Muszeion volt Platón akadémiája is

Muszeion volt az ókori görögöknél minden olyan hely – például liget –, ahol a múzsákat tisztelték, de muszeion volt Platón akadémiája és az arisztotelészi ükeion is, ahol a kultuszt tudományos kutatással kapcsolták össze. Az ilyen muszeioni múzsai társaságok akkor válhattak a tudomány és a kultúra központjaivá, amikor a hellenisztikus uralkodók anyagi támogatásával intézményekké alakulhattak.
A British Museumot London központjában, Bloomsburyben, a Montagu család egykori palotájában nyitották meg kétszázötvenhét éve. A mai négyemeletes épületben csaknem száz terem található, bejárása legalább egy napot igényel. Az oszlopcsarnokos főbejárat 1823-ban épült Robert Smirke tervei alapján (Forrás: Wikipedia)
A múzsáknak, a művészeteket és a tudományokat védelmező istennőknek a szent tere, temploma volt az alexandriai Muszeion, amelyben valamiféle hatalmas művelődési intézmény részeként helyet kapott a nagy könyvgyűjtemény, és otthont a művészetek és a tudomány művelői. A Muszeion vezetője mindenkor pap volt, ám tudósok is kutattak és tanítottak ott, a parkjában ma kiállításnak mondanánk az egykori portrészobor-gyűjteményt. A Muszeionban tevékenykedőket a királyi kincstárból fizették, úgy is fogalmazhatunk, hogy ez volt az első állami pénzből fenntartott kulturális közintézmény. Egyiptom görög fővárosában tehát, Alexandriában első Ptolemaios Sótér Kr. e. 290-ben alapította meg a tanulmányok és a tanítás központját. Ezt fia, Ptolemaios Philadelphos kibővítette, az alexandriai Muszeion a hellenisztikus tudomány legkitűnőbb kutató- és oktatóközpontjává vált.

Mezopotámiában kezdődött

A múzeumtörténet azonban nem Alexandriában kezdődött. Már a Kr.e. 2. évezredből maradtak ránk leletek a mezopotámiai Larsából arról, hogy oktatási célokra régi feliratok másolatait gyűjtötték. A babiloni Bel-Shalti-Nannar hercegnő Kr. e. 500 körül Ur városában létrehozta régiséggyűjteményét, amelyet aztán 1934-ben angol régészek tártak fel. Az ásatások közben találtak egy gyűjteményjegyzéket is, amelyben a múzeumi katalógusok adataira hasonlító feljegyzések voltak.

Az antik Görögországban a templomok kincsesházai őrizték az isteneknek szánt áldozati ajándékokat. Egyfajta múzeumként szolgáltak ezek a különös gyűjtemények, amelyek darabjai között igen sok művészien megmunkált kultikus tárgy volt.

A Kr. e. 5. században képtárak is voltak, ezeknek számunkra érdekes neve volt: pinakotéka, ilyen volt például az Akropolisz táblakép-gyűjteménye.

A Római Birodalom meghódította Görögországot, és elkezdődött az a folyamat, amelynek napjainkban sincs vége: a hódítók mindent, amit mozdítani lehet, hazavisznek. A görög régiségek gyűjtése politikai programmá vált. Róma összes terén rengeteg görög műtárgyat állítottak ki, ezzel demonstrálták a görögök feletti diadalukat. Volt időszak, méghozzá Claudius császár uralkodása idején, amikor egész Róma múzeumként működött. A köztelkeket adminisztrátor vezette, az egyes területekért felügyelők feleltek. Az ő dolguk volt a kiállított tárgyak állagmegóvása, a gyűjtemények gondozása, és ha kellett, a múzeumi idegenvezetés is.
A kora középkori Európában két nagy uralkodó, Nagy Károly és Bíborbanszületett Konstantin támogatta nagyon komolyan a tudományt és az oktatást. Hatalmas gyűjteményeket alapítottak. Ahogy nőtt a kereszténység ereje, úgy csökkent az antik tárgyak jelentősége. A templomokban és a kolostorokban a keresztény múlt tárgyi emlékeit gyűjtötték, az egyházhoz kötődő relikviák, áldozati ajándékok, a rengeteg művészien megmunkált alkotás mellett az egyház őrizte kincsek között sok egzotikus tárgy is volt. Az antik thesauroihoz hasonlóan a keresztény kincseskamrákban sem történeti tudatosságból halmozták fel a tárgyakat, hanem elsősorban egyházi és politikai okokból, azaz a hatalom, a javak megszerzésének képessége, és a gazdagság bemutatása okán. A kincstárak tehát éppen ezért egyáltalán nem minősíthetők muzeális intézményeknek.

