Történelem

Kínában építik fel az arecibói űrradar párját

Kínában megkezdték a világ legnagyobb, harminc futballpálya nagyságú parabolaantennával rendelkező, egytányéros űrfigyelő rádióteleszkópjának összeszerelését – számolt be erről a helyi média a hét végén.

A fél kilométer átmérőjű, Five-hundred-meter Aperture Spherical radio Telescope (FAST) néven emlegetett rádiótávcsövet 4450 darab, tizenegy méteres oldalhosszúságú, háromszög alakú, mozgatható alumíniumpanelből állítják össze egy katlanban, a délnyugati Kujcsou tartomány dombjai között. Miután elkészült, méreteiben és teljesítményében felül fogja múlni a Puerto Ricó-i Arecibo Obszervatórium rádiótávcsövét, amelynek 305 méter átmérőjű parabolaantennáját eddig a világ legnagyobbjaként ismerték. A vezetékekkel és robotokkal mozgatható, több irányból érkező információk észlelésére alkalmas, hatalmas tányért acéloszlopok, kábelek ezrei tartják majd a föld felett, alatta a karbantartóknak lesznek járataik. A kínai kutatók eddig másodkézből származó adatokra voltak kénytelenek támaszkodni munkájuk során.

Az új, nagy gyűjtőfelületű távcső jelentősen fokozhatja a kínai űrkutatás hatékonyságát, ezzel ugyanis gyengébb, illetve nagyobb távolságból érkező rádióhullámok észlelésére lesznek képesek – közölte Vu Hsziang-ping, a Kínai Csillagászati Egyesület vezetője a Hszinhua hírügynökséggel. Elmondta még, hogy a szerkezet segíteni fogja a Tejútrendszeren kívüli intelligens élet és a világegyetem keletkezésének kutatását. Nan Zsen-tung, a projekt vezető kutatója szerint a FAST parabolaantennájának kerülete körülbelül 1,6 kilométer lesz, vagyis negyven percre lesz szükség ahhoz, hogy körbejárják. A katlant három, egymástól 500 méter távolságra lévő domb veszi körül, öt kilométeres körzetben pedig nincsenek lakott települések, a legközelebbi város 25 kilométerre fekszik. A projekt még 2011 márciusában kezdődött, és a helyszín kialakításához kezdetben körülbelül egymillió köbméter anyagot kellett eltávolítani. Az építkezés a korábbi ütemtervnek megfelelően halad, és várhatóan a következő év végére befejeződik.