Történelem
A hírhedt grófnő és a törtető nádor
A „vámpírkirálynőnek” titulált Báthory Erzsébet véres legendája még mindig népszerű, bár a történelmi igazság egészen más
Az írás időzítésével a tekintélyes világtörténelmi magazin kissé elkésett, hiszen tavaly augusztusban volt kereken négyszáz éve, hogy a saját, csejtei várában per és ítélet nélkül befalazott arisztokrata asszony hosszú szenvedés után, ötvennégy évesen elhunyt.
A Guinness-rekordok könyve szerint Báthory Erzsébet nevéhez kapcsolódik a történelemben az egy nő által elkövetett legtöbb, mintegy hatszázötven gyilkosság. A közhiedelemben élő legenda szerint fiatalsága és szépsége megőrzése érdekében szűzlányok vérében fürdött, sőt a vérükből rendszeresen ivott. A „Vámpírkirálynő” sátáni orgiáiról, szadista kegyetlenségeiről idehaza és külföldön is könyvtárnyi irodalom született, a tájékozatlan köztudat és a szenzációhajhász showbusiness máig afféle női Drakulaként tartja számon.
Mi a teljes igazság az egyik leghíresebb és legvitatottabb magyar asszony „bűnügyében”? – a hazai történészek máig adósak ennek a kérdésnek a megválaszolásával, és Várkonyi Gábor információban gazdag cikke sem ad megnyugtató választ, bár elegánsan bebizonyítja, hogy egyértelműen törvénytelen és koncepciós volt a Báthory Erzsébet elleni eljárás, Thurzó György nádor hamis vádak és hiteltelen tanúvallomások alapján, törvényes tárgyalás és ítélet nélkül, önkényesen fogatta el és záratta be egy sötét cellába az asszonyt.
Várkonyi szerint az egész ügyet nem csupán a megkínzott és kivallatott „tanúk” által emlegetett elképesztő borzalmak teszik átláthatatlanná, hanem az ügyben szereplők kiismerhetetlen szándékai is. Mi vezethette a nádort? Politika? Nyereségvágy? – teszi fel cikke végén a kérdést, de nyitva hagyja, mondván, hogy bár a történész összegyűjtheti, rendszerezheti az információkat, „de az emberi lélekben megbúvó sárkányt aligha derítheti fel”. Csupán annyit sejtet, hogy az a bizonyos sárkány nem Erzsébet asszony, hanem inkább az ellene készülődők lelkében élt. Az alábbiakban a cui prodest – kinek érdeke, kinek használ – kérdés alapján vázoljuk az egyik valószínű magyarázatot a 17. század leghíresebb „bűnügyére”.
A híres Báthory-család ecsedi ágából származó Erzsébet 1560. augusztus 7-én született Nyírbátorban. Nagybátyja Báthory István erdélyi fejedelem, későbbi lengyel király volt. Gyermekkorát az ecsedi kastélyban töltötte, tizenöt éves korában, 1575-ben férjhez ment Nádasdy Ferenc grófhoz, Nádasdy Tamás nádor fiához, az ország egyik leghatalmasabb főurához, akit a tizenöt éves háború rettegett hadvezéreként „erős fekete bégnek” neveztek a törökök. Erzsébet negyvennégy évesen, 1604 elején megözvegyült, két fiatal leánya és gyermekkorú fia nevelése, továbbá az ország egyik leghatalmasabb (dunántúli és felvidéki) birtokrendszere, és több mint egy tucat vár, kastély igazgatása maradt rá.
A háborús, kaotikus Magyarországon, az abszolutista-ellenreformációs Habsburg-udvar és a hódításait kiterjeszteni, illetve megőrizni próbáló török hatalom kettős szorításában végig, még a Bocskai-szabadságharc idején (1604–1606) is megmaradt a kálvinista Báthory Erzsébet a katolikus Habsburg-uralkodó, Rudolf (majd utóda, II. Mátyás) mellett. Testvérbátyja, ecsedi Báthory István országbíró 1605-ben meghalt, és vele kihalt az ecsedi Báthoryak férfiága, így az egymagára maradt, újra férjhez menni nem akaró özvegy a család ügyeinek irányításában, a Nádasdy–Báthory-birtokok, várak igazgatásában és megvédésében ezután szinte már egyedül unokaöccse, az 1608-ban erdélyi fejedelemmé választott Báthory Gábor támogatásában bízhatott.