A világ azonban nemcsak Európából állt, a gazdag ókori birodalmak Ázsiában is létrehozták a maguk klasszikus kulturális- közművelődési-politikai intézményeit. Kínában már a Kr. e. 2. századtól nagy gyűjteményeket alakítottak ki és fejlesztettek egyre jelentősebbé a császárok. Indiában a maharadzsák szinte felmérhetetlen értékű arany, ezüst, drágakő és művészeti alkotásokból összeállított gyűjteményei tanúskodnak igen fejlett kultúrájukról. Az idők múltával, az európai kereszténységgel párhuzamosan Ázsiában is az egyes országokban uralkodó vallásokhoz kötődtek aztán a komolyabb gyűjtemények. Az iszlámhoz, a buddhizmushoz és a hinduizmushoz szorosan kapcsolódó intézményekben, kolostorokban, templomokban, mecsetekben és palotákban helyezték el azokat a tárgyakat, amelyeknek rendszerezése, történetük kutatása később aztán az oktatást is szolgálta.

Fülöpök alapoztak a Pradónak

Európába visszatérve a Kr. u. 14-17. század közötti időszakot a nagy fejedelmi gyűjtőszemélyiségek korának is nevezhetjük. Az első nagyon komoly gyűjtő I. János, Berry hercege, V. Károly francia király és II. Fülöp burgundi herceg testvére volt.

A korai németalföldi festészet fő műveinek megrendelője, ám jelentős más műalkotásokat, kézműves munkákat és természeti ritkaságokat is gyűjtött a világ minden tájáról. A palotájában kortársai portréjából galériákat alakított ki. A 15. századtól a művészetek meghatározó támogatói és múzeumalapítói között nagy szerepet kaptak a római pápák. II. Pál és IV. Sixtus 1471-ben a Capitoliumon alapított múzeumot az antik szobroknak, vagy II. Gyula, aki sok antik műtárgyat vitt az örök városba, például a belvederei Apollónt és a Laokoón-csoportot. X. Leó pápa vatikáni kertbe gyűjtött szobrokat, 1515-ben Raffaellót bízta meg ezek régészeti felügyeletével. II. Gyula Michelangelót és Raffaellót támogatta. A Vatikán múzeumai folyamatosan gyarapodtak, a 18. században például XIV. Kelemen és VI. Pius pápa kedvelt szobrásza, Antonio Canova munkálkodása eredményeként.

A reneszánsz kor nagyra értékelte a kortárs művészetet, így komolyan támogatta is, azaz a művészektől megvásárolt műalkotások gyorsan és jó pénzért elkerültek a műtermekből a gyűjteményekbe. Lorenzo il Magnifico volt az első olasz arisztokrata, aki újra használni kezdte a múzeum kifejezést: könyvgyűjteményét Museo dei Codici e cimeli artisticinek nevezte. Természetesen Itálián kívül is óriási léptékben fejlődött a múzeumhálózat, nagy gyűjtemények alakultak ki Spanyolországban, Franciaországban és Angliában is. A spanyol királyok, az egymást követő Fülöpök 1556 és 1665 között flandriai, itáliai vásárlásokból és a hazájukban kiadott megbízásokból óriási gyűjteményeket alakítottak ki – ezekre épül a madridi Prado múzeum. I. Ferenc (1515–1547) francia király építtette a Louvre kastélyát, és alakította ki a királyi festménygalériát Fontaniebleau-ban. Richelieu bíboros a párizsi Palais Cardinaljában monumentális képző- és iparművészeti gyűjteményt hozott össze, amelyet a királyra hagyott. I. Károly angol király sok szakember szerint a 17. század legkomolyabb műgyűjtője volt. Walesi hercegként modellt ült Velasqueznek. 1627-ben megvásárolta a Gonzagák mantovai gyűjteményét. I. Károly – akinek udvari festője Anthony van Dyck volt – kollekciója ezerhétszáz szoborból és képből állt, köztük voltak Raffaello, Tintoretto, Tiziano és Leonardo da Vinci művei is.

Ritkaságok a Bolondtoronyból

Az első nyilvános múzeumok a 16. század végén jöttek létre. A gazdag polgárok a gyűjteményeikből tárgyakat adományoztak különböző intézményeknek, mint például a bázeli vagy az oxfordi egyetem. Ezekbe azonban nem mindenki mehetett be, ez az arisztokratákon kívül a gazdag polgárok és a tudósok kiváltsága volt. A múzeumok általános nyilvánossága majd csak a 19. század közepén következik.

