Történelem

A valódi és a virtuális világokról szól az idei tudomány ünnepe

A rendezvénysorozattal az MTA közös gondolkodásra hívja a társadalmat

Ma kezdődik a magyar tudomány ünnepének 2015. évi rendezvénysorozata. A magyar tudományt 1997 óta ünneplik november 3-án.

Széchenyi Istvánra, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapítójára emlékeztek tegnap a magyar tudomány ünnepe Széchenyi-emléknapja alkalmából a nagycenki Széchenyi-mauzóleumban. Lovász László, az MTA elnöke beszédében úgy fogalmazott, hogy a legnagyobb magyar sírjához látogatók többsége a politikusra emlékezik, de a tudomány művelői számára Széchenyi István elsősorban az MTA létrehozója. A köztestület tagjai munkásságukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy az Akadémia a társadalomban azt a helyet foglalja el, amelyet Széchenyi István megálmodott neki.

Széchenyi István 1825-ben november 3-án ajánlotta fel birtokainak egyéves jövedelmét a Tudományos Akadémia megalapítására, így az 1827. évi XI. törvénycikk már 250 ezer forint alaptőkével mondhatta ki az akadémia megalakulását. A Tudós Társaság alakuló gyűlését 1830. november 17-én tartották Pozsonyban, ahol Teleki Józsefet elnökké, Széchenyi Istvánt pedig alelnökké választották.

A testület akkori alapszabálya szerint negyvenkét rendes, huszonnégy tiszteleti és meghatározatlan számú levelező tagot fogadhatott tagjai közé.

Székhelye Pest lett, ahol 1832-ben tartották az első közgyűlést, és tevékenységével a magyar tudományos élet központjává tette a várost. A társaság az Akadémia nevet 1840-ben vette fel. Az 1850-es években az Akadémia épületére kiírt nemzetközi pályázatra beérkezett tervekkel az építési bizottság tagjai nem voltak elégedettek, ezért 1861-ben a berlini August Stülert kérték fel a tervezésre. A székházat 1865. december 9-én avatták fel. A Duna-parti palota volt az első jelentős neoreneszánsz épület Magyarországon.
A tudomány világévében, 1999-ben Budapesten rendezték meg a tudományos világkonferenciát, amelyen a magyarok kezdeményezték a tudomány világnapjának megtartását. A tudomány világnapja a békéért és a fejlődésért nevű világnap megünnepléséről 2001. november 3-án az UNESCO határozott. Az idei év eseményei a Tudomány a fenntartható jövőért szlogen jegyében zajlanak majd. Az MTA az 1999-es világkonferencia sikere után felajánlotta, hogy házigazdája lesz a Tudomány Világfóruma néven megrendezendő további tanácskozásoknak. A tudománydiplomáciai lépés sikerét bizonyítja, hogy a 2003-ban első alkalommal Budapesten megrendezett világfórum után 2015. november 4. és 7. között már hatodik alkalommal ad otthont a rangos találkozónak.

Az idei programokat A tudomány evolúciója: a valós és a virtuális világok tematika köré szervezik. Ezzel a tudományt mint a jövő alakításának meghatározó eszközét mutatják be az érdeklődőknek, hangsúlyozzák a tudomány mint hiteles ismeretszerzést segítő eszköz szerepét, továbbá kiemelt figyelmet szentelnek a társadalom tagjainak mindennapi dönté­seit alapvetően befolyásoló témáknak. Az ünnep hivatalos megnyitóját november 9-én tartják Szegeden. Ekkor kerül sor a 2015. évi Eötvös József-koszorúk és az MTA 2015. évi tudományos díjainak átadására is. Lovász László, az MTA elnöke Hogyan működik a tudomány? címmel tart nyitóelőadást a valódi tudomány és az áltudományok közti határokról. Az idei rendezvénysorozattal közös gondolkodásra hívják a társadalmat, az eddigieknél nagyobb hangsúlyt helyeznek az ismeretterjesztésre, a tudományok iránt érdeklődők elérésére, akiket országszerte interaktív laborlátogatásokra, előadásokra, fórumokra és bemutatókra invitálnak.