Történelem
Mérföldkő a közétkeztetési rendelet
Segítheti a szemléletváltást az új menzai szabályozás is, amely az egészséges és változatos táplálkozás alapelveit rögzíti

Idő kell ahhoz, hogy mindenki megszokja az új ízeket (Fotó: Horváth Péter Gyula)
Jó úton jár Magyarország, hiszen az elmúlt években több olyan kezdeményezés indult, amelyben az egészség- és a népegészségügy kiemelt szerepet kapott – jelentette ki tegnap Pozsgay Csilla, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója. Ezzel a kijelentésével például a népegészségügyi termékadóra vagy a transzzsírsavrendelet bevezetésére utalt. A Közétkeztetés – központban az egészség című konferencia előtt a főigazgató arról beszélt, hogy a szakemberek szerint is mérföldkő a közétkeztetési rendelet szeptember 1-jei bevezetése, mivel a megfelelő táplálkozás az egyik alapköve az életmódváltásnak. Ezzel szemben az egészségtelen ételek fogyasztása számos betegség forrása, a gyermekkori elhízás mellett pedig káros hatással lehet a fiatalok mentális állapotára is.
Beneda Attila egészségügyért felelős helyettes államtitkár azt hangoztatta: ha egészségesen akarunk élni, akkor változtatni kell, sokkal több zöldséget, gyümölcsöt, viszont kevesebb sót, cukrot és zsiradékot kell fogyasztani. A népegészségügyi mutatókat „szörnyűnek” nevezte, és leszögezte, ahhoz, hogy az adatok változzanak, szükséges az életmódváltás. A gyermekek harminc-negyven százaléka túlsúlyos, és általában aki fiatalabb korában pluszkilókkal küzd, az felnőttkorában is elhízott lesz – figyelmeztetett a helyettes államtitkár.
Az országos tiszti főorvos szerint az egészségünket leginkább az életmód befolyásolja, azon belül is a táplálkozás és a mozgás, és az állam feladata, hogy biztosítsa azokat a körülményeket, jogszabályokat, amelyek mentén befolyásolhatja a táplálkozási környezetet. Paller Judit hangsúlyozta, „volt idő felkészülni a közétkeztetési rendeletre”, hiszen az csak most, hároméves türelmi idő után lépett hatályba.
Marton Éva, az OGYÉI főigazgató-helyettese arról beszélt, számos korábbi felmérés támasztotta alá, hogy a közétkeztetés átfogó reformra szorul, ahhoz viszont szemléletváltásra van szükség, hogy az új ízeket, ételeket a szülők és a gyermekek is kipróbálják.
Ismert, ettől a hónaptól kezdve rendelet szabályozza azoknak az ételeknek az összetételét és elkészítésük szabályait, amelyeket a bölcsődékben, óvodákban, iskolai menzánkon és kórházakban szolgálnak fel. Ennek értelmében tilos egyebek mellett a szénsavas vagy cukrozott üdítő, a magas zsírtartalmú húskészítmények felhasználása, az intézmények nem tehetnek az étkezőasztalokra só- és cukortartót, illetve előírták azt is, hogy fokozatosan csökkenteni kell a naponta bevitt só mennyiségét.
A jogszabály rögzíti az étrendtervezés szabályait is, például azt, hogy az egymást követő kétszer tíz élelmezési nap főétkezéseiben egy ételsor csak egy alkalommal fordulhat elő. Ezenkívül kitér arra is, hogy állati eredetű fehérjeforrást minden főétkezésnek, bölcsődei étkeztetés esetén az egyik kisétkezésnek is tartalmaznia kell. A felhasználási előírások, korlátozások és tilalmak szerint az italként kínált tejhez nem adható cukor, és a teát is csak meghatározott mértékben szabad édesíteni. A szükséges folyadék az étkezések között ivóvíz, illetve ásványvíz lehet.