Történelem

Frommer Rudolf köztisztviselőből lett a magyar lövészet atyja

A feltalálót 1903-ban nevezték ki a Fegyver- és Gépgyár igazgatójának, ekkor kezdődött a pisztolyok magyarországi tömeggyártása

Igen sok olyan alakja van 19-20. századi történelmünknek, akinek élete kalandosnak mondható, bár egy pillanatra sem lépett ki a látszólag unalmas polgári életmód keretei közül. Közéjük tartozik Frommer Rudolf is, akinek élettörténetét megismervén, a korabeli Magyarország számtalan lehetőséget kínáló tudományos, technikai és kulturális életét is szemléltethetjük

frommer-fegyver
A márka legkisebb típusa, a Liliput. Kicsi, de halálos (Fotó: Dippold Pál)

Frommer 10 M. A határőrségnél, a csendőrségnél, a budapesti, kolozsvári, pozsonyi, debreceni, kecskeméti, zsolnai és nagykanizsai rendőrségnél rendszeresítették. Ebből a fegyverből tizenegyezer darabot gyártottak.

Frommer Stop 19 M. Hosszú csőhátrasiklásos, forgó zárfejes reteszelésű, külső kakasos pisztoly. Tárkapacitása hét lőszer. A Stop különböző változataiból csaknem száznegyvenezer darabot vett meg a hadsereg.

Frommer Baby Tárában öt lőszernek jutott hely. Csőhelyretoló és zárhelyretoló rugójában tér el a Frommer Stoptól. Az apróságból negyvenezer darab készült.

Frommer Liliput A kor legkorszerűbb zsebpisztolya 1921-ben jelent meg .

Frommer 37 M. A nagy fegyvertervező utolsó művét Frommer Rudolf halála után, 1937-ben rendszeresítették a Magyar Királyi Honvédségnél. Ez volt a második világháború alatt a magyar hadsereg általánosan használt maroklőfegyvere, s 1941-ig negyedmillió darabot gyártottak. A Heereswaffenamt (HWA), a német hadsereg fegyverfejlesztési és beszerzési részlege, a Luftwaffe számára 1942-43-ban száztízezer darabot rendelt, amelyből a FÉG kilencvenezret le is szállított.

A csendőrség lőfegyverei A Magyar Királyi Csendőrség első pisztolyai zsákmányolt fegyverek voltak. Ám 1887-ben elárverezték ezeket és helyettük osztrák gyalogsági (Gasser-féle), 1895-től pedig lovassági revolvereket használtak, majd 1912-ben áttértek a félautomata pisztolyra, a Frommer Rudolf tervezte 10 M. típusra, később, egészen 1945-ig, a Frommer 29 M. volt rendszerben. A 19. század végén a lovas csendőrök tizenkét revolvertölténnyel kezdték szolgálatukat, tartalékadagjuk hat darab volt. A félautomata Frommerekhez ennél lényegesen több lőszer járt. Különösen fontos volt a csendőrségnél a jó minőségű és megbízható maroklőfegyverek szerepe, hiszen minden csendőr kizárólag a szigorú lajstromban szereplő szolgálati fegyvereit használhatta. Ha máshoz nyúlt, az szabályzatuk szerint automatikusan kizárta a fegyverhasználat jogszerűségét.


„Alövészet szép, azonnal mérhető az eredmény, egyszerű, a céltáblán el kell találni a tízest” – megtalálták a fegyvermester sírját
5 perces interjú: Albert Judit, a Frommer fegyverbolt vezetője
Albert-Judit
– Miért éppen Frommer Rudolf nevét viseli a cégük?

– Vállalkozásunk 1997-ben indult, akkor még nem ez volt a nevünk, 2001-ben vettük fel. Már a kezdetektől itt voltam, bár igazából semmiféle fegyverekhez köthető képzettségem nem volt. Könyvelőként dolgoztam korábban. Azóta azonban a folyamatos tanulással, már ami a fegyverismeretet illeti, remélem, sikerült kellő mélységű tudásra szert tennem, aminek természetesen része a magyar fegyvertörténelem is.

