Történelem

Ijesztő méretű kisbolygó repült el a Föld mellett

Egy példátlanul nagy, 450-900 méter átmérőjű aszteroida repült el a Föld mellett tegnap délután, de nem jelentett veszélyt a bolygóra – közölte az európai és az amerikai űrkutatási hivatal. A 2004 BL86 nevű aszteroida közép-európai idő szerint 17 órakor 1,2 millió kilométerre közelítette meg bolygónkat, azaz mintegy háromszor olyan messze volt, mint a Hold.

Az ismeretek szerint eddig még egyetlen hasonló méretű kisbolygó sem közelített meg ennyire bennünket. Az aszteroidát, amelyet először 2004-ben pillantottak meg Új-Mexikóból, számos helyről látni lehetett teleszkópokkal és erősebb távcsövekkel. Ez az égitest legközelebb kétszáz év múlva kerül hasonlóan közel a Földhöz, de egy másik óriási űrsziklával már 2027-ben lesz újabb közeli találkozás. Egy évvel ezelőtt a 45 méter széles 2012 DA14 aszteroida mintegy 27 800 kilométerre közelítette meg a Földet.

A kisbolygók vagy aszteroidák a Nap körül keringő szilárd anyagú égitestek, néhányuk saját holddal is rendelkezik. Legtöbbjük feltehetően a Naprendszer kialakulásának korai szakaszából származik.