Bemutatják az eddig ismert legrégebbi európai alkotásokat

A harminchatezer éves Vallon-Pont d’Arc-i, más néven Chauvet-barlangot 1994 decemberében fedezte fel Jean-Marie Chauvet, Éliette Brunel és Christian Hillaire. A legrégebbi ismert alkotásokról híres üreg 2014-ben került fel az UNESCO kulturális világörökségi helyszíneinek listájára.

Jean-Michel Geneste, a helyszínen dolgozó tudós a La Croix-nak elmondta, hogy ott találhatók az eddig ismert legrégebbi európai műalkotások. Készítői feltehetően a 36 ezer évvel ezelőtt létezett aurignaci kultúra képviselői voltak, de jártak ott a gravetti kultúra korában (28 ezer évvel ezelőtt) élt emberek is. Az aurignaci ősember vadászó-gyűjtögető életmódot folytatott, nem élt a föld alatt, csupán a falakat díszítette rituális alakokkal. A 8500 négyzetméter felületű kőszikla több mint 400 méterét díszítik falfestmények. A művészek 425 állatot festettek, főként veszélyesnek tartott élőlények, oroszlánok, barlangi medvék, párducok, mamutok és gyapjas orrszarvúk. A többi ismert helyszínen rendszerint az általuk vadászott állatokat, lovakat, teheneket és kőszáli kecskéket örökítette meg az őskori ember. A Chauvet-barlang további sajátossága a felső-paleolitikumból, a csiszolatlan kőkorszakból származó falrajzok szokatlanul jó minősége – olvasható a barlang honlapján. Miután a barlangot legalább húszezer éve omladék zárta el, és így megóvta a pusztulástól, földtanilag is rendkívül értékes gyűjteménynek tekinthető.

Az üreget csak tudóscsoportok, őskortörténeti szakértők és a másolat készítésén dolgozó szakemberek látogathatják, ők is rendszerint február és május között, amikor levegőjének szén-dioxid-tartalma ezt megengedi. A turisták számára épült Vallon-Pont d’Arc közelében a másolat, amelynek munkálatait 2012-ben kezdték meg. A külső formájában a tájba illeszkedő, a Stonehenge-et idéző, betonelemekből kialakított építmény belseje 3000 négyzetméterre sűríti az eredeti barlang 8500 négyzetméterét. 3D-s lézerképek segítségével másolták milliméteres pontossággal a falakat, a sztalaktitokat és sztalagmitokat a mészkövet utánzó, a bézstől az aranyon át az okkerig terjedő árnyalatokkal megfestett habarccsal bevont vasrudak és rácsok segítségével. A patinát, az áttetszőséget és a csillogást gyanták és természetes anyagok biztosítják. Az áprilisi nyitásra nemcsak a festményeket, de a barlang nedvességét és illatvilágát is rekonstruálják.

Ebben a félhomályban sejlenek fel az első festmények, vésetek és alakok, amelyek ugyanolyan lélegzetelállító hatást keltenek, mint az eredetiek. A hátsó teremben található tizenkét méter hosszú barlangrajzot sokan az őskori művészet gyöngyszemének tartják. A falfestmény két óriás oroszlánfejet, 17 orrszarvút, 16 nőstény és hím oroszlánt, oroszlánkölyköket, lovat ábrázol. Az őskori falfestmények megóvása céljából épített reprodukcióknak Franciaországban immár hagyományuk van. Az „őstörténet Sixtus-kápolnájának” is tekintett délnyugat-franciaországi Lascaux-barlangról immár a harmadik másolat készül, a tervek szerint 2016-ban adják át. A Lascaux–II néven ismert első másolatot évente negyedmillióan látogatják.

Ugyancsak régi emberi ábrázolásokról szóló hír, hogy óriási üvegkupola védi az időjárás viszontagságaitól az oroszországi sziklarajzokat a Kola-félszigeten. A petroglifákat 1997-ben fedezték fel a Murmanszki területen, a Kanozero-tó három szigetén, noha a kutatók az 1960-as évek óta rendszeresen szerveztek expedíciókat a térségbe. A véseteket azonban sokáig a turisták remekművének tartották. Eddig több mint ezer sziklarajzot azonosítottak, a Krisztus előtti 3-2. évezredből származó vésetek állatokat, madarakat, halakat ábrázolnak, de az őskori krónikások a korabeli vadászatokról is „beszámoltak”, megjelenítették a családi eseményeket is.

Hogy védjék a petroglifákat az időjárástól és a vandáloktól, a Kamennij-szigeten egy hatalmas, tíz méter magas és húsz méter átmérőjű fémvázas üvegkupolát építettek, emellett korlátozzák a helyszín látogathatóságát, a nevezetesség csak előzetes engedéllyel látogatható. A tudósok eközben igyekeznek megfejteni azok rendeltetését. Korábban úgy vélték, hogy a mindennapi élet jeleneteit ábrázolták, az utóbbi időben azonban felvetődött annak a lehetősége is, hogy a Kanozero-tó szigetei rituális helyszínek voltak, ahol az ősök szellemével igyekeztek kapcsolatot teremteni, esetleg gyógyító szertartásokat végeztek. A sziklavésetek a prehistorikus népesség szertartásait ábrázolhatják, a szigetek egyfajta szabadtéri szentélyként szolgálhattak – vélekedett Vagyim Lihacsev antropológus, aki az elsők között tanulmányozta a sziklarajzokat és könyvet írt a Kanozero-tó petroglifáiról.