Mátrai hegyek, rétek és történetek

Korabeli kép a harmincas években felépült galyatetői nagyszállóról (Fotó: Fortepan)

A telep egy meredek útján néhány száz métert Pásztó felé megtéve, ha megállunk, festői kilátás nyílik az Alföldre. Tiszta időben akár még távcső nélkül is egészen Szolnokig elláthatunk. A csupasz hegyoldal – a kiirtott fák helye – teszi lehetővé ezt a Mátra más helyein csak a magas kilátókból megélhető élményt. A település nevének második részét tehát megfejtettük, az első tag pedig az ezen a vidéken gyakran felbukkanó éjszakai madárra, az uhura utal. Bagolyirtás üdülőtelepe közigazgatásilag Mátraszentimréhez tartozik. Ha Mátraszentimre történetét kezdjük el tanulmányozni, azonnal történelmi, nyelvtörténeti és néprajzi viták közepén találjuk magunkat. Az egyik véleménycsoport szerint a kis hegyi falvakban németek, mások véleménye szerint viszont szlovákok éltek. Az útikönyvek igyekeznek összebékíteni a vitatkozókat, és úgy oldják meg a feladatot, hogy leírják: vélhetően mind a két népcsoportból érkeztek ide telepesek a 18. században. Mesteremberek voltak, üvegfúvással foglakoztak.

Szállodák és szanatóriumok

Az üveggyártás ősi mesterség, fogásai ókori eredetűek. A Mátra bővelkedett az üvegkészítéshez szükséges, szilíciumban gazdag nyersanyagokban. A különböző üvegtárgyak kézi gyártásánál a két-három méter hosszú üvegfúvó pipába fújt levegővel alakítják ki az öblösüveget. Ahhoz azonban, hogy idáig jussanak, hamuzsírt – szalajkának is nevezik – kellett gyártaniuk. A hamuzsírt pedig fahamuból nyerték. Ha ehhez hozzávesszük azt a tényt, hogy igen sokan faszén égetéséből éltek meg, akkor érthetővé válik, hogy miért és miként jöttek létre az óriási hegyi rétek, más néven irtások a Mátrában. Mivel az üvegkészítéshez sok vízre is szükség volt, a huták telepei patakok mellett alakultak ki. A huta szó az üvegolvasztó kemencét jelölte meg. Ennek eredetén is vitatkoznak, ki németnek, ki szlováknak tartja. De ezen se bosszankodjék senki, hiszen az erre hivatott szakemberek még a Mátra nevének jelentésén is késhegyig menő vitákat folytatnak.

A szó az első hitelesnek tekintett oklevelekben soha nem szerepel önmagában, hanem mindig az erdő, rengeteg szóval kapcsolatban jelenik meg. A Mátra erdeit jelölik meg a források, mint birtokrészeket, ahol nagyobb települések – legalábbis a magas hegyi részeken – nem voltak. Az azonban mindenesetre biztos, hogy 1938-ban, Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján, a Magyarországon megrendezett 34. nemzetközi eucharisztikus kongresszus évében a mátrai hutafalvak új neveket kaptak. Így lett Ötházhuta Mátraszentimre, Fiskálishuta Mátraszentlászló és Felsőhuta Mátraszentistván. Trianon után, a Kárpátok-béli elveszített hegyi üdülőhelyeink helyébe lépő Mátrában az 1930-as években rengeteg szállodát és szanatóriumot építettek. Ahogy a Balaton az úri középosztály körében felkapott fürdőhellyé vált, úgy a Mátra a szintén ennek a körnek legkedveltebb gyógyturisztikai üdülőhelye lett. Ekkor épült a mátraházai, a kékestetői szanatórium, vagy a galyatetői nagyszálló. A magas hegyi környezetben fellelhető anyagokból készültek ezek a létesítmények, a kor art deco stílusának legszebb vonásai mutatkoznak meg bennük. A természetes, lekerekített formákat miben másban találhatták volna meg, ha nem a mátrai terméskőben? A vöröses szürke falak nagy felületét elegánsan törték át a fehérre festett zsalugáteres ablaksorokkal, finom vonalú erkélyekkel, lekerekített élű toldaléképületekkel. Ebben az időben épültek meg azok az akkor még keskeny szerpentinek, melyeket a korra jellemző fehérre meszelt, fekete csíkos korlátok öveztek.

