Történelem
Elismerés az autográfia kutatásáért
Oszumi Josinori, a Tokiói Műszaki Egyetem tudósa kapta az orvosi-élettani Nobel-díjat a sejtkutatás területén elért eredményeiért
Egy japán tudós, Oszumi Josinori, a Tokiói Műszaki Egyetem molekuláris sejtbiológusa kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a sejtkutatás területén elért eredményeiért – jelentették be tegnap a svéd Karolinska Intézetben, Stockholmban. Az indoklás szerint a szakember az autofágia, vagyis a sejtekben zajló, leegyszerűsítve önevésként emlegetett folyamat kutatása révén érdemelte ki az elismerést. Mint az indoklásban elhangzott, sokan gondolják, hogy az autofágia pusztán azt jelenti, hogy ha a sejt elkezd éhezni, mindenáron táplálékhoz akar jutni, ezért lebontja önmagát. Ez azonban túlzott egyszerűsítés, az autofágia lényege sokkal inkább a felépülés és a lebomlás dinamikus egyensúlya.
Erről az elmélet az 1960-as években látott napvilágot, a jelenséget azonban nehéz volt tanulmányozni, így egészen addig csak keveset tudtak róla, amíg az 1990-es évek elején Oszumi Josinori áttörést nem ért el úttörő kísérleteivel, amelyekkel azonosította az autofágiában alapvető fontosságú géneket. Először élesztőgombákat, majd a későbbiekben emberi sejteket tanulmányozva sikerült megvilágítania az autofágia kifinomult gépezetének alapjait. Eredményei paradigmaváltáshoz vezettek a sejten belüli újrahasznosítás, valamint az autofágia fiziológiai folyamataiban – a többi közt az éhezéshez való alkalmazkodásban vagy a fertőzésekre adott reagálásban – olvasható az indoklásban.
Az élő sejt folyamatosan egyfajta ciklikus jellegű változássoron megy keresztül ahhoz, hogy hosszú időn át fennmaradhasson, módosulni, alkalmazkodni tudjon, dinamikus legyen, egyensúlyban legyen, de azért bizonyos mértékig teret adjon a környezeti tényezők megváltozásához való alkalmazkodáshoz. A sejt tehát folyamatosan megújítja magát. A DNS, a fehérjék, a membránkomponensek folyamatosan károsodnak, a sejtben mindig jelen vannak az ilyen típusú károsodások. A megújuláshoz a sejt mindig újabb és újabb fehérjéket fejleszt ki, lecserélve a régieket.
Azokat a struktúráit, amelyek elöregedtek, elhasználódtak vagy valamilyen szempontból feleslegessé váltak, a sejt folyamatosan eltünteti úgy, hogy a lizoszómába irányítja őket.
A lizoszóma membránnal körülhatárolt mini sejtszervecske, amelyben hatékony bontóenzimek vannak.
Az odakerülő „szemét” ledarálódik a sejtet felépítő alapegységekre, amelyeket aztán a sejt képes újrahasznosítani. Az autofágia gépezete arra specializálódott, hogy megkülönböztesse, mi a szemét és mi nem az, a szemetet pedig eljuttassa a lizoszómába, hogy megemésztődjön, a nem szemetet pedig békén hagyja. Az autofágia rendkívül fontos – a már differenciálódott sejtek általa maradhatnak fenn viszonylag sokáig. Ha az autofág rendszer jól működik, hónapokig vagy évekig fenntart egy sejtet – az idegsejtek akár évtizedekig is elélhetnek –, és ezzel nagyon sokat tesz azért, hogy működőképes legyen a szervezet.
Az autofágia finomműködésének megértését rengetegen vizsgálják olyan területeken is, mint az öregedéskutatás vagy épp az Alzheimer-kór és a rák. Ha az ember nem hagyja se leülni, se túlműködni autofág rendszerét, akkor hozzájárul ahhoz, hogy sejtjei tovább éljenek. Az autofágiát az életmóddal legegyszerűbb szabályozni. Szerény és a fizikai aktivitáshoz mért tápanyagbevitel, valamint a rendszeres testmozgás bizonyítottan aktiválja az autofágiát.
Josinori Oszumi 1945. február 9-én született Fukuokában. 1974-ben szerzett PhD-fokozatot a Tokiói Egyetemen, majd három esztendőt töltött a New York-i Rockefeller Egyetemen. Ezt követően visszatért a Tokiói Egyetemre, ahol 1988-ban megalakította saját kutatócsoportját. 2009 óta a Tokiói Műszaki Egyetem (Tokyo Institute of Technology) professzora.
A hetvenegy éves kitüntetett, aki a hatodik japán születésű orvosi Nobel-díjas és a huszonharmadik japán Nobel-díjas, nyolcmillió svéd koronával (257 millió forintos összeggel) gazdagodik. A díjátadó ünnepséget hagyományosan az év végén, december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik Stockholmban.
A legfiatalabbtól a legidősebbig
Az orvostudományi Nobel-díjat 1901 óta most 107. alkalommal ítélték oda, eddig összesen 211 tudósnak, de a kitüntetettek között csak tizenkét nő van, akik közül Barbara McClintock vehette át egyedül az elismerést 1983-ban. A kitüntetést kilenc alkalommal (1915, 1916, 1917, 1918, 1921, 1925, 1940, 1941 és 1942) nem ítélték oda. A díjat egy kitüntetett nem vehette át. A német Gerhard Domagkot Adolf Hitler arra kényszerítette, hogy utasítsa vissza a neki 1939-ben megítélt orvosi Nobel-díjat, a tudós az érmet és az oklevelet (a pénzösszeget már nem) csak 1947-ben vette át.
Az eddigiek során a legfiatalabb kitüntetett Frederick G. Banting, aki 1923-ban harminckét évesen vehette át a díjat, míg a legidősebb Francis Peyton Rous, aki nyolcvanhét éves volt, amikor 1966-ban neki ítélték a kitüntetést. Érdekesség, hogy a díjat el nem nyert jelöltek kilétéről ötven évig nem közölhető információ. Így például csak a fél évszázad lejártával derülhetett ki, hogy Sigmund Freud osztrák pszichiátert több mint tucatnyi alkalommal jelölték, de egyszer sem kapta meg a díjat. Eddig három magyar vagy magyar származású kitüntetettje volt a fiziológiai vagy orvostudományi Nobel-díjnak. A Svédországban élt Bárány Róbert (1876–1936) 1914-ben, Szent-Györgyi Albert (1893–1986) 1937-ben (ő volt az egyetlen, aki idehaza folytatott kutatásokat) és Békésy György (1899–1972) 1961-ben.