Történelem
Aki forradalmasította a könyvszakmát
Az aranyműves-ötvös feltalálta eszközök és módszerek tették tömegtermelésre alkalmassá a nyomdászatot – tudásbázis épült
Írás, papirusz, bőrtekercs vagy aztán pergamen- és papírlapok összekötésével létrehozott kódexek ugyan voltak az emberi történelem korai szakaszaiban is, ám mivel ezek megalkotása és sokszorosítása rengeteg munkával járt, ezért sem a tudás, sem az azt hordozó tárgyak nem jutottak el a tömegekhez.
Igazi forradalmat jelentett tehát a Johannes Gutenberg nevéhez kötődő könyvnyomtatás elindítása. Ennek legfontosabb állomása a Gutenberg Biblia kinyomtatása volt 1455 februárjában, azaz éppen 560 évvel ezelőtt.
A német nyomdász érdemeit cseppet sem kisebbíti az a tény, hogy a nyomtatást Kínában már a Kr. u. 8. században ismerték. Ott az úgynevezett fadúcos nyomtatást alkalmazták, ez azt jelentette, hogy egy kézzel vésett falapot festékkel bekentek, erre rárakták a papírlapot, amelyet egy száraz kefével hozzásimítottak. Aztán, ahogy múlt az idő, a kínai nyomdászat is fejlődött, fahengerekkel dolgoztak, majd 1041-ben egy Pí Seng nevű kovács már agyagból készült, mozgatható nyomóelemekkel dolgozott.
Fél évezreddel későbbi európai szaktársa, az aranyműves-ötvösmesterséget kitanult Johannes Gutenberg forradalmasította a nyomdászatot, és tette tömegtermelésre alkalmassá az általa feltalált eszközökkel és módszerekkel. Aligha ismerte Pí Seng betűit, mégis egy ahhoz hasonló formát állított elő, csak éppen fémből. Az agyag és a fém között korábban ugyan sokan használták a fából készített nyomóformákat, ám ez a korábbiakhoz hasonlóan lassú és nehézkes munkafolyamatot jelentett, minden könyvhöz új fametszeteket vagy nyomódúcokat kellett készíteni. Gutenberg nem akart sokat vésni, a fatáblákat felfűrészelte különálló betűkre. Ezek azonban összevissza álltak a próbanyomtatványokon. Így jött az ötlet: fémbetűket kell csinálni. Igen ám, de nem volt mindegy, miből: végül sok-sok kísérlet után Gutenberg megtalálta a nyomtatásra leginkább alkalmas ötvözetet, amely ólomból, antimonból és ónból állt. Máris készen volt a korszerű könyvnyomtatás legfontosabb anyaga, az ólombetű, amelyet betű- és írásjelfajtánként szétválogatva tároltak. A forma- és alaktartó fémbetűk aztán hosszú ideig sokféle könyv elkészítését szolgálhatták. Az öntöttvasból készült szedősorjázóba kerültek. Ennek oldalai derékszögben álltak egymással. Ide helyezték el a betűket a kéziszedők, és állíthatták be az éppen kellő sorszélességet, és máris kész volt a szedett szöveg. Gutenberg eljárásának fontos újítása volt, hogy a lenolajkencéből, gyantából és lámpakoromból álló nyomdafestéket úgynevezett festékező labdaccsal vitték fel a nyomóformára. A labdacs birkabőrből készült és lószőrrel töltötték meg, a korábban használt ecsetnél lényegesen egyenletesebben lehetett így adagolni a festéket.
A nyomólapot a kézisajtóba tették, ahol a megfelelő munkafázisok elvégzése után egy nagy erőátvitelre alkalmas csavarmenettel a papírt leszorították. Aztán az elkészült ívet kivették a formából, és újra kezdődhetett a nyomás. Gutenberg munkáit, amelyek ezzel a módszerrel készültek 45 évig, azaz 1501. január 1-jéig, ősnyomtatványoknak nevezzük.
Johannes Gutenberget a nyomdászat legnagyobb alakjának tartják. Ő teremtette a modern könyvnyomtatáshoz szükséges négy összetevőt: a mozgatható betűmintát, a nyomógépet, a nyomdafestéket és a papírt egy gyártási folyamatban hangolta össze. Azaz egy olyan hatékony rendszert alkotott meg, amellyel a könyvnyomtatás tömegtermelési munkafolyamattá válhatott.
Johannes Gutenberg már 1430 környékén kísérletezett a nyomtatással. Érdekes, hogy mindez szinte a véletlennek köszönhető. Egy bizonyos Andreas Dritzehn ráhagyta a műhelyét, ahol Gutenberg kézisajtót és könyveket talált. Első munkája egy vers kinyomtatása volt, de egy évvel később, 1448-ban már gondosan megmunkált betűkészlettel szép írásképet adó naptárt tett közzé. Egyre több megrendelést kapott, többek között az egyház is nála vásárolta a búcsúcédulákat, kelendőek voltak naptárai és röpiratai.
Gutenberg mindinkább sikeres tevékenysége nyomán megalapíthatta saját nyomdáját, ahol sorra születtek meg a nevéhez köthető híres könyvek, elsőként a Gutenberg Biblia és Aquinói Szent Tamás művei, vagy a Balbus-féle lexikon. Gutenberg ezzel fejezte be nyomdászi tevékenységét 1460-ban, majd szülővárosában, Mainzban halt meg 1468. február 3-án.
Mint köztudott, minden károgás ellenére a Gutenberg-galaxis ma is él. Nem robbant szét az a tudásbázis-hordozó, amelyet a német mester fél évezreddel ezelőtt feltalált. Olvashatunk. Hiába nem tetszik egyeseknek: a víz szalad, a könyv marad.
A Gutenberg Bibliát féltett kincsként őrzik
A nyomdászatban elért sikerei Johannes Gutenberget az idők haladtával arra sarkallták, hogy ne csak a néhány példányos rövid szövegek nyomtatásával foglalkozzon. Érthető módon a mesterben felébredt a vágy, hogy valami nagyot, maradandót alkosson, amellyel meg tudja mutatni a találmányaiban rejlő óriási lehetőségeket. Egy olyan mű kinyomtatása volt a célja, amelynek nagysága, azaz terjedelme és tartalma méltó erre. Mi más lehetett volna ez, mint a Biblia. Gutenberg öt évig dolgozott a 641 lapos, oldalanként 42 soros, két hasábban szedett mű megalkotásán. A szövege a Biblia latin nyelvű változata, a Vulgata volt, betűi gyönyörűen formált gót betűk. Jól mutatja a munka nagyságát és a menet közben adódó technikai problémákat, majd azok mesteri megoldását az, hogy a Biblia első kilenc oldalára csak negyvensornyi betű fért fel, ám Gutenberg addig alakítgatta a betűket, amíg a tizedik oldalra 41, a tizenegyedikre pedig 42 sort tudott felrakni. A könyv végül 180 példányban készült el. Ebből 45 borjúbőr, 135 papírkötést kapott. Mára ezekből a példányokból 48 darab maradt meg, 12 Németországban, 11 az Egyesült Államokban. Kincsként őrzik őket.