Történelem
Fazekas Mihály, az író és botanikus
Debrecen híres szülötte színes forgatagban élt, katonai szolgálata a tudományban és a művészetben is fontos fegyelemre nevelte
Sokan a magyar botanika atyjának tartják a kalandos életű Fazekas Mihályt. Élettörténetének felidézésekor senkinek sem a növénytan jut elsősorban az eszébe, hiszen Debrecen híres szülöttében egyik leghíresebb mesénk, a Lúdas Matyi szerzőjét tisztelhetjük. Hogy egy több száz éves történet mennyire élő lehet ma is, azt személyes emlék is igazolja: 2010-ben az egyik pekingi alpolgármester a sok közül a Magyar Hírlap képviselőivel folytatott hivatalos tárgyalás után csillogó szemekkel kiabálta a szavakat: Lúdas Matyi. Ez pedig nagyjából azt is jelenti, hogy ma is milliárdos olvasótábora van a katona-költő-botanikusnak. 
A történet ismertsége és népszerűsége akár a népmeséké (Forrás: MH)
Fazekas Mihály jómódú debreceni polgárcsaládba született. Apja állatorvos és gyógykovács volt. Debrecenben járt iskolába, 1781-ben a híres református kollégium hallgatója lett. Nem sokáig maradt itt, hamar összekülönbözött tanáraival, s 1782-ben már önkéntesként szolgált a császári hadseregben. 1788-tól a törökök ellen indult harcba, egy évvel később közlegényből hadnaggyá léptették elő. Ezektől az évektől kezdve sok helyén megfordult a világnak, részt vett az osztrák–török–orosz háborúban, a napóleoni hadjáratok részeseként eljutott Franciaországba, Hollandiába és Németországba. 1796-ban, alig hogy főhadnaggyá léptették elő, leszerelt, és visszament Debrecenbe. Nemigen vett részt a társasági életben, érdeklődése inkább a növények felé fordult, kertészként, gazdálkodóként élt, ám mivel pénzt is kellett keresnie, városi pénztárnoknak állt. Bőven jutott ideje az irodalomra, nem írta ki, igaz, a neve mellé, hogy író, de ettől még az volt, verseket írt, dolgozott a Lúdas Matyin, és a Magyar füvészkönyvön. A botanika iránti érdeklődését a nagyszalontai születésű orvos, természettudós, nyelvész és költő, Földi János ébresztette fel benne. De ebben erős társa volt Fazekasnak sógora, Diószegi Sámuel is, akivel aztán végül Debrecenben adták ki művüket 1807-ben: Magyar füvészkönyv, mely a két magyar hazában találtatható növényeknek megismerésére vezet, a Linné alkotmánya szerént. Fazekas Mihály vitathatatlanul Debrecen egyik legnagyobb tekintélyű polgára volt. Ehhez persze az kellett, hogy részt vegyen a városi közéletben. Határozottsága és a katonaságnál szerzett tapasztalatai miatt bízhatták rá a leégett Nagytemplom újjáépítésének irányítását. Háza nyitva állt minden alkotó ember előtt, jó viszonyban volt Csokonai Vitéz Mihállyal. Akárcsak a francia felvilágosodásért lelkesedő Kazinczy Ferenccel. Ennek a körnek a tagjait többek között a magyar nyelv megújításának hatalmas munkája kötötte össze, s ebből Fazekas Mihálynak a magyar növénynevek megőrzése és összegyűjtése jutott. Az irodalomtudósok Fazekast kora irodalmának Csokonai Vitéz Mihály melletti legjelentékenyebb alakjaként tartják számon. Sokan gondolják úgy, hogy a hatalmas mennyiségben termelt Fazekas-versek voltak a népiesség elindítói, amely aztán Petőfi Sándor költészetében virágzott ki. Ha néhány irodalomtörténeti dolgozatot elolvasunk, ezekből megtudhatjuk, hogy szerzőik miként értelmezik Fazekas Mihály világképét, életútját. Hegedűs Géza például leírja: „(Fazekas Mihály)Meggyűlöli a háborúzást, szinte pacifista lesz. A francia forradalom seregei ellen harcolva már egyre inkább az ellenfelekkel érez együtt. A császárhű lovastisztből republikánus felvilágosodott lesz. Világképe egyre tágabb.” Ne vitatkozzunk se Fazekas Mihállyal, se Hegedűs Gézával, gondoljunk inkább arra, hogyha mindez valójában így lett volna, aligha élheti életét Fazekas Mihály Debrecen egyik legtekintélyesebb hivatalnok-polgáraként.
