Ellenzéki nem a Hóman-szoborra

A szoborállítást a Hóman Bálint Kulturális Alapítvány kezdeményezte, a tervet Székesfehérvár közgyűlése is támogatja. (Pályázati alapon támogatja az Igazságügyi Minisztérium is.) Hóman Bálint annak idején a város országgyűlési képviselője volt, s ebben a szerepében rendkívül sokat tett Székesfehérvárért. Építészeti, kulturális és oktatási tekintetben is. Nem kis része volt abban, hogy a két világháború között a város rangban és jelentőségben is mind magasabbra emelkedett. A Hóman-alapítvány éppen erre alapozza a maga szoborállítási tervét.

Az ellenzők – legutóbbi utcai demonstrációjukon negyven ember gyűlt össze – most minden lehetséges vádat Hómanra szórnak. A lényeg, hogy az egykori kultuszminisztert elfogadhatatlan politikai figurának tekintik, akit egyfelől németbarátnak, antiszemitának, s olyan politikusnak tartanak, aki a második világháború utolsó szakaszában a nyilasokkal is kollaborált, hiszen részt vett az akkori nemzetgyűlés munkájában. Konkrét kollaboráció nem volt, de hogy Sopronig kísérte a nemzetgyűlést abban a hitben, hátha tehet még valamit az országért, azt a mellette állók is komoly hibának tekintik. Általában még az is előkerül a Hómannak adresszált kritikákban, hogy a Bárdossy-kormány tagjaként megszavazta Magyarország háborúba lépését a Szovjetunió ellen. (Az 1946-os Hóman-per egyik legfőbb vádja is ez volt.)

A valóság persze sokkal árnyaltabb. Hóman valóban úgy tartotta, hogy a keleti és a nyugati világot szimbolizáló nagyhatalmak közül Magyarországnak Németország legyen a gazdasági és politikai partnere. (S ne a Szovjetunió.) Fontosnak tartott egy Lengyelország, Magyarország és Horvátország részvételével létrehozandó tengelyt vagy korridort, amely közvetít Kelet és Nyugat között.

Tény, hogy sok minden mellett a magyar középosztály, a hazai hivatali, közigazgatási réteg átalakítását tervezte, elsősorban népi tehetségeket akart felemelni ide. Ez ma is a Hóman-ellenes vádak egyike, bár így tételesen sohasem említi senki sem.

Bizonyos történészi körök ma is szinte előírásszerűen feledkeznek meg az 1919-es kommün sajátosságairól. És arról, hogy Hóman többek között azért is akart minél több népi elemet emelni a közigazgatásba, hogy Magyarország eleve meg tudjon előzni egy újabb „tanácsköztársasági kísérletet”.

Itt kell megemlíteni, hogy Hóman elvetette a nácizmust és a fajelméletet is, nem szimpatizált semmilyen szélsőséges ideológiával sem. Magától értetődik, hogy Magyarországnak a Szovjetunió elleni háborúba való belépését úgy szavazta meg, hogy mint kultuszminiszter semmiféle kompetenciával nem rendelkezett a kérdésben. Nem szabad elfelejteni, hogy a kormány és Horthy Miklós kormányzó is egyrészt bonyolult, Berlin által megzsarolt politikai helyzetben volt, másrészt pedig napra pontosan hetvennégy esztendővel ezelőtt, azaz 1941. június 26-án bombázta a Vörös Légierő Kassát, amit a magyar vezetés a rendelkezésére álló információk alapján egyértelműen szovjet támadásnak tekintett.

A szobor ellenzői olyan utalásokat is tettek, mintha Hóman Bálint személyesen is részt vett volna a magyarországi, konkrétan a székesfehérvári zsidók deportálásában. Valójában Hóman 1944-ben a Teleki Pál Tudományos Intézet vezetőjeként illegálisan nyomtatott menlevelekkel segített számos zsidó művészt és értelmiségit.

Nem titok az sem, hogy Hóman Bálintot 1946-ban halálra akarta ítélni a népbíróság. De akkor pont az izraelita mentő tanúk miatt nem merte ezt megtenni a testület. Öt esztendővel később halt meg a váci fegyházban. A visszaemlékezések szerint a fogvatartói éheztették, csontsoványra fogyott az egykor testes ember, a börtön így teljesítette be az eredetileg neki szánt ítéletet.