A második világháború után az úgynevezett lakosságcserével kitelepítették az itt élő szlovákok nagy részét, miként a Felvidékről elzavarták az ottani magyarokat. Mátraszentimrén azonban nagyon erősen őrizték a szlovák hagyományokat, az itt maradtak megtartották anyanyelvüket, és mindez később a település legfőbb turisztikai vonzerejévé vált. A múlt század utolsó évtizedeiben már virágzott az újjáélesztett szlovák kultúra. A szlovák népszokások felelevenítésével és a szlovák konyha remekeivel csábították ide a természetjárókat.

Sík Sándor, Rónay, Pilinszky

Az 1945 után üresen maradt Mátraszentimrén csak lassan indult meg újra az élet. Napjainkra benépesült a falu, és bevételei fő forrását változatlanul a turizmus jelenti. A római katolikus plébánia épülete 1978-ra készült el, új templomukat 1980-ban szentelték fel a falu központjában. A nemesen egyszerű küllemű és berendezésű templomot Németh Mária tervezte, freskóit Kákonyi Asztrik készítette. A falán Radnóti Miklós barátjának, a neves papköltőnek, Sík Sándornak mátrai ihletésű verse olvasható. Túl azon, hogy a szlovák népesség döntő többsége katolikus vallású volt, más is érthetővé teszi, hogy miért fordul elő gyakran a Mátraszentimréhez tartozó Bagolyirtás neve a katolikus irodalomban, így Sík Sándor költészetében. Az itt fellelhető két papi üdülőn kívül az 1945-ben alapított Új Ember című katolikus hetilapnak is Bagolyirtáson van az egyik nyaralója. Falai között megfordult Rónay György, Pilinszky János és Parancs János is.

Kodály is dolgozott itt

Gyakori vendég volt a vidéken nagy zeneszerzőnk, Kodály Zoltán, aki soha nem tagadta meg katolikus hitét. Bagolyirtás szomszédságában, a galyatetői templom közelében komponálta 1942-ben a Csendes mise háborús időkben című művét. Kodály nem csak pihenni jött ide, népzenei gyűjtőútján fedezte fel a környéket. Az itt lejegyzett dalok közül a legismertebb a Mátrai képek című munkából az A Vidróczki híres nyája kezdetű dal.

A Mátra leghírhedtebb betyárja volt Vidróczki Márton. A környéken legalább akkora tisztelet övezte, mint az Alföldön Rózsa Sándort, a Bakonyban Sobri Jóskát. A népemlékezet róla nevezett el egy mátraszentistváni csárdát, amely már a betyár fénykorában is csárda volt. Vidróczkiról egyébként sok mindent tudni. Az Eger fölötti Mónosbélben született 1837-ben, húszévesen sorozták be az osztrák császár seregébe, ahol négy évig szolgált, majd megszökött. Elfogták, ám a büntetéssel sem akadályozták meg újabb és újabb szökéseit. A Mátra erdeiben talált végül menedéket, innen ki-kicsapva rabolta meg a környék tehetős polgárait. 1873-ban halt meg, úgy tartják, saját embere gyilkolta meg.

Ha már Mátraszentistván felé vettük az utat, az ágasvári csúcsra is fel kell mennünk. A 13. századi várból semmi nem maradt, csak a neve. Annyit tudni róla, hogy a tatárjárás után készült el, kapitánya ekkor egy Kompolti Dávid nevű ember volt. Sok mondában felbukkan a várkapitány felesége, akinek szépsége mindenkit megégetett. Némely történetben horvát katona vetett rá szemet, a másikban egy cseh vitéz rabolja el. Egy harmadik mondában a vár elpusztulásának legendáját is megismerjük: a szép várkisasszonyt egy cseh katona elrabolta, a lány öngyilkos lett, az apja pedig elfogta lánya elrablóját, és a várral együtt felrobbantotta.