Történelem
Magyar Gripenek őrzik a balti légteret
Az oroszok provokatív lépésekkel tesztelik pilótáink reakcióidejét és eljárásait, az első incidenst már sikerrel oldottuk meg
Mindent látnak és azonnal továbbítanak a NATO légvédelmi parancsnokságára a magyar Gripenek – talán így lehetne összefoglalni a Magyar Honvédség legújabb, baltikumi küldetésének lényegét. Ám ahhoz, hogy megértsük, mit keresünk Észtország, Lettország és Litvánia egén, érdemes egy kissé visszatekinteni az időben. Amikor 2004. március 29-én a balti államok csatlakoztak a NATO-hoz, a szervezet tagjai átvállalták a légi rendészeti feladatok ellátását. A megegyezés szerint a három-négy havi rotációban zajló akció célja az orosz- és fehérorosz részek felől érkező légtérsértő repülők ellenőrzése és irányítása volt. A NATO-erők kijelölt bázisának az észak-litván Šiauliai közelében fekvő zokniai/Šiauliai, addigra modernizált nemzetközi repülőtér szolgált. A művelet kezdetétől az éppen aktuálisan oltalmazó NATO-tagok magukra vállalták a munka teljes pénzügyi fedezetét, ám 2008 januárja óta az érintettek fizetnek érte. Az első szolgálatot a belga, a következőt a dán légierő tagjai adták – a magyarok most először vesznek részt az akcióban. A légi rendészeti feladatokat négy, elfogó vadász feladatkörre felszerelt készültségi vadászgép látja el, kiszolgálásukról ötven-százhúsz katona gondoskodik. Utóbbiak mindig abból az országból érkeznek, ahonnét a gépek. A légi irányítást az éppen adott – azaz például az idegen berepülésben érintett – balti ország légtérfigyelő és riasztó rendszerei, illetve katonai közegei látják el.
A zokniai bázist korábban a szovjet hadsereg használta, 2004-ben eléggé leharcolt állapotban volt. Idővel a hadsereg és a NATO új repülésirányító tornyot húzott fel, a leszállító radart és navigációs adókat is kicserélték, a kifutópályát is lebetonozták. Az első két készültség gépei még a megörökölt szovjet, földdel fedett hangárokban álltak, a 2004. október 30-án érkezett brit alakulat azonban a Panavia Tornadóknak már mobil, könnyűszerkezetű hangárokat hozott, és azokat ott is hagyta.
Az égbolt a Baltikum felett mindig „forró” volt – mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy már az első ciklusban a belga gépek elfogtak egy légtérsértő orosz Szu–27-et. Rá egy esztendőre egy Szentpétervár–Kalinyingrád útvonalon repülő Flanker eltévedt, és litván területre zuhant. A légtérsértések idővel apadtak – ám számuk az utóbbi másfél-két évben, az ukrán konfliktus eszkalálódása óta sajnos ismét felfutott. A NATO reakciója természetesen nem maradt el – így tavaly óta a készültségi gépek számát négyről tizenhatra emelték, továbbá a szövetség az észtországi ämari és a lengyelországi malborki légibázisra is telepített vadászokat.
A Magyar Honvédség a Német Légierővel közösen látja el a készültséget – a megegyezés szerint honfitársaink és a négy JAS–39 Gripen a Šiauliai bázison, míg a négy német Typhoon az ämari légibázison állomásozik. A balti államok védelmi miniszterei szerint egyébként előreláthatóan 2018-ig fogják igénybe venni ezt a NATO-segítséget. A magyar Gripenek amúgy múlt pénteken először kaptak éles riasztást, az ezt okozó orosz An–26-os katonai szállító-repülőgépet hamar azonosították a Balti-tenger felett, és sikeresen elfogták.
Honvédségi forrásaink szerint borítékolható, hogy az orosz fél a következő négy hónapban továbbra is provokálni fogja katonáinkat. Fegyveres konfliktusnak azonban csekély az esélye. Azzal ugyanis az orosz fél is tisztában van, hogy egy ilyen akció esetén rendkívül komoly ellenlépésekre számíthat. A „határig” ugyanakkor egészen biztosan elmennek majd az orosz pilóták és parancsnokaik, alapvető céljuk ugyanis, hogy a magyar kollégáik reakcióidejét, eljárásait, egyedi „nemzeti” szokásait a lehető legalaposabban kiismerjék és teszteljék.
A térségben eközben jelentős és kölcsönös rádió- és elektronikai felderítés és ellentevékenység zajlik. Ez praktikusan nem kizárólag a másik kommunikációjának lehallgatását takarja, hanem annak időleges és helyi zavarását, teljes elnémítását is. Bár erről hivatalosan rendkívül kevés információt lehet találni, forrásaink szerint, ha nem is gyakori, de valós jelenségről van szó. A magyar pilóták felkészítése közben erre is figyeltek, így katonáinkat, elvileg legalábbis, nem érheti kellemetlen meglepetés. Vitathatatlan, hogy a magyar légierő most a Föld egyik legforróbb pontján teljesít szolgálatot, nem mindegy, hogy a feladatot milyen színvonalon, nyugodtsággal és profizmussal hajtja végre.