Történelem

Egy éven át érkeznek a Plútó képei

A NASA és a New Horizons csapata a nyár végén szemelte ki az űrszonda új célját

A Plútóról minden eddiginél részletesebb fotókat készítő New Horizons űrszonda elindult új missziójára, most a törpebolygónál is sokkal kisebb égitest, a nemrég felfedezett 2014MU69 felé halad.

A mintegy negyvennyolc kilométer átmérőjű égitest a Naprendszer külső határán található, a Plútótól majdnem 1,6 milliárd kilométerre kering pályáján. Az űrszonda 2019-ben ér legközelebb új céljához. Az amerikai Johns Hopkins Egyetem alkalmazott fizikai laboratóriumának repülésirányítói adták ki a parancsot a New Horizonsnak a haladási irány megváltoztatására. Összesen négy manővert kell végrehajtania a következő két hétben, az első helyi idő szerint csütörtök este történt. A 2006-ban fellőtt űrszonda volt a Plútó első földi látogatója idén júliusban. A New Horizons 4,8 milliárd kilométeres útja után is kitűnő állapotban van, a kutatók szerint még egy évig eltart, amíg a misszión rögzített minden adatát a Földre küldi.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és a New Horizons csapata augusz­tusban szemelte ki az űrszonda új úti célját, a Naprendszer távoli, fagyos határvidékén, a Kuiper-övben keringő MU69-et. A szélsőségesen messzi, halvány objektumot 2014-ben fedezték fel a Hubble űrteleszkóppal. Néhány más, lehetséges célponttal szemben azért esett rá a választás, mert hozzájuk képest kevesebb üzemanyag kell az eléréséhez. Az MU69-ről úgy vélik, tízszer akkora méretű és ezerszer nagyobb tömegű, mint az átlagos üstökösök, köztük a 67/P Csurjumov-Geraszimenko, amelyet jelenleg is követ az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondája. Az MU69 mérete a Plútónak azonban alig egy százalékát teszi ki, tömege talán az egy tízezrede. Alan Stern, a New Horizons kutatócsoportjának vezetője elmondta, még ki kell dolgozniuk, milyen közel halad majd el az űrjármű az MU69 mellett.