Történelem

Másfél száz esztendeje szolgálja a haza javát Széchenyi Akadémiája

Ünnepi programokkal várja a közönséget az MTA

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) százötven éves székházának történetét és funkcióinak változását bemutató kiállítással, valamint a köznapi életből vett tudományos témájú előadásokkal várja a látogatókat a fennállását és a magyar tudomány napját ünneplő budapesti intézmény. A programokról Barnabás Beáta, az Akadémia főtitkárhelyettese beszélt az M1 tegnap reggeli műsorában.

MTA 20151020
Külön kiállításon mutatják be az épület múltját (Fotó: Hegedüs Róbert)

A ma nyíló és december 14-ig látogatható építészeti kiállítás bemutatja az épület tervpályázatának és megépítési folyamatának történetét. Az alapítók eredeti szándékai szerint az akadémia feladata, hogy a tudományokat és művészeteket magyar nyelven ápolja - a 150 éves az Akadémia palotája című kiállítás bemutatja, hogyan teljesítette ezt az intézmény az elmúlt másfél évszázadban. A kiállítás hétfői és pénteki napokon látogatható – hangsúlyozta Barnabás Beáta.

Az MTA nemcsak a tudományokat, hanem a művészeteket is gondozta, például a jelenleg a Szépművészeti Múzeum anyagát gyarapító Esterházy-gyűjtemény egykor a harmadik emeleti képtárban volt látható. Bár 1949-ben, a művészeti anyag elköltöztetése után az Akadémia lemondott a művészetek ápolásáról, az 1990-es évek elején az akadémiai törvénnyel újra visszakerült a feladatai közé. Ekkor alakult meg a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. Az évfordulóhoz kapcsolódva a németországi Mühlhausen Múzeum kiállítási anyagából az Akadémia székházának tervezője, Friedrich August Stüler munkáiról fotókiállítás nyílt október elején. „Stüler igazi európai építész volt, az általa tervezett épületek Euró­pa számos nagyvárosában megtalálhatók” - mondta el Barnabás Beáta. Tino Sieland német fotográfus a ma is fellelhető és működő, Stüler által tervezett épületeket járta végig, Berlintől Budapesten át Stockholmig.

Széchenyi István 1825-ben a pozsonyi országgyűlésben tette a felajánlást, hogy birtokainak egyéves jövedelmét a tudós társaság megalapítására fordítja. Ennek tiszteletére jelölték ki november 3-át a magyar tudomány napjává, ekkor indul az egy hónapos országos rendezvénysorozat is. Az Akadémia is rengeteg színes programmal készült a székházban, egyéb intézményeiben és területi bizottságaiban, határokon innen és túl – fogalmazott a főtitkárhelyettes.

Az MTA a tudományt népszerűsítő előadásokkal is várja a vendégeket, amelyek témája bárki számára érdekes lehet, szó lesz például a homeopátiáról, a placebohatásról, a migrációról, az oltásokkal szembeni ellenállások okairól, de szakértők beszélnek az ország demográfiai és gazdasági helyzetéről, valamint a közkedvelt okostelefonok befolyásáról a társas kapcsolatokra. Az érdeklődők az MTA honlapján (www.mta.hu) regisztrálhatnak az előadásokra.