Történelem
Haggenmacher Károly, a síkszita atyja
Magyarrá vált svájci testvérek munkája hozta az élelmiszeripar fejlődését
A fehér búzaliszt iránti igények óriási mértékben növekedtek. A malmokban a búzát fokozatosan őrölték lisztté. A folyamat közbülső, egyik félkész terméke a dara, a másik a derce (lisztszemcsénél nagyobb, a daránál kisebb búzadarab). A minél tisztább és fehérebb liszt előállítását szolgálta Haggenmacher Károly első találmánya, a gravitációs daratisztító, majd kifejlesztette hengeres kiképzésű dercetisztító szerkezetét. Legnagyobb jelentőségű találmánya a síkszita kifejlesztése volt, amire 1887-ben adta be szabadalmi kérelmét. A szitálást legtökéletesebben a síkszita tudta elvégezni. Haggenmacher Károly szitagépén egymás fölött több szitalap volt, ezek alsó részéhez – az őrlemény elvezetésére – egy-egy gyűjtőkeret tartozott. A síksziták lényegesen jobb osztályozást végeztek, mint az addig használt hasáb és hengeres sziták.
A síkszita első beüzemelése után villámgyorsan elérte a világhírnevet.
A budapesti Wörner és Társa Gépgyárban készítették, népszerűségére jellemző, hogy egy év alatt kétszáz darabot állítottak elő, ami a 19. század végén kitűnő gyártóteljesítménynek számított. Ezekben az években a világ malomiparának Magyarország mutatta meg a fejlődés irányát. A hengerszék, a síkszita és a daratisztító gépek többnyire magyar gyárakból indultak el a világ meghódítására. Haggenmacher Károly tehetsége, tudása és embersége már a saját korában nagy népszerűséget szerzett neki. Árvaházat alapított, műgyűjteményét az Iparművészeti Múzeumnak ajándékozta, és vagyonának nagyobbik részét svájci jótékonysági intézményekre hagyta.
Haggenmacher Károly 1921-ben halt meg Budapesten. Minden jel arra utal, hogy látásának elvesztése miatt lett öngyilkos.
A magyar malomipar világelsővé válik
A gépi nagyipar kialakulásában Magyarországon a malomiparé volt a főszerep. Átvette a külföldön már bevált műszaki megoldásokat, és fejlesztésekkel, nagy jelentőségű találmányokkal az egész világ malomiparára hatást gyakorolva gyorsította meg a malomipar fejlődését. Az első gőzmalom Széchenyi István védnöksége alatt 1836-ban a Soproni Gőzmalom Társaság üzeme volt. Az ezt megelőző évben Károlyi Lajos nagysurányi birtokán üzembe helyezték az első összekötött rendszerű angol–amerikai típusú vízimalmot. Széchenyi István 1838-ban alapította meg a Pesti Hengermalom Társaságot, amelyet érthető módon a városi vízimolnárok nagy ellenkezése kísért. Ezzel vette kezdetét a korszerű nagyipar időszaka, amelynek első üzemét 1841-ben nyitották meg. A József Hengermalom a korabeli Európa legkorszerűbb malma volt. Gőzgéppel dolgozott, hengerszéken őrölt, őrlési eljárását szabadalmaztatták, ami az egységes lisztminőség elérését eredményezte. Az új malom termékei iránt óriási volt az érdeklődés, 1847 és 1892 között sok új malom épült. A magyar malomipart, annak szerkezetét, működését és működtetését az egész világon figyelték és másolták. Nem elhanyagolható történelmi tény az, hogy a malomipar műszaki fejlesztése jelentősen segítette a magyar gépgyártás kiteljesítését. Malomgépek gyártásával foglalkozott a 19. század második felében a Ganz és Társa Vasöntöde és Gépgyár Rt., az Első Magyar Gazdasági Gépgyár Rt., a Láng Gépgyár, a Wörner és Társa Gépgyár.