Ennél talán érdekesebb, hogy vajon miért fordulhatott a vitathatatlan tehetségű, humán tudományokban igen jártas ember a természettudományok felé. A Fazekas-birtokon, amelyet gazdája egyre nagyobb kedvvel és szakértelemmel tett nagyobbá, kikísérletezte a legésszerűbb gazdálkodási módszereket. Itt tanulmányozta a növények tulajdonságait, természetét. Egy igazi szakember volt a társa mindebben, sógora, a kiváló botanikus, Diószegi Sámuel. Közös szerzeményük, a Magyar füvészkönyv, amely túl azon, hogy a nagy uppsalai tudós, Linné növénytani rendszerét megismertette Magyarországon, alapos rendet teremtett a növénynevek hazai zűrzavarában. A könyv alapja Földi János hajdúhadházi orvos magyar nyelvű állat- és növényrendszerének feldolgozása volt. Földi erősen bírálta az akkor ismert növény- és állatneveket, megvizsgálta eredetüket, és sok, általa hibásnak gondolt név kicserélését vagy javítását, újak alkotását javasolta. Miután Fazekas Mihály és Diószegi Sámuel a növénynevek között rendet tett, Földi János elkészítette Természeti história: A Linne Systemája szerént: Első tsomó. Az állatok országa. A könyv a szerző halála után, 1801-ben Pozsonyban jelent meg, ez volt az első magyar nyelvű állattan!
Az első magyar füvészkönyv írói a hazai morfológiai műnyelv megalapítói
Zsálya, paszuly, gyöngyvirág, üröm
SCH
Ma is használhatjuk (Forrás: MH)
A mű előszavát minden jel szerint Fazekas Mihály írta. Ebből idézünk: „Ami a plántákról írott Magyar Könyveket illeti, hagyjuk meg mindeniknek a maga becsét, és azt ne kívánjuk tőle amit nem ígér. Azok közül egynek sem az a célja hogy a plántát az olvasóval megesmértesse, hanem az, hogy a nevénél fogva már nétalám esméretes növevénynek, orvosi erejéről beszéljen. Ahonnan az abéce betűinek rendi szerént hozza elő a plánták neveit, hogy kiki az előtte esméretes nevű fűvet benne kikereshesse, és a hasznáról olvashasson.
Ímé ajánlunk hát és általadunk édes Nemzetünknek olyan Könyvet, melynek egyenes és egyedülvaló célja az, hogy a fáknak, fűveknek és virágoknak esmérésére vezessen. Ez éppen nem arra való könyv, hogy az ember felvegye, és folytában olvassa – mert úgy érthetetlen és haszontalan lenne: – hanem arra való; hogy mikor elébe akad valamely esmeretlen plánta, akkor vegye kezébe a könyvet, és azt ebben felkeresheti, s a nevére találhat. Miképpen kelljen a könyvel bánni, azt a Bévezetésben és a seregek elejénc igyekeztünk világoson előadni, és úgy hogy a tanítás, se a bő beszéd miatt unalmas, se a rövidség miatt homályos ne légyen. Azokat kell hát megolvasgatni, és azonnal a könyvnek akárki is hasznát veheti. Mi valamit ezen tudománynak könnyítésére tehettünk, mindent véghez vittünk.”
„Ami a nevezeteket illeti: a régi törzsökös magyar neveket p[éldának] o[okáért] üröm kapor sat. megtartottuk, mégpedig nemi-neveknek; minthogy azok többnyire a nép közt is (bár sokszor hibáson) úgy forognak mint nemi-nevek. Más egyéb neveket is, melyeket eleink vagy deákból lágyítottak n p[éldának] o[okáért] zsálya paszuly sat, vagy másképpen csináltak p[éldának] o[okáért] gyöngyvirág, útifű, ha meghagyhatók voltak, meghagytuk; vigyázván arra, hogy azt a nevet, melyet egy bizonyos faj kirekesztő jussal bír p[éldának] o[okáért] likas-ir (azaz gyökér) fumaria bulbosa (nem aristolochia clematitis), nemi karba ne emeljük; ha csak az az egy faj, nem egyedűl van a maga nemében p[éldának] o[okáért] elecs. Hogy pedig a régi alkalmatos nevek, mind jártas fajneveknek o (nomina trivialia) maradjanak, azon nem igyekeztünk.”
De nemcsak mint rendszertan első a Füvészkönyv irodalmunkban, hanem mint morfológia is. Itt vannak valósággal elemükben a szerzők, mert tudják, hogy helyes növényismeretre csak a morfológiai fogalmak pontos ismerete vezethet. Meghatározásaik, műkifejezéseik, amelyek között sok az új, valamint az olyan, amely még ma is használatban van, világosak, pontosak. Joggal tekinthetők a magyar morfológiai műnyelv megalapítóinak.
Legnagyobb szeretettel és odaadással azonban a magyar növénynevek kérdésével foglalkoznak. Ennek megoldását látják a legfontosabbnak, legsürgősebbnek, előszavukban ennek szentelnek legtöbbet. A jövő egyik feladatának is azt tekintik, hogy végezze el a „nevekbenn még szükséges jobbításokat”, amelyeken ők már nem segíthetnek, mert belé fáradtak.
Ma már nem látjuk olyan fontosnak, főként a flórakutatás szempontjából a magyar növényelnevezéseket. Hazánk csaknem négyezer növényfaját bajosan tudnók magyar névvel ellátni. De sok magyar növénynevet használunk még ma is, a tudományos irodalomban is. Ne feledjük el, hogy ezeknek nagy része Diószegi és Fazekas révén gazdagította nyelvkincsünket, aminthogy terminológiájának is nagy része él még tudományos nyelvünkben – írja Gombocz Endre A magyar botanika történetében 1936-ban.
Romlatlan nyelvérzékkel alkotott új szavakat
Diószegi Sámuel Linne híve volt
Fazekas Mihály Mária nevű nővérének férje nem élt olyan kalandokban gazdag életet, mint sógora, ám a világjárásból ő sem maradt ki. A református lelkész és tanár Göttingenben tanult mértant, természettant és orvostudományokat. Hazatérte, 1789 után Hajdúböszörményben, ebben a példamutatóan szorgalmas és okos embereknek otthont adó kisvárosban, majd Debrecenben választották meg papnak. Közös munkájuk, a Magyar füvészkönyv mellett a költőként is alkotó Diószegi több könyvet is kiadott, nagyrészt erkölcsi tanításokat, prédikációkat, de tudta, mennyire fontos az oktatás, ezért egy sok-sok kiadást megért ábécéskönyvet is. Megújította a református énekeskönyvet. Göttingenben ismerkedett meg
Carl von Linne rendszerével, s elhatározta, hogy magyarra fordítja. Nagy vállalás volt, hiszen Linne 1735-ben kiadott A természet rendszere című könyvében a világon elsőként összegezte és rendszerezte az addig ismert több tízezer növényt, állatot és ásványt. Diószegi Debrecenbe hazatérvén hozzá is kezdett az első magyar növényhatározó összeállításához, ebben a munkában Fazekas Mihály segítette. Így keletkezett a Magyar füvészkönyv, amely több mint háromezer magyarországi növény leírását rejti magában magyar nyelven. A szerzők összegyűjtötték a növényneveket, ötszáz új szakkifejezést alkottak, háromszázat ebből ma is használunk. Voltak persze erőltetett szavaik, amelyeket az idő kidobott, ilyen például a szirmanyúlt, a magiszák és a türempikk. Megmaradt a szirom, a bibe és a porzó. Munkájuk elismerését csak az utókor hozta meg. Arany János írta róluk: „Óhajtani lehet, hogy aki még valaha nyelvünkben újít, azt a népnyelv, népi észjárás oly teljes ismeretével és oly romlatlan nyelvérzékkel tegye, mint Diószegi, Fazekas, Földi.” Diószegi Sámuel megírta a Magyar füvészkönyv útmutató részét, az Orvosi Füvészkönyvet is.
Ennek függeléke az első magyar szinonimaszótár, ez ezernégyszáznál több népi növénynevet foglal magába.