A szakállbromélia fedi fel a múltat

A köd, ellentétben a folyókkal és gleccserekkel, nem hagy könnyen megfejthető nyomokat a tájon (képünk illusztráció) (Fotó: Reuters - Karim Sahib)

Az Atacama-sivatag a Föld egyik legszárazabb területe, ennek ellenére az élet a mostoha körülmények között is képes fennmaradni, méghozzá a Csendes-óceánról származó köd segítségével. A BBC News tudósítása szerint a talajhoz közel elterülő pára tünékeny, és ellentétben a folyókkal és gleccserekkel nem hagy könnyen megfejthető nyomokat a tájon. A santiagói kutatók mégis végigkövették a történetét a sivatagi körülményekhez tökéletesen alkalmazkodó szakállbromélia (Tillandsia) tanulmányozásával. A növény kémiai összetétele azt sugallja, hogy a köd az elmúlt 3500 év során sokat növekedett. Claudio Latorre Hidalgo, a chilei Katolikus Egyetem paleoklíma-kutatója elmondta, az a kevés, amit a ködről tudnak, a mérőműszerek és az utóbbi húsz év műholdas mérési adataiból származik - magyarázta a kutatócsoport az Amerikai Geofizikai Egyesület éves találkozóján.

A szakállbroméliáknak nincsen gyökerük, a homokdűnékbe kapaszkodva a testük egész felületén lévő pikkelyszőrökön keresztül veszik fel a nedvességet és minden szükséges tápanyagot a párás levegőből. Hidalgo és kollégái a homokdűnék mélyére ásva kutatták fel a szakállbroméliák több ezer éves nemzedé­keit, megállapítva, hogy minél fiatalabbak a növények, annál több könnyű nitrogénizotóp található a szöveteikben. Hogy miként kerül a nitrogén a ködbe, az már bonyolultabb kérdés – mondta a szakember. Hidalgo szerint a nitrogén jelentős része tengeri eredetű. Észak-Chile partjainál van egy hatalmas tengeri halálzóna, vagyis oxigénben szegény terület, ahol a denitrifikáció nevű bakteriális folyamat révén gáznemű nitrogén képződik. Tehát rengeteg molekuláris nitrogén és nitrogén-oxid kerül a levegőbe. Azt is tudjuk, hogy ammónia és nitrát van a ködben. Vagyis a nitrogén szerves és szervetlen formái is jelen vannak – mondta a szakember. A halálzónák az óceánok oxigénben szegény területei. A tengeri élőlények többsége, így a halak és a rákok számára ezek a ré­giók lakhatatlanok, és csupán bizonyos mikroorganizmusok képesek boldogulni ilyen feltételek között. Ez a vízterület általában hideg, és a hideg part menti víz több ködöt termel. Úgy véljük, hogy az elmúlt háromezer évben a part menti vizek még hidegebbek, még termelékenyebbek lettek, így az oxigénben szegény zónából felszabaduló nitrogén táplálni tudja a növényeket. A szakállbroméliák alkalmazkodóképességéből az egész sivatagi ökoszisztéma is profitál.