Mindezekkel párhuzamosan Európa fejedelmi gyűjteményei is fejlődtek. Nagy Péter orosz cár 1709-ben tengerészti múzeumot alapított, 1714-ben pedig létrehozta a Kunstkamerát Szentpéterváron. Igen különös intézmény volt ez. A cár parancsára itt helyezték el az egész birodalom területéről összegyűjtött torzszülöttek kitömött testét. Az intézményhez könyvtár és obszervatórium tartozott, mindenki ingyenesen látogathatta, a látogatókat étellel, itallal kínálták. Nagy Péter megvásárolta egy amszterdami orvosprofesszor természettudományi gyűjteményét, egy danzigi orvos ásványkincseit, de kialakított egy nagy fegyvergyűjteményt is az antik és a néprajzi kincsek tára mellett. Hasonló ízlésű volt a mi kalapos királyunk, aki 1794-ben megalapította a Patológiai Anatómiai Múzeumot Bécsben, ebben torzszülöttek és róluk készült viaszöntvények gyűjteménye kapott helyet. Ma is megvan az úgynevezett bécsi Bolondtoronyban.

Az elsők negyvenkilós répával, négyszárnyú tyúkkal hódítottak

British Múzeum
1753-ban alapították, 1759-ben tudományos intézményként nyitották meg. Az alapja Sir Hans Sloane udvari orvos könyvtára, tudományos gyűjteménye ötvenezer könyvritkasággal, 3500 kézirattal, geológiai, néprajzi anyagokat, 334 kötetes herbáriumot, zoológiai preparátumokat és antik tárgyakat, érméket, festményeket és rajzokat tartalmazott.

The Charleston Museum
Monumentális gyűjtemény emlősökből, madarakból, hüllőkből, halakból, fegyverekből, régi ruhákból. A kollekció néhány érdekes darabja: egy új-zélandi törzsfőnök feje, egy egyiptomi múmia, egy strucc csontjai, egy kacsacsőrű emlős és egy apró kínai női cipő. 1773-ban nyitották meg.

Philadelphia Museum
1786-ban alapították művészeti múzeumként, ám gyűjtőkörét rövid idő után kiterjesztette a természettudományok és a különlegességek területére is. Volt itt egy négylábú, négyszárnyú tyúk, egy negyvenkilós répa és egy kivégzett gyilkos mutatóujja. Charles Wilson Peale, az alapító, erősen hitt abban, hogy a múzeumlátogatások lehetőséget adnak a nézőknek a békés és boldog életre.

Louvre
Miután az úgynevezett forradalmárok kivégezték a királyi családot és lemészárolták az arisztokráciát, 1793-ban elkobozták és mindenki számára hozzáférhetővé tették a Louvre-ban kincseiket, amelyekhez hozzácsapták a templomokból és kolostorokból összerabolt műtárgyakat. A gyűjtemények a megnyitás utáni húsz évben, elsősorban Napóleon hadseregének itáliai, németországi, ausztriai, németalföldi és egyiptomi rablásai után óriási mértékben kibővültek. Az 1815-ös waterlooi vereség után az elhurcolt kincsek nagy részét visszaadták, ám a Louvre még így is a világ legnagyobb múzeumai közé tartozik.

Modern múzeumfajták

A nemzeti értékek megismertetésének igénye és a polgári öntudat fejlődése hozta létre az országos nemzeti múzeumokat. Ezek első példái: Marosvásárhely és Pest 1802-ben, 1807-ben Koppenhága, 1811-ben Graz, 1815-ben Amszterdam, 1817-ben Brünn, Nagyszeben és Lemberg, 1818-ban Prága, 1821-ben Laibach, 1823-ban Innsbruck, 1833-ban Linz, 1835-ben Salzburg, 1847-ben Stockholm, 1855-ben München, 1862-ben Varsó.

Ugyanilyen indíttatásból jöttek létre az iparművészeti múzeumok, amelyek alapfeladata volt, hogy az egyre növekvő létszámú munkásság tartalmas pihenését szolgálják szórakoztatva oktató gyűjteményeikkel. Az iparművészeti múzeumokban a művészien elkészített használati tárgyakat mutatják be azok megtervezésétől kivitelezésük befejezéséig. Az első iparművészeti múzeum a londoni világkiállítás után, 1851-ben épült fel South Kensington Museum néven. Európa első univerzális múzeumát az 1864-ben alapított osztrák Művészeti és Ipari Múzeum jelentette.

Ezeken kívül természetesen számtalan szakmúzeum létezik a világon, szinte nincs is olyan tárgy, élőlény vagy jelenség, amelynek ne lenne múzeuma-gyűjteménye.

A legjelentősebbek a különböző természettudományi, műszaki, mezőgazdasági, néprajzi, közlekedési-közlekedéstörténeti, hadtörténeti, orvosi, zenei és az újabb és újabb művészeti ágakat a nagyközönségnek megmutató múzeumok.