmondta, „nagy árat” fizetett azért, hogy 2003-ban csatlakozott az akkor még csak néhány százalékos támogatottságú párthoz, kiderült ugyanis számára, hogy „a minta demokráciának tartott Svédországban valójában nincs teljes lelkiismereti szabadság”, akkori munkahelyéről bevallottan a politikai nézetei miatt távolították el, később halálos fenyegetéseket is kapott. A svéd politikai palettát úgy jellemezte, hogy olyan, mintha „Magyarországon az LMP-től jobbra nem lenne párt”, a svéd jobboldal elvesztette az identitását, a Mérsékelt Pártot (Moderaterna) vezető volt kormányfő, Fredrik Reinfeldt tavaly „a nacionalizmust visszataszító és deviáns betegségnek” nevezte. Magyarországgal kapcsolatban Almqvist úgy fogalmazott, „itt őszintén lehet beszélni az európai és nemzeti sorskérdésekről, nincs olyan diktatórikus szellemi terror, mint Svédországban”, s itt szabadnak érzi magát.