Cáfolatok a Petőfi-csontváz ügyében

Minden állítással szemben nincs arra bizonyíték, hogy Petőfi Sándor csontjait találták meg Barguzinban – egy mondatban talán így lehet a legtömörebben összefoglalni a Magyar Tudományos Akadémia minap közzétett nyilatkozatát. A tudós testület arra reagált, hogy másfél hete a Megamorv-Petőfi Bizottság (MPB) elnöke, Morvai Ferenc két kínai szakértővel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette, a birtokában levő csontok genetikailag 99,2-99,9 százalékos hasonlóságot mutatnak két ma élő, női ágon leszármazott Petőfi-rokonnal.

Az emberek ismerik a Morvai Ferenc által keltett habverést már legalább egy évtizede – közölte az üggyel kapcsolatban Széles Gábor. A nagyvállalkozó Facebook-on közzétett nyilatkozatában utalt rá, rendkívül nehéz elképzelni, hogy egy olyan lánglelkű költő, mint Petőfi Sándor, miután kikerül Barguzinba, egy árva sornyi verset sem ír le magyar nyelven. Ugyancsak hitelteleníti a történetet, hogy állítólagos kinti családja semmit sem hagyományozott ezekből az utódaira.

Széles Gábor joggal veti fel, nehéz elképzelni, hogy ha a postamester lányát vette feleségül, akkor miért nem tudott egy levelet eljuttatni közvetítőkön keresztül Magyarországra – például Arany Jánosnak. Emlékeztet arra is, a segesvári csatavesztés után a császáriak az egész csatamezőt átvizsgálták. Ebből a kutatásból az oroszok fogságába esett katonák sem voltak kivételek – azaz ha Petőfit akár sebesülten is de begyűjtik, akkor szinte biztos, hogy kivégzik, akár csak az aradi vértanúkat, sok más forradalmárt vagy éppen Batthyány Lajos miniszterelnököt. Széles Gábor szerint némelyek úgy szeretnék láttatni a magyarság egyik fénylő csillagát, hogy ő békésen éldegél családi körben, a Bajkál tó környékén – s mindezt az imádott feleségétől távol teszi, miközben az idegileg beleőrült a férj elvesztésébe.

Felvetette továbbá, vajon a Habsburgoknak lehetett-e olyan aljas tervük, hogy a halott Petőfit kivitték, és Barguzinba elásták, gondolván arra, egyszer még, egy-két évtized múltával, ez még jól jöhet Petőfi személyiségének lejáratásához. „Nem tudom, de a forradalom leverése utáni aljas cselekedeteikbe, szerintem ez simán belefér. Aztán jött a '67-es kiegyezés. Utána már a Habsburgoknak sem volt érdekük ennek a témának a felmelegítése” – fogalmazott.

A „Petőfi-ügy” 1989-ben kezdődött, amikor Morvai Ferenc tudatta, hogy Petőfi Sándor sírját találták meg a szibériai Burjátföldön, a Bajkál-tó közeli Barguzinban. A feltárt maradványokról igazságügyi orvosszakértők és régészek már 1990 tavaszán megállapították, hogy női csontvázról van szó, tehát nem lehetnek a költő maradványai.

A történészi, hadtörténeti kutatások szerint a jeles magyar Erdélyben, a segesvári ütközetben esett el 1849. július 31-én, és feltehetően a csata áldozatainak tömegsírjában vagy esetleg egy, a környéken ásott magányos sírban nyugszik. Most Morvaiék azt állítják, a mintákon úgynevezett mitokondriális DNS-vizsgálatot végeztek a kínai igazságügyi minisztérium Igazságügyi Orvostani Intézetében (Judicial Identification Center of the Institute of Forensic Science), Sanghajban. Az eredményről az MPB egy angol és egy magyar fordítású, valamint kínai nyelven készült jelentést juttatott el az MTA-hoz.

Az akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriumának munkatársai a magyar és angol nyelvű dokumentumot elemezték, és rámutattak a vizsgálatokból levont következtetések súlyos hiányosságaira, egyebek mellett arra, a kutatók nem cáfolták, hogy a barguzini csontváz egy nőé volt. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a csontok ismeretlen holléte miatt a tudományos közösség számára ellenőrizhetetlenek voltak a mintavétel körülményei. Figyelmeztettek továbbá, az MPB-től kapott dokumentum adatai alapján a barguzini csontból nyert anyai ági DNS-mintázat – nem csak a két rokon mintájával, hanem egy, Németországban összeállított, néhány tízezer adatot tartalmazó adatbázisból is mutat ezres nagyságrendű egyezést. Ez azt mutatja, hogy az a genetikai jellegzetesség, amit a sanghaji szakemberek a rokonság bizonyítására kívánnak felhasználni, gyakori az európai népességekben.