Történelem
Megvan az egyik oka a férfiak korai halálának
Árt az y-kromoszómának a dohányzás
A Science című amerikai folyóiratban pénteken közölt tanulmány segíthet magyarázatot adni arra, hogy a dohányzás miért jelent nagyobb kockázati tényezőt a férfiakra, mint a nőkre, illetve hogy a férfiaknak általában miért alacsonyabb a várható élettartamuk.
Az Y-kromoszóma csak a férfiakban van jelen: ez hordozza a férfi-ismertetőjegyek kialakulásáért felelős géneket. „Az idén összefüggést mutattunk ki az Y-kromoszómák vérsejtekből való eltűnése és a rák fokozottabb kockázata között. Most azt vizsgáltuk, hogy van-e valami életmódbeli vagy klinikai tényező, amely kapcsolatban áll az Y-kromoszómák eltűnésével” – emelte ki közleményében a tanulmányt vezető Lars Forsberg, a svédországi Uppsala Egyetem munkatársa, aki kollégáival több mint hatezer férfi adatait vonta alapos elemzés alá.
A szakember szerint jelentős számú tényező, köztük az életkor, a vérnyomás, a koleszterinszint, az alkoholfogyasztás, az iskolai végzettség és a dohányzás vizsgálata után arra jutottak, hogy a vérsejtek egy töredékénél tapasztalt Y-kromoszóma-vesztés gyakoribb volt a dohányzóknál, mint a nem dohányzóknál. A kockázat mértéke a dózistól függött, vagyis az Y-kromoszómák elvesztése gyakoribb volt az erős dohányosoknál, mint a mérsékelten cigarettázóknál.
A dohányzásról leszokó férfiak viszont a jelek szerint „visszanyerték” Y-kromoszómáikat. Forsberg szerint ez azt sugallja, hogy a dohányzás okozta Y-kromoszóma-vesztés talán visszafordítható. A kutatók szerint egyelőre nem tisztázott, hogy a vérsejtekben lévő Y-kromoszómák elvesztése miként áll kapcsolatban a rák kialakulásával. Az egyik lehetséges magyarázat szerint a vérben lévő immunsejtek, amelyek elveszítették Y-kromoszómájukat, nem képesek hatékonyan fellépni a rákos sejtekkel szemben.