– Hogyan kerül egy hölgy a fegyverekhez?

– Véletlenül. Aztán, ahogy megismertem névadónk, Frommer Rudolf életét, egyre nagyobb tisztelettel viseltettem iránta és az általa megalkotott szerkezetek iránt. Azt tudjuk, hogy ő pénzügyi képzettsége ellenére nagy műszaki tudással is rendelkezett. A magyar fegyveripar atyjának is nevezhetjük. Ő volt az első, aki Magyarországon fejlesztett és gyártott olyan fegyvert, amelyet az egész világ elismert. A Frommer-fegyverek – sajnos, ma Magyarországon önálló fegyvergyártás nincs – nem csak anyagi, hanem bizonyos értelemben óriási szellemi értéket is képviselnek.

– Ismer más, Frommerhez köthető intézményt Magyarországon?

– Nem, úgy tudom, nincs más ilyen, csak mi. Ám az egyik kedves vevőnk, mondhatnánk, barátunk, éppen tavaly jött a hírrel, hogy megtalálta Frommer Rudolf sírját, sajnos igen elhanyagolt állapotban. Mindannyiunkban megfogalmazódott a szándék, hogy ezt a síremléket rendbe hozzuk, hogy méltó legyen a magyar ipartörténet egyik nagy alakjához.

– Az önök üzletének, a Frommer fegyverboltnak szerencsét és sikereket hozott a neve?

– Igen. Mára eljutottunk oda, hogy szinte az egész országból idejárnak vásárolni. Persze ez rengeteg időnkbe és munkánkba került. Nagy az árukészletünk, leginkább a sportlövők és az önvédelmi fegyvert tartók jelentik a vevőkörünk nagy részét. De kiszolgáljuk a vadászokat is, fegyverekkel főleg, a vadászati kiegészítőkből most készülünk a választékot bővíteni.

– Gondolom, vásárlóik nagy részének fogalma sincs arról, hogy ki is volt Frommer Rudolf.

– Nagyon téved. Akiket érdekelnek a fegyverek, azok tudják. Aki pedig eljut odáig, mondjuk sportlövőként, hogy fegyvert vásároljon nálunk, rengeteg információt összeszed, ami például a pisztolyokkal kapcsolatos. Az nem létezik, hogy előbb-utóbb ne találkozna Frommer Rudolf nevével.

– Arról is beszélnek, hogy miért éppen a lövészetet választották?

– Hogyne. Azt mondják, amit én is, mert a lövészet szép, azonnal mérhető az eredmény, egyszerű, a céltáblán el kell találni a tízest. A lőtereken jó levegőn vannak, jó társaságban. Érdekes, hogy egyre több idősebb ember kezd el lövészkedni.

– Milyen jövője lehet a sport-lövészetnek?

– Remélem, hogy nagy jövő előtt állunk. A kormány is igyekszik ezt a sportágat erősíteni. Eljutott hozzánk is a hír, hogy kétszáz új lőteret akarnak építeni az országban. Lehet, hogy ez soknak tűnik, de a sportág fejlődésének és akár nemzetközi sikereinknek is ez az alapja. Ma a lőtereink önfenntartók, nem kapnak semmiféle támogatást, ennek ellenére kitűnő, világszínvonalon teljesítő sportlövőink vannak: Joó Éva, Sidi Péter, ők például kiválóan tudnák irányítani a magyar sportlövő-utánpótlás nevelését. Ezek a leendő lőterek, túl a sporttevékenységen, egyfajta közösségteremtő, közösségformáló helyekként működhetnének. Biztosan kevesebb gyerek kallódna az utcákon, ha más, izgalmas és érdekes tevékenységekre is – a sportlövészet márpedig ilyen – adódna lehetősége.