Történelem
Az a szép, fényes nap
A demokráciára szavazott a magyar nép a hetven évvel ezelőtti választáson
A második világháborúból vesztesként kikerülő Magyarország 1945-ös szovjet megszállása után a belpolitikai élet és erőviszonyok fölötti ellenőrzést a szovjet vezetésű Szövetséges Ellenőrző Bizottság gyakorolta. Sztálin és a nyugati szövetségesek jaltai és potsdami megállapodása alapján a SZEB elnöke, Vorosilov marsall 1945 augusztusában közölte a magyar miniszterelnökkel és az ideiglenes nemzetgyűlés elnökével, hogy a Szovjetunió támogatja a demokratikus választások megtartását. A szeptemberben elfogadott új választójogi törvény értelmében valamennyi, huszadik életévét betöltött magyar állampolgár (férfi és nő egyaránt) választó és választható lett – csak az 1945 előtti szélsőjobboldali pártok, szervezetek tisztségviselőit, a népbíróságok által elítélt háborús és népellenes bűnösöket, valamint a magukat német nemzetiségűnek vallókat zárták ki az „általános, egyenlő és titkos” választójogból. Így a választásra jogosultak száma 1939-hez képest csaknem megduplázódott: meghaladta az 5,16 milliót. A SZEB engedélyével hat párt indulhatott a kizárólag területi listás (lajstromos) választáson, s minden tizenkétezer voks után járt egy parlamenti mandátum. A felhasználatlan töredékszavazatok alapján az országos listákról további ötven helyet osztottak ki.
A nemzetgyűlési választások előtt, október 7-én tartották meg a nagy-budapesti törvényhatósági választást, amelyen a kommunista és a szociáldemokrata párt – szovjet nyomásra – közös listán indult, de a munkáspártok 103 mandátumával szemben a Független Kisgazdapárt 121-et szerzett, s ezzel megszerezte az abszolút többséget. Ezért Vorosilov arra akarta rávenni a kisgazdapárti vezetést, hogy a nemzetgyűlési választásokon a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front négy pártja közös listán induljon. A kisgazdapárt azonban ellenállt a nyomásnak (ebben múlhatatlan érdeme volt Kovács Béla főtitkárnak, aki ezért később keservesen megfizetett), egyedül indult, s ezt követően a szociáldemokraták is elutasították a közösködést a kommunistákkal.
A hetven évvel ezelőtti választáson a magyar nép optimizmusát és életerejét bizonyította – háborús vereség ide, szovjet megszállás oda –, hogy a szavazásra jogosultak több mint kilencven százaléka vett részt rajta. Ahogy az akkor huszonnégy évesen nemzetgyűlési mandátumhoz jutott, s a 94. születésnapját most három nap múlva ünneplő Horváth János lapunknak négy éve elmondta: „Az 1945-ös választás csodája az volt, hogy a magyar választópolgárok 92 százaléka elment szavazni, és 83 százaléka nemzeti, demokratikus pártokra voksolt. A kisgazdapárt megkapta a szavazatok abszolút többségét. A demokratikus népképviseleti parlamentben végzett országépítő munka rendkívüli történelmi élmény volt számomra.”
Az 1945. november 4-i választások abszolút győztese a Független Kisgazdapárt volt, amely megszerezte a szavazatok 57 és a mandátumok csaknem hatvan százalékát. A három baloldali párt közül a szociáldemokrata kapta a legtöbb szavazatot (17,4 százalék), a kommunista párt csak harmadik lett (16,95 százalék), s a parasztpárt 6,87 százalékával együtt a baloldali blokk összesen 41,2 százalékot ért el.
Mindszenty József hercegprímás így kommentálta a kisgazdapárt nagy győzelmét: „Az eredmény valóban elsöprő és elemi erővel megnyilatkozó tiltakozás volt a kommunizmussal szemben.” Hogy milyen szándékaik voltak a kommunistáknak, azt világosan jelezte a választás napján a Szabad Népben megjelent, Kire szavazzunk? című Révai József-vezércikk is: „A harc akörül folyik, hogy előre menjünk-e a nép ellenségeivel szemben kérlelhetetlen demokrácia felé, kisöpörve a régi és az új szemetet; vagy visszafelé menjünk-e a nép ellenségei iránt még több megbocsátás demokráciája felé, és tűrjük, hogy ellepjen bennünket a szemét?”
A hetven évvel ezelőtti választáson – amely a szovjet hadsereg által megszállt Közép- és Kelet-Európa egyetlen szabad és tiszta választása volt! – a magyar választók több mint 83 százaléka csattanós választ adott arra, hogy kiket tart a nép ellenségeinek. Így, ha Magyarország akkor független, demokratikus állam, a kisgazdák egyedül alakíthattak volna kormányt, a szovjet megszállók azonban nagykoalíciós kormányzást kényszerítettek az országra. Ráadásul a november 15-én megalakult, Tildy Zoltán vezette kormányban a győztes kisgazdák hét, míg a vesztes baloldali pártok szintén hét tárcát kaptak (MKP: három, SZDP: három, NPP: egy), köztük a kommunisták olyan kulcsfontosságút, mint a – rendőrség és közigazgatás feletti ellenőrzést biztosító – belügyminisztérium. A gazdaságpolitikát pedig az új, önálló rendeletalkotási jogkörrel felruházott Gazdasági Főtanács irányította, amelyet kommunista többségű titkárság vezetett. A sztálini birodalom itteni rezidensei és csatlósaik tehát semmibe vették a szabad választás eredményét, nem hagyták, hogy – mint a korabeli New York Times írta – „a kisgazdák politikájukat gyakorlatilag is megvalósítsák, Európa legnyugtalanabb vidékén a demokrácia fellegvárát felépítsék”.
Mindez azonban semmit nem von le az 1945. november 4-i „szép, fényes nap” jelentőségéből.