Érdeklődve várják a műhold adatait

Fantáziarajz a Jupiter mellett elhaladó űrszondáról (Forrás: Nasa.gov)

Első alkalommal érkezik emberkéz készítette űreszköz a Plútó rendszeréhez. A közel tíz éve úton lévő New Horizons 2015. július 14-én száguld el a törpebolygóvá lefokozott égitest és holdjai mellett. Vajon mit rejt a Plútó fagyos birodalma, feltárul-e előttünk egy új világ a képeken? – teszi föl a kérdést Kereszturi Ákos. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének munkatársa emlékeztet, a NASA New Horizons űrszondája 2006. január 19-én indult a Földtől, minden korábbi szondánál nagyobb sebességgel (45 km/s). A Jupiter melletti elhaladása után az űreszközt hibernálták, majd 4,8 milliárd kilométernyi út megtétele után felébresztették. Megkezdődött a műszerek tesztelése, a felkészülés a Plútóval és holdjaival való találkozóra.

A Plútó rendszerét az űrszonda a LORRI és Alice (képfelvevő), SWAP és PEPSSI (töltött részecskéket elemző), SDP (pormérő) és REX (kommunikációs) műszerekkel vizsgálja. A radioaktív energiaforrással ellátott, 478 kg-os űreszköz műszereire komoly feladat vár, mivel a találkozó nagy sebességgel történik, és rövid idő alatt kell a célpontokat elemezni. A közelítés végső fázisakor az űreszköz teljesen „néma” marad, ez idő alatt semmilyen adatot nem továbbít a Földre. Bár a tervek szerint néhány felvételt már nem sokkal a közelítés után elküld a szonda és közöl a NASA, a legtöbb adat csak szeptembertől kezd érkezni a Földre.

A New Horizons a Plútó felszínétől 12 500 km-es távolságban, öt holdja pályájánál beljebb halad el a törpebolygó mellett, méghozzá az eddigi megfigyelések alapján a Plútó legváltozatosabbnak mutatkozó oldala felett. Néhány órával a közelítés után a szonda „visszatekintve” a Plútó légkörén áthaladó napfényt is megfigyeli, ami pontos összetétel-becslésre ad lehetőséget. A legrészletesebb mérések természetesen a Plútóról készülnek, főleg a törpebolygó felszíni és légköri jellemzőiről. A július 14-i közelítés előtt, még 12-én a Plútó mellett a Charon, a Nix és a Hydra nevű holdjai is célpontok voltak. Mivel a Plútó lassan forog, a nagy felbontású képek ugyanazt az oldalát mutatják, maximálisan 0,5–1 km-es felbontással.

Érdekesnek ígérkezik a vizsgálat abból a szempontból is, hogy vajon van-e máig fennmaradt nyoma az ősi, holdakat kiszakító becsapódásnak. Arra is sokan kíváncsiak, hogy mennyiben különbözik a Plútó a Neptunusz Triton holdjától. Nem volna meglepő, ha a fagyos Plútón pöfékelő „gejzírekre” bukkannának.

Az eredmények a Naprendszer egyéb objektumairól szerzett tudásunkat is gyarapítják majd. A becsapódásos krátereknek a Plútó felszínén megfigyelt méreteloszlása a Kuiper-öv objektumainak méreteloszlására utal, utóbbi pedig a Naprendszer peremvidékének fejlődéstörténetéről árulkodik. Az eredeti terv szerint a New Horizons egy további égitestet is meglátogathatott volna. Egy „útba eső”, ideális helyzetű Kuiper-objektum azonosítására célzott kereséseket is végeztek a Hubble-űrtávcsővel, valamint a Gemini-, a Keck- és a VLT távcsövekkel. Három ilyen potenciális égitestet azonosítottak 20–50 km körüli átmérővel, de sajnos egyik sem esik közvetlenül a szonda útvonalába.