A szántás misztérium, a csoda kezdete

 Egy ilyen szántóverseny rengeteg embert összehoz, hiszen ez a szakma ünnepe, ami nem véletlen, mert a szántás mindennek az alapja, a mezőgazdaság alfája és ómegája (Fotó: Varga Imre)

Akárhogy is van, a szervezés jól sikerült, mert Sárbogárd szombaton egy kis időre, amíg traktorok a központból kivonultak a verseny helyszínére, szinte lebénult. A tudósítót fél perccel előzték meg, szépen lehetett látni, ahogy a felvezető rendőrautó keresztbe fordul a dunaújvárosi kereszteződésben, aztán csak robogtak a traktorok. Fellobogózva majdnem mind, némelyiken két zászló is, már ráfogtak az ekékre is, jó néhányon azok közül is nemzeti zászló. Amit itt komolyan vesznek. Persze a versennyel együtt, mert a terepen már minden erőgépen ott a zászló. Úgy látszik, ez ilyen verseny, piros-fehér-zöld nélkül is lehet szántani, de nem érdemes.

A megkerült polgármester

Ott a legjobb a szántás minősége, ahol versenyeket rendeznek – citált egy régi idézetet Sükösd Tamás, Sárbogárd polgármestere, amikor a verseny jelentőségéről faggattuk. Elmondta azt is, hogy érdemes megnézni, mennyien vannak itt, nem csak Sárbogárdról, mert az esemény az egész környéket megmozgatja. Volt már itt felvidéki és erdélyi versenyző is, versenyekével is jöttek, lóvontatású ekékkel is szántanak, és olyanokkal is, amelyekkel mindennap dolgoznak. És hát itt minden a mezőgazdasághoz kapcsolódik – folytatta a polgármester. Megtudjuk tőle azt is, őt is korán beoltották szántóversenyzéssel, háromévesen vett részt először szántóversenyen, ahol elveszett, de szerencsére megkerült – mondja nevetve, majd elköszön, megy megkeresni az édesapját, aki bíróként segédkezik.

A megnyitón Pluhár István, a helyi gazdák tiszteletbeli elnöke arról beszélt, hogy egy közösség csak akkor tud előre lépni, ha tagjai összefognak, és az itteniek ezt az utat választják. Sárbogárd tele van jó szándékú emberekkel, akik nemcsak a maguk, hanem mások boldogulását is segítik. A parasztember összefogását pedig mindig az jellemezte, hogy nem sírt, nem panaszkodott, hanem keményen dolgozott – így jutott előre.

A megnyitó rövidségét mindenki díjazta – kilenc óra után járt kicsivel, a hőmérő viszont harminc fok közelében. Persze még nem haraptak földbe az ekevasak, jött az ekeszentelés, Mészáros János plébános előbb a Bibliát idézte: emberé a munka, Istené az áldás, majd Ferenc pápa szavaira emlékeztetve arról beszélt, hogy legyünk felelősek azért a földért, amely a kenyeret adja.

Lajtos János, a rendezvény egyik főszervezője arra kérte a versenyzőket, hogy szépen szántsanak, és azzal bocsátotta útra őket, hogy a talaj állapota jó, öt év tapasztalatát adják bele a munkába, és ha kihúzzák a záró barázdát, büszkén mondhassák: ez vagyok én!

Lehet, hogy elsőre furcsa gondolat, de hasonlót osztott meg velünk Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője. Régi történetet idézett egy öreg traktorosról, aki ötven hektár után levette a micisapkáját, nyeles fésűvel megfésülte magát, és a gyönyörűen elművelt területre mutatva csak annyit mondott: Ez vagyok én!

A kalapnak van becsülete

Aztán beszélt arról is, hogy egy ilyen szántóverseny rengeteg embert összehoz, hiszen ez a szakma ünnepe, ami nem véletlen, mert a szántás mindennek az alapja, a mezőgazdaság alfája és ómegája. A versenyen pedig mindenki megmutathatja, hogy hol tart, mire képes. Mesélt egy húszgyermekes emberről is, aki arról beszélt neki, hogy a szántás az igazi gazda lelkének megnyugvás, mert a rendetlenségből így lesz rend. A szántás ezért misztérium, a csoda kezdete. És az eke? Hát az eke, az minden!

Ilyen gondolatokkal a fejünkben sétálgattunk a versenyzők között a tűző napon, és percek alatt rájöttünk, hogy miért tartották nagy becsben a kalapot a régiek, és arra is, hogy azt bizony nem pótolja a kölcsönbe kapott baseballsapka. A traktorok között Lajtos János már arról beszélt, hogy a verseny tavaly elérte a tetejét, az idén kicsit kevesebben indulnak, és úgy gondolják, hogy a versenyzők száma negyven körüli szintre áll be. Öt év alatt száz ember indult, az idén pedig sokan azért nem neveztek, mert azt mondták, eddig minden évben indultak, most már látni is szeretnének valamit. Persze van rendíthetetlen versenyző is, mint Kovács Mihály, aki minden évben a parcella széléhez áll egy öreg MTZ-vel.