A Báthory Erzsébetet elveszejtő Thurzó György (a Nádasdyakkal, Báthoryakkal ellentétben) egy másodgenerációs, ambiciózus és erőszakos főúr volt, akinek a tizenöt éves háborúban szerzett katonai érdemei és Habsburg-hűsége következtében gyorsan emelkedett a csillaga, a Bocskai-szabadságharc idején grófi rangra emelték. A szigetvári hős, Zrínyi Miklós unokájaként és második felesége, Czobor Erzsébet révén kiterjedt rokoni kapcsolatait sikerrel állította mohó hatalom– és birtokszerzési törekvései szolgálatába.
Miután 1609 végén Magyarország nádorává, az ország második legmagasabb tisztségébe választották, ebből a befolyásos pozícióból – a Habsburg-udvar támogatásával – magának, illetve családjának kívánta megszerezni az erdélyi fejedelmi széket is. Báthory Erzsébet 1610 nyarán tizenkét évesen nagykorúsított fia, Nádasdy Pál gróf is, mint Vas vármegye főispánja és az ország egyik legnagyobb földesura (anyja 1610. szeptember 3-i keltezésű végrendeletében őrá és két nővérére hagyta minden ingó és ingatlan vagyonát), az erdélyi trón esélyesének, unokatestvére, Báthory Gábor fejedelem lehetséges utódának számított.
Az új nádor hatalmi ambícióinak útjában tehát a Báthoryak: főként Gábor és Erzsébet voltak a legnagyobb akadály. Ezért 1610-ben jól megtervezett, körmönfont támadást indított ellenük.
Az egyik fő csapásirány a Pozsonyban, a nádori bíróságon Báthory Erzsébet ellen elkezdődött titkos koncepciós vizsgálat volt, ahol a beszervezett és megfélemlített tanúk azzal vádolták az özvegyet, hogy több száz ifjú hajadont meggyilkolt, illetve meggyilkoltatott, és az ártatlanok vérét női hiúságának hozta áldozatul. A nádor magánkatonasága 1610. december 29-én este betört a csejtei kastélyba, elfogták az éppen vacsorázó arisztokrata asszonyt, akit önkényesen letartóztattak, és Thurzó parancsára életfogytig tartó fogságra vetették: egyszerűen befalazták őt a saját várában.
Több magyar történész nyomán Várkonyi Gábor meggyőzően kimutatja, hogy bár összesen háromszázhuszonhét tanút hallgattak ki a Báthory Erzsébet elleni titkos, koncepciós eljárásban, csak hatvannégyen tettek terhelő vallomást ellene, de csupán nyolcan állították, hogy „úgy hallották”, több mint száz ártatlan lányt gyilkolt vagy gyilkoltatott meg a grófnő, és mindössze ketten merték azt vallani, hogy látták a kínzásokat vagy a gyilkosságokat, de ők nem említették a megöltek számát.
Több mint gyanús az is, hogy a kegyetlenül megkínzott „bűnrészes koronatanúkat”, Erzsébet négy szolgáját nagyon gyorsan, 1611. január 7-én kivégezték, míg a fővádlott Nádasdyné sosem került rendes bíróság elé. Thurzó György nyilván tudta, hogy a hamis vád még a korabeli, elfogult bíróság előtt sem állta volna meg a helyét, ezért II. Mátyás királlyal is szembeszegült, aki a főrangú asszony – idézés, kihallgatás és ítélethozatal nélküli – örökös fogságra vetését „hallatlan és szokatlan” dolognak minősítette, és többször felszólította a nádort, hogy Nádasdynét állítsák bíróság elé. Ez azonban soha nem történt meg!
Thurzó György mégsem érte el a végcélját, hiába iktatta ki Báthory Erzsébetet, 1613-ban pedig – ha nem is az ő jóvoltából, de – eltávozott az élők sorából Báthory Gábor, mégsem a nádor fia, Imre lett az új erdélyi fejedelem, hanem Bethlen Gábor, és mellé állt Thurzó Imre, aki fiatalon elhunyt. Thurzó György alig két évvel élte túl a Csejtén befalazott grófnőt, özvegye, Czobor Erzsébet pedig lényegében ugyanúgy járt, mint Báthory Erzsébet: élete végéig reménytelen harcot vívott Esterházy Miklós gróffal, hogy megőrizze a Thurzó-birtokokat.