Antall József jól tudta, mi következik

– Az MDF fölényesen győzött a választások második fordulójában, s ezzel 165 mandátumot szerzett a leendő parlamentben. Az SZDSZ csak 91-et, noha mindvégig a győzelemben reménykedett. Mitől alakult ki ekkora különbség a két párt között?

– A választások előtt két-három nappal fejezett be egy izgalmas kérdőíves kutatást a Gallup, amelynek akkor egyik igazgatója voltam. Nem hoztuk nyilvánosságra az eredményeket, de látni lehetett, hogy fej fej mellett halad a két párt, talán egyszázaléknyi különbéget lehetett kimutatni az MDF javára. Nagyjából ezt a vizsgálatot igazolta az első forduló, a második azonban sokak számára meglepő fordulatot hozott. Mi történt? – tettük fel magunknak a kérdést. Az első, amit látni lehetett, hogy az SZDSZ képviselőjelöltjei kevésbé voltak beágyazva a helyi társadalmakba. Az MDF viszont direkt a helyi társadalmakból emelte ki a jelöltjeit, általában addig is köztiszteletben álló orvosokat, állatorvosokat, tanárokat, népművelőket s így tovább. Ez nagyon fontos különbség volt.

– A nemzetközi színtéren milyen visszhangja volt az SZDSZ vereségének?

– Az Egyesült Államokban, illetve Soros György környezetében óriási csalódást keltett. Azt a kört, amelyből a párt alakult, már korábban is bőségesen ellátták információkkal, és persze pénzzel, illetve ösztöndíjakkal. Demszkyék előbb ismerték a szovjet–amerikai tárgyalások egyezkedéseinek eredményeit, mint Kádár és környezete. Nyugat-Európában a Magyarországi Szociáldemokrata Párt keltett hasonlóan nagy csalódást. Igen komoly mennyiségű pénzzel látták el a nyugati szociáldemokrata pártok, főleg az osztrák és a német szocdem párt. Mégsem jutott be a parlamentbe.

– Mitől lett olyan szerény a második fordulóban a szavazók részvételi aránya? Úgy gondolták az emberek, hogy az MDF elsőfordulós győzelmével már eldőlt minden?

– A szavazók egy része ragaszkodott a leendő állam szociális szerepvállalásához, viszont a második forduló versenyben maradt erőinek egyike sem kínálta ezt, főként nem úgy, mint legfőbb politikai célkitűzését. Akik számára tehát a gondoskodó állam volt a legfontosabb érték, azok a második fordulóban már otthon maradtak. Nyilván azok közül is sokan így tettek, akiknek a pártjai már az első fordulóban elvéreztek. Így született a 45 százalékos részvételi arány április 8-án.

– Milyen érdekességeket mutatott az ország politikai térképe, mitől húztak az SZDSZ-hez bizonyos falvak, noha a pártnak közismerten nem volt agrárprogramja?

– Nagyon egyenetlen volt az eloszlás. Ahol erős volt a Kádár-rendszer nyomása, ott felértékelődött az antikommunizmust hirdető SZDSZ. Ilyen volt Zala megye vagy Veszprém városa, ahol a terrorjáról elhíresült megyei titkár, Pap János irányította az életet. Vagy ott voltak például azok a Veszprém megyei községek, bányászfalvak, ahonnan a szovjetek a háború idején elvitték a férfi lakosság felét Szibériába. Ott az emberek többsége az SZDSZ-re szavazott a párt antikommunista jelszavai miatt.

– Több mint harminc olyan választókerület volt, ahol az MDF egyéni jelöltje meg tudta fordítani az SZDSZ-es jelölt első fordulóban elért, biztosnak tűnő győzelmét. Mi történt ezeken a helyeken?

– Az első fordulóban minden szavazó a maga pártjára voksolt. A második forduló azonban már alapvetően csak az SZDSZ és az MDF versenyéről szólt. A csalódott szavazóknak tehát dönteniük kellett, hogy az MDF vagy az SZDSZ mellett húzzák be az ikszet. A szabaddemokraták tartották a városi pozícióikat, de ahogy már szó volt róla, nem volt agrárprogramjuk. A vidéki lakosságot tehát eleve jobban meg tudta szólítani az MDF, amely ráadásul nem radikalizmust vagy sokkterápiát hirdetett, hanem nyugodt átmenetet ígért, és a nagy antikommunista fellépés meg a nyugodt átmenet közül országos szinten az utóbbi lett fontosabb a választóknak. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az MDF a maga bázisainál fogva eleve jobban értett a vidék nyelvén, és már 1987 óta építette a hálózatát.

– Furcsa, hogy az SZDSZ nem ismerte fel saját tévedéseit, miközben a párt mindig is büszke volt szellemi potenciáljára.

– Igen, makacsul állították például a szabaddemokraták, hogy ők olyan jól állnak szakpolitikusok tekintetében, hogy akár három kormányt is ki tudnának állítani. Végig hittek abban, hogy megnyerik a választásokat, ez még akkor is igaz, ha Kis János úgy beszélt a két forduló közötti, Antall Józseffel vívott tévévitájában, mintha előre tudta volna, hogy az SZDSZ ellenzéki párt lesz.

– Azt mondta az előbb: érteni kellett a vidék nyelvén… De akkor miért az MDF futott be a magyar falvakban, s miért nem a kisgazdák?

– Szabolcsban például a kisgazdák lettek a legerősebbek, és általában sem szerepeltek rosszul a keleti agrármegyékben. A dunántúli parasztság viszont már ekkor is „vállalkozó parasztságnak” számított, hiteleket vett fel, beruházott a háztáji gazdaságába, igyekezett egyéni gazdálkodóként boldogulni, volt aki Ausztriába is szállított már a termékeiből. Nekik a kisgazdapárt régimódi erőnek tűnt. Modernitását tekintve jobban illett volna hozzájuk a választásokon is induló Agrárszövetség, csak az pedig a téeszek, állami gazdaságok pártállamhoz kötődő arisztokráciájából állt, és mint ilyen, eleve vitatta az egyéni gazdálkodás létjogosultságát.

– A Fidesz bejutott a parlamentbe, a választók jelentős része azonban nem ismerte eléggé ezt a politikai erőt, úgy tekintett rá, mint egy ifjúsági pártra. Mikor változtattak ezen az imázson Orbán Viktorék?

– Emlékszem, kezdetben harmincöt év volt a belépési korhatár a Fideszben. A választások előtt egy hónappal a Gallup kimutatta, hogy a párt kezd a nagymamák kedvencévé válni, lehet, hogy furcsán hangzik, de az idősebbek körében hamar népszerű lett, viszont a fiatalabb generáció tagjainak csak kisebb része megy el szavazni általában. A Fidesz felismerte, komolyan is vette a problémát, s igyekezett meghódítani a fiatalokat is. Például a Tessék választani! című csókolózós plakátjuk is erről szólt, vagy a Ne otthon kuksolj, voksolj! című szlogenjüket is ekkor vetették be. Nem volt egyszerű feladat az ifjúság meghódítása, mert az átlag fiatal nem érezte a választások súlyát, nem integrálódott még a munka világába, nem gondolta, hogy bármit is számíthat az, hogy milyen kormány vezeti az országot. Azt hitte, vezethet itt bárki, az az ő életét úgysem érinti.

– Budapest a legtöbb választáson olyan, mintha egy sziget lenne az ország közepén, ahol nem érvényes a voksolások másutt tapasztalható logikája. Miért ?

– A főváros valóban önálló ország az országon belül. Kiváltságos helyzetben volt a kádári évtizedekben, sajátos jelenségek jellemezték politikai téren is. A XIII. kerületben például főként rendőrök és katonák kaptak új lakásokat a pártállami időkben, ez mind a mai napig meglátszik a szavazás eredményein, ott ma is nagyon erősek a szocialisták. És szintén szocialista bázisnak számít Csepel, ahol korábbi sikere ellenére még a rezsicsökkentés ügyét vivő fideszes Németh Szilárd sem tudott győzni tavaly egyéniben. A pesti kerületekben ma is érezni nosztalgiát a szocialisták iránt.

– A lakótelepek is hagyományosan az MSZP bázisának számítottak. Ön mint politológus gondolkodott már azon, hogy mi lehet ennek az oka?

– Lakótelepen nevelkedtem. Én azt láttam és látom manapság is, hogy a lakótelepen élő embernek nincs olyan kapcsolata a környezetével, a szomszédjaival, a panelben nincs párbeszéd, eszmecsere vagy közéleti vita közöttük. A lakótelepi ember magára zárja a lakásajtót, s inkább a médiára hagyatkozik, és hát tudjuk, hogy kemény húsz esztendőn keresztül szinte mindent a balliberális oldal tartott a kezében a médiában.

– Ön mit érzékelt a környezetében, hogyan reagáltak egyesek az MDF győzelmére?

– A második forduló idején a rádióban voltam, mint politológus értékeltem a két fordulót. Ott pánik tört ki, a régi rádiósok közül többen is pakolni kezdtek. Kiderült, az SZDSZ belső berkeiben mindenki arra készült, hogy a párt megszerzi a kormányzati hatalmat, s jön a teljes és gyors privatizáció. Nem így történt. Annyi bizonyos viszont: azzal, hogy az MDF és az SZDSZ maradt versenyben a második fordulóra, lényegében egy időre lekerült a napirendről a szocialista visszarendeződés lehetősége. Én azt mondom, jobb lett volna, ha az MSZP be sem kerül a parlamentbe, mert akkor gyorsabb lett volna a rendszerváltozás üteme, az emberek hamarabb túlléptek volna bizonyos félelmeiken és a kádári nosztalgiájukon. Az MSZP szerény választási eredményétől függetlenül meghökkentően erős maradt. Az összes magyarországi pártvagyon nyolcvan százalékát a kezében tartotta. Nem is igen akart elszámolni, noha a négyigenes népszavazás kötelezte erre. Csak 1998-ban – a választások után – sikerült részleges elszámolásra bírni, de becslések szerint még így is megtartotta régi vagyonának a felét, az itt-ott felbukkanó, majd újra eltűnő pénzek sorsáról pedig ne is beszéljünk.

– Úgy tudni, Antall József nem mosolygott, amikor egyértelművé vált a választások végeredménye, s az MDF győzelme. Azt mondta örül a sikernek, de már sejtette, mi következik.

– Igen, ez érthető. Az említett rádiósok visszacsomagoltak, mert az SZDSZ továbbra is uralta például a médiát. Sőt! Arra is volt példa, hogy Antall József mint miniszterelnök interjút szeretett volna adni a Magyar Televízióban. Ez az SZDSZ-nek nem tetszett, Hankiss Elemér tévéelnök erre be sem engedte Antall Józsefet a Szabadság téri épületbe. Ilyen a közmédiában, ismereteim szerint, azóta sem történt sehol a világon. De ez már egy másik történet.