Történelem
Megelevenedik a középkor Füleken
A számos harcot megélt falak között valósághű lovagi tornát rendeznek
A legkisebbeket akadálypálya, történelmi játékok és középkori bohóc szórakoztatja, a gyerekek kipróbálhatják a szablyavívó-iskolát, pajzsfestést, illetve a lányok készíttethetnek korabeli, szalagokkal fonott frizurákat is - írták a közleményben. A főprogramban valósághű lovagi tornát rendeznek, amelyet középkori táncok, solymászbemutató és zászlóforgatók színesítenek. A török félhold árnyékában című bemutató feleleveníti a majdnem negyven éven át tartó török megszállással kapcsolatos, 16. századi történelmi eseményeket. A bajvívó-, huszár- és janicsárbemutatókat várostrom zárja, este korabeli zene, középkoritánc-oktatás, boszorkányper és tűzzsonglőr-bemutató lesz. A füleki várban vasárnap rendezik meg a X. Nemzetközi Történelmi Íjászversenyt, amelynek résztvevői a Nógrád Íjásza címért és a Füleki Vár Védője rangért versengenek. A versenyt a rendezvény társszervezője, a Koháry Polgári Társulás rendezi.