Így botlunk bele a 2000-es győztesbe, Csete Gyulába. (Igen, 2000-ben már rendeztek itt szántóversenyt, de akkor nem volt folytatás, a mostani sorozatot pedig 2010-től számítják.) Csete úr nem indult, sőt már nem is igen ül traktorra, csak otthon. Egyébként nyomdában dolgozik. Pedig régi győzelmére szívesen emlékszik, váltvaforgató ekével indult, de ágyekeként szántott vele. A következő évben Fehérváron is indult, ott második lett, mert egy versenyeke megelőzte. Utána más, országos versenyekre is nevezett volna, de – ezt már kicsit keserűen mondja – ez technikai és személyi feltételek miatt meghiúsult. Később a munkahelye is megszűnt, pedig – ezt már megint csillogó szemmel jelenti ki – sokat készült a versenyekre, addig szántott, amíg ki nem fényesedett minden.

Ez ma sincs másként – folytatja Lajtos János – készülnek rá az emberek. Sokan a régi, használt ekéket homokfúvóval letisztítják, majd festik és matricázzák, s máris úgy néznek ki, mint az újak. Közben ballagunk, és elismerjük, ha szánt az eke, szaporodik a barázda. Ez akkor is igaz, ha a szántás rejtelmeibe belebonyolódunk. Az könnyen megy, hogy miként működik az ágyeke, azzal nem a szántandó terület szélén, hanem attól beljebb kell nyitóbarázdát húzni, és azt nagyon leegyszerűsítve, körbeszántani. A váltvaforgató ekével a munkát a tábla szélén is lehet kezdeni, és szépen, föl-le vagy jobbra-balra, ahogy tetszik, lehet haladni. Itt nincs körbeszántás, mert, ahogy a neve is mutatja, az eke forog. A versenykörülmények persze kicsit mások, a váltvaforgató ekéknél már az ékszántást is kell végezni. Leírni bonyolult, érteni pedig, ahogy megkaptuk, könnyebb a fülkéből, mint a parcella széléről.

Retrotraktor, a csoda

A nap közben egyre erősebben tűz, por is van és dízelgőz, a nagy meleget pedig az apró forgószelek sem képesek elkergetni, csak a töreket pörgetik. A hétköznapi mezőgazdasági körülmények viszont nem akadályozzák meg, hogy igazi csodára bukkanjunk. Azt is mondhatnánk, hogy retrotraktor, de ez bármennyire divatos is, nem illik egy régi Rábához. De régi ez a Rába? A felépítménye és a színe, világít a terepen a sárga-fehér, talán igen. De ez csak délibáb. Vagy inkább huntraktor. Persze nem lő nyílvesszőket. A részleteket már Rátkai Istvántól, a Huntractor Kft. tulajdonosától tudjuk meg.

Körülbelül 4100 Rába Steigert gyártottak, ebből mintegy 1800 működik még úgy-ahogy, illetve van jobb, de inkább rosszabb állapotban. Ezt a 83-as gépet – amelyet versenyen kívül hoztak el – folyamatosan karbantartották, és persze meg is szerették, ezért döntöttek a felújítása mellett. Kapott új Cummins motort, Allison váltót, amelyek működését számítógéppel hangolják össze, de az eredeti hidak, amelyeknél ma sincs jobb, maradtak. Az eredmény egy 300 lóerős magyar termék, a legerősebb traktor a piacon. Igaz, hogy csak egy van belőle, a második pedig még csak épül, de ez nem baj – mondja Rátkai István –, érdeklődés van, és kizárólag megrendelésre dolgoznak. Az ár is magáért beszél, egy hasonló kategóriájú traktor árának körülbelül harmadából kijön egy ilyen átépítés. A múltból a jövőbe, bök még a sapkájára hímzett jelmondatra a konstruktőr. Jó utat nekik.

A versenynek vége, befedve a barázdák. Már csak a híres felvonulás van hátra, amikor a versenyzők ék alakban a tábla végéről megindulnak a pódium felé. Van olyan pillanat, amikor a német lovagrend híres harci alakzata, a disznóorr jut az ember eszébe. Csak itt nem páncélok, pajzsok és kardok csillognak a napfényben, hanem ekevasak, kormánylemezek, csoroszlyák és szélvédők, és persze a reflektorokkal is rátesznek egy lapáttal. Kis disszonancia, hogy a zenei aláfestést a Karib-tenger kalózaiból vették, de ez nem zavarja nagyon a romantikát, sőt, jobb csak akkor lehetne, ha a Budafoki Dohnányi Zenekar szolgáltatná ezt a zenét, élőben. A két sereg lóerőben valószínűleg döntetlent játszana, szerencsére ez utóbbi békésen felsorakozik az eredményhirdetésre, így egy hideg sörrel a kezünkben már azt sem bántuk, hogy pecsenyére égett a nyakunk.

Hát persze, a kalap.

A nyertesek

Lovas eke: 1. Horváth György, 2. Raffai József, 3. Nagy Gergely
Kis váltvaforgató eke: 1. Nagy Bálint, 2. Szalai Antal, 3. Lajtos Ferenc
Nagy váltvaforgató eke: 1. Pusztahegyi Zoltán, 2. Szakács Lajos, 3. Barabás Dávid
Kis ágyeke: 1. Győri János, 2. Kovács Mihály, 3. Horváth János
Nagy ágyeke: 1. Vass Csaba, 2. Benedek István, 3. Kiss